Beosztottja édesanyjának segítségével zokogja tele a Vas Népét a fideszes kávézóbérlő

ugytudjuk.hu 2019-10-26 17:09:00
Valami baja van a Savaria mozikávézó tulajának, de nem tudunk rájönni, hogy mi az.

A NER propagandagépezetbe silányított megyei napilap hasábjaink jelent meg egy hosszú írás, melyben a Cinema Café jelenlegi tulajdonosa számol be nosztalgiával vegyes depressziójáról. A cikket jegyző Nagy Ildikó, bár ezt az ilyenkor szokásos sajtóetikai elvekkel szemben nem jelzi, érintett a témában: lánya a kávézó munkatársa, ő maga pedig gyakran zár egy-egy fárasztóbb nap után ugyanitt. 


A cikk a Fidesz tag kávézófőnök Hetényi Norbert szemszögéből tekinti át a Cinema Café elmúlt 15 évét, amely alatt, mint az az írásból is kiderül, egyszer sem kellett újra pályáznia az üzemeltetésre, hiszen párttársai kiírás nélkül hosszabbítgatták a szerződését. Sokszori átolvasásra sem értjük azonban a megjelent cikk lényegét: hol úgy tűnik, hogy Hetényinek baja van azzal, hogy a szerződésének lejárta miatt pályázatot írt ki az önkormányzat, hol azt olvassunk, hogy örül ennek és már régóta ezt szorgalmazta. 


Az önellentmondásokban hemzsegő cikk, valószínűleg szándéka ellenére le is leplezi a  Fideszt, hiszen leírják benne, hogy az előző városvezetés a kávézót és a mozit egyszerre szerette volna értékesíteni. Kicsit egyszerűbben fogalmazva a kávézó működtetőjének nem csupán a vendéglátóhelyre, de az amúgy AGORA fenntartásban, art moziként működő önkormányzati kulturális intézményre is fájt a foga, amit, ha nyer a kormánypárt helyben, sejthetően meg is szerez magának. 


Az erre utaló jelekről nyár során már írtunk. Parais István, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója (aki a kampány során kopogtatással is bizonyította a Fidesznek párthűségét) a júniusi közgyűlés számára maga kezdeményezte a mozi privatizációját egy előterjesztésben. Mint az anyagban olvasható:


„Igazgató Úr kifejti, hogy időről-időre felvetődik az önálló Kft létrehozása, így az egész mozi bérbe-üzemeltetésbe adása is lehetséges. Ennek indoka, hogy a törvény nem jelöli meg a mozit, mint kötelezően fenntartandó közművelődési helyszínt. 
Az emelkedő nézőszámok, emelkedő bevételeket is jelentenek, s így egy esetleges csak piaci alapú működés is fenntartható lehet.”


Az akkori városvezetés csak a már többségbe került ellenzéki képviselők szavazatával tudta megakadályozni a mozi teljes bérbeadását. Az igazi probléma tehát valószínűleg ez. Jelenleg ugyanis előre lepacsizott mozi privatizációról már szó sincs, a kávézóra is pályázni kell, de igen, bármilyen furcsa is egy NER lovag számára, demokratikus körülmények között írni kell egy, a többiekénél jobb pályázati anyagot és meg kell mérettetni magukat tiszta versenykörülmények között, nem a Vas Népében zokogni arról, hogy a régi szép mutyizós idők már elmúltak.

Az pedig sajnálatos, hogy az újságíró kolléga - valószínű a kávézóban szerzett emlékek bódulatától - belső információnak minősíti az aula bérleti díját, ami egyébként egy minden állampolgár számára hozzáférhető közadat. Az AGORA ugyanis közpénzből gazdálkodik, így köteles minden bérleti és egyéb szerződését nyilvánosságra hozni. 

Az aula bérléséért egyébként 30 ezer forintot fizetett koncertenként Hetényi, miközben 2000-2500 forintos jegyáron töltötték meg a 300 fő befogadására alkalmas helyiséget. 

A korrektségről pedig annyit, hogy a „Már a jegyeket is árulják a szombathelyi Cinema Café következő koncertjeire, pedig bérleti szerződése sincs a helynek a programokra” című cikkünk megjelenése után, vagyis október 16-án az AGORA értesítette a kávézót, hogy nem fognak velük bérleti szerződést kötni a meghirdetett koncertek időpontjára, a jegyeket azonban továbbra is árulják. 

Szólj hozzá!

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.