Már a jegyeket is árulják a szombathelyi Cinema Café következő koncertjeire, pedig bérleti szerződése sincs a helynek a programokra

Farkas Bazsi 2019-10-15 15:56:00
Folytatódik a mutyi?

Októberben egy, novemberben kettő és decemberben is egy koncert - ez áll a Cinema Café program tábláján a Facebookon. 

Nem egyszer írtunk már arról, hogy korábban több koncertet is rendezett a Savaria Mozi aulájában a Cinema Cafét működtető Café 5 Kft. A cég igen csak nyomott áron, 30 ezer forintért bérelte az aulát a mozit működtető Agorától, miközben egyébként filmvetítések maradtak el a moziban ezzel pedig több százezer forintos kiesést szenvedett az intézmény. A vállalkozó persze jól járt, a 300 fő befogadására alkalmas aulába ugyanis 2000-2500 forintrét szokták árulni a jegyeket, ami 600-750 ezer forintos bevételt generált és akkor még nem számoltuk hozzá a vendégek fogyasztását.

Hogy az Agorának ez miért érte meg nem tudni. Az azonban biztos, hogy a Café 5 Kft. tulajdonosa, Hetényi Norbert és az Agóra igazgatója, Parais István is a szombathelyi Fidesz holdudvarához tartoznak. 

A kávézó pedig éppen úgy hirdeti meg a koncerteket, hogy nincs bérleti szerződése a kulturális intézménnyel.

Kerestük Parais Istvánt emailen és telefonon is, hogy megtudjuk, hogyan történhetett ez meg. Egyelőre azonban az igazgatót nem értük el. Pedig nem csak ez ügyben kerestük volna. Korábban egy mozitörténeti cikket írtunk volna a Savaria Moziról, ám akkor Parais azt mondta, hogy a mozi szakági vezetője nem nyilatkozhat nekünk, a zavaros idők miatt.

Meg szerettük volna tudni, hogy elmúltak-e a zavaros idők, de Paraist egyelőre nem értük el.
 

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.