Bár se pénz, se kilátás a megvalósítására, de azért csodás látványtervei vannak már a Savaria Családi fürdő és Sportuszodának

Farkas Bazsi 2019-06-04 17:39:00
Ha valakinek van 5 milliárd 650 millió forintja szóljon és már épül is.

Nem egyszer foglalkoztunk már a Modern Városok Programban megígért, majd szépen elfelejtett szombathelyi Fedett Uszoda fejlesztésével. Történt ugyanis, hogy Orbán Viktor 2015 novemberében Szombathelyen járt és például a Gotthard-kastély felújítása mellett azt is megígérte, hogy támogatást ad a kormány az uszoda fejlesztésére. 

Lehet nem mindenki közlekedik naponta a két létesítmény mellett azért tisztázom, egyik beruházásból sem valósult meg SEMMI.

Az uszodánál pedig addig fajultak már a dolgok, hogy tervek is készültek, sőt látványrajzokon lehet megnézni, hogyan nézne ki kívülről a felturbózott uszoda. 

Hát így:


2017 januárjában a város Gazdasági és Városstratégiai Bizottsága  is tárgyalta az Uszoda további sorsát. Terjedelmes anyag készült. Többek között az is kiderült belőle, hogy:

  • Családi fürdőt terveznek, amiben elsősorban a 3 hónapos és 14 éves kor közötti gyerekeknek nyújtanának szórakozást. 
  • Lenne új tanmedence. 
  • A fürdőben játszóház.
  • Szaunavilág. 
  • Étterem.

A háttér anyagból az is kiderül, hogy a szombathelyi uszoda látogatottsága 190 ezer fő évente. 

De, ami a legfontosabb, hogy a megvalósításhoz 5 milliárd 650 millió forint kellene, ennyi pedig a városnak nincsen, ezért is örült neki a városvezetés, amikor Orbán Viktor miniszterelnök nagylelkű ígéretként azt mondta, küldik meg a fedezetet. 

A szombathelyi uszoda korábban már zárva volt közel egy évig, az úszó közönség pedig joggal gondolta, hogy megújult medencetér fogadja majd, ám nem ez történt. Első ütemben a létesítmény energetikai rendszerét újították fel, majd TAO támogatásból megépítették a vízilabdázók medencéjét, aminek az üzemeltetése végül a Vasi Vízhez került.

Azt, hogy mikor fog végre megtörténni az igazi és látványos beruházás, egyelőre nem tudni, ezért Ungár Péter, a Vas megyei LMP képviselője írásbeli kérdést intézett dr. Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszterhez.

Palkovics helyett Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter megbízásából végül Rétvári Bence államtitkár válaszolt. Az, hogy kioktató stílusban, nem is olyan lényeges, kormányzati körökben ez már természetes.

Az viszont, hogy a minisztériumban azt se tudják, hogy áll az a projekt, amit évekkel ezelőtt támogatási összeggel együtt odaígértek Szombathelynek, elég különös.
 

"Tekintettel arra, hogy az új komplexum tervezésére és kivitelezésére irányuló közbeszerzési eljárás még nem került kiírásra, jelenleg nem prognosztizálható pontosan a fejlesztés megvalósulásának időpontja. A fejlesztés teljes forrásigénye is csak a közbeszerzési eljárást követően határozható meg." - áll a KDNP-s államtitkár válaszában.


Addig pedig nézegessük a látványterveket és képzeljük magunkat a családi fürdő közepébe. 


 

Szólj hozzá!

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.