450 ezer forintra büntették a kőszegi horrorkecske osztrák gazdáját

Nagy Donát 2020-10-26 11:10:00
A külföldi férfi szerint a bezárás helyett inkább meg kéne becsülni ezt a ritka állatfajt. A pénz Szombathely kasszáját gyarapítja.

Lassan - reméljük - véget ér a kőszegi horrorkecske sztorija, ami a szombathelyi hivatal bevonásáig remekül példázta a mai magyar valóságot - mármint a rossz értelemben.

Elharapódzás

A település szélén lakó osztrák Rudolf Dostal, azaz "Rudi" azzal került be a köztudatba, hogy a felajzott kameruni kecskéje rettegésben tartja a környéket, ő viszont nem hajlandó tudomást venni az egészről. Az állat a rossz kerítés miatt gyakran megszökött, és agresszíven viselkedett a szomszédokkal, miközben az ingatlanokban egyre nagyobb kárt is okozott.

Fotó: Olvasói fotó

Mivel a szép szóra látványosan nem hallgatott a külföldi férfi, a szomszédok az egyik kecskeszökés alkalmával rendőrt hívtak.

A helyszínre érve megállapítottam a bejelentés fedi a valóságot, a bejelentés helyszínén egy bak kecskét és egy nőstény egyedet találtam. Az intézkedés során Dostal Rudolf elmondta, hogy szerinte az nem probléma, amit a bejelentő állít, kecskéjének párzási időszaka van, ezért csavarog, sajnos nem tud ellene mit tenni és igazából nem is akar, mert ez egy ritka fajta kb. 2000 él belőle a világon, meg kellene becsülni.

- olvasható a kiérkező rendőr jegyzőkönyvében, ami így folytatódik:

Dostal Rudolf figyelmét nyomatékosan felhívtam az állattartás szabályainak betartására, valamint a társadalmilag elfogadott jó szomszédi viszony fenntartása érdekében, a társadalmilag elfogadott és elvárt magatartási szabályok betartására. Felhívásomat nem vette tudomásul, kijelentette, hogy ő nem hajlandó sem kerítést, sem pedig megkötni az állatait.

Sajnos azonban a kiérkező járőr a jegyzőkönyv elkészítésén kívül nem tudott mit tenni, mivel a rendőrség szerint amíg nem történik sérülés, nem ők, hanem a Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal az illetékes.

Fotó: Facebook

Csakhogy történt még valami a járőr kiérkezésekor, ami megkavarta a szálakat. Az osztrák gazda a helyszínre hívta Huber Lászlót, a település korábbi fideszes polgármesterét, akit jó barátjaként nevezett meg. Huber a szomszédok szerint valóban példás kapcsolatot ápol a férfival, hetente többször is meglátogatja. Az intézkedéskor egyébként a fordításban segített.

Szerettük volna megkérdezni az ex-polgármestert, mi a véleménye barátja viselkedéséről, de Huber csak annyit mondott, ez egy bagatell, nevetséges ügy.

Akkorát bulizott a kőszegi horrokecske osztrák gazdája, hogy az út közepén hagyta éjjelre az autóját

Talán emlékeznek még Rudolf Dostalra. Ő az az osztrák ex-taxis, kinek Rambo nevű, felajzott kameruni kecskéje már hetek óta kóborolhat szabadon Kőszeg külterületén, kalandozása pedig jókora pusztítással jár. A mindenki által csak Rudinak hívott férfi látványosan nem foglalkozik a dologgal, ingatlanjának kerítését nem hajlandó megjavítani, vagy az állatot megkötni, sokszor kapuját is nyitva hagyva megy jobb dolgára.

Mindenesetre a kecskesztori mappája a kőszegi hivatalnál landolt, ahol az esetet a rendőrségi jegyzőkönyvön kívül az egyik szomszéd is bejelentette.

Kecskére a káposztát

A kőszegi jegyző a kezdeti lelkesedés után viszont összeférhetetlenséget jelentett a Vas Megyei Kormányhivatalnak, mivel az ügyben felbukkant a település korábbi polgármestere is. Azaz úgy tűnik, hogy a település egykori fideszes vezetője annyi szállal kötődik a hivatalhoz, hogy amint felbukkan, az önkormányzati gépezet lefagy.

A Kormányhivatal végül jobbnak látta, ha nem megy bele a hatalmi érdekekbe, inkább átadta az ügyet a szombathelyi önkormányzatnak.

Ami még különös a történetben, hogy Kőszeg birtokvédelmi eljárásra hivatkozik, holott ez egy tipikusan állatvédelmi kérdés - Szombathely is ekként kezdett eljárásba.

Nicsak, mi van itt

Először szeptember 30-án tartott bejelentés nélküli helyszínbejárást a szombathelyi hivatal Rudinál, akkor azonban a tulajdonos nem tartózkodott otthon, így pár napra rá ismét megpróbálkoztak, ezúttal sikerrel.

A helyszíni szemle szerint az állatok tartására felállított épületek megfelelőek, valamint az étel és a víz is elérhető számukra. A terület viszont rendezetlen, többfelé elszórva szúró-, vágó tárgyakat, mezőgazdasági eszközöket lehetett látni, amik az állatok számára is veszélyesek. 

Megállapították, hogy az ingatlanon elhelyezett állattartó épület állategészségügyi és állatvédelmi szempontból az állatok tartására megfelelő, viszont több oldala is nyitva van, valamint az önkormányzat helyi építési szabályzatának sem felel meg: több helyen nincsen meg a megfelelő védőtávolság.

Tettlegesség

Rudolf Dostalt végül 450 ezer forint állatvédelmi bírsággal sújtották.

Az összeget egyébként úgy állapították meg, hogy az alap 15 ezer forintos bírságot felszorozták 30-al, mivel a gazda a magatartásával egyrészt veszélyeztette az emberek egészségét és testi épségét, másrészt az állatok szökésének megakadályozásáról látványosan nem gondoskodott.

A pénzt Szombathely városa fogja megkapni, mivel Kőszeg inkább lemondott róla, mintsem összetűzésbe kerüljön a korábbi polgármesterrel.

A pénzbírságon felül viszont megnyugtatóbb, hogy a határozatban a valódi megoldásra is felszólítják Rudit:

Kötelezem Rudolf Dostal [...] lakost, hogy a fenti ingatlanon tartott haszonállatai (zerge, juh) szökésének megakadályozása érdekében a [...] alatti ingatlan kerítését tegye átjárhatatlanná, szökés biztossá az állatok számára, hogy azok se a réseken, se pedig a sérüléseken kijutni ne tudjanak. A kerítés mellé elhelyezett tűzifát a kerítés mellől tegye el, annak érdekében, hogy arról a zerge és a juh a kerítést átugorva a szomszédos ingatlanra átjutni ne tudjon. A munkálatok elvégzésének határideje a közléstől számított 60 nap.

A határozat arra is felhívja a gazda figyelmét, hogy a szökésbiztos védőkerítés elkészültéig folyamatosan köteles gondoskodni arról, hogy az állatok az ingatlanról közterületre, illetve más ingatlanára ki- és átjutni ne tudjanak.

Fotó: Olvasói fotó

Sőt, kötelezik a szanaszét látható szúró-, vágó tárgyakat, eszközöket szedje össze, és úgy helyezze őket el, hogy az állatok épségét ne veszélyeztesse.

Mindezen felül az ingatlanon található épületeket is engedélyeztetnie kell.

Ha pedig Rudi továbbra sem tesz semmit, a határozat szerint ismételten bírsággal sújtható.

Úgy tűnik, a határozattal a környéken élők is elégedettek, bár továbbra sem világos, hogy a Kőszegi Közös Önkormányzat miért próbálta meg elmismásolni az akár életveszéllyel járó problémát.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.