A kőszegi horrorkecske sztorija maga a magyar valóság

Nagy Donát 2020-09-22 08:51:51
A történet egyszerű: az egyik szomszéd agresszív állata folyton kiszökik, rombol, fenyeget. A bejelentések után mégsem történik semmi.

Tegnap írtunk arról, hogy egy kecske tart rettegésben egy kőszegi családot. A panaszos által a Facebook-on közzétett nyílt levél megszületését azonban sok minden megelőzte.

Horrorkecske tart rettegésben egy családot Kőszegen

Nem mindennapi levelet tett közzé egy kőszegi lakos a Facebookon. A leírás alapján a család szomszédságában élő kecske, Rambo hetek óta háborítatlanul szaladgál, rombol Kőszegen anélkül, hogy az illetékes jegyző bármit is tenne. A jól megtermett állat sokszor agresszív, számos alkalommal kellett már különböző eszközökkel megfutamítani.

Péter és Nóra néhány héttel ezelőtt "találkozott" először Ramboval. A valójában kameruni juh a Kőszeg külterületén lévő házuk mellett, az utcán mászkált háborítatlanul, mondjuk úgy, felizgatott állapotban. Péteréknél ugyanis - akkor még - szintén volt pár kecske a ház mellett tartva későbbi hasznosságuk okán, azonban Ramboval ellentétben egy karámba voltak bezárva.

Rambo fajának hímjei a párosodási szándékot jelezve szó szerint folyamatosan összepisilik magukat, szaguk így markáns, szúrós. Ilyenkor a közelükben lenni nagy önuralmat kíván egy ember részéről.

A kameruni juh gazdáját a környékbeliek csak Rudinak hívják, ő egy osztrák állampolgárságú férfi. Magyarul nem beszél, angolul is alig, ami Péterék szerint sokszor megnehezíti vele a kommunikációt. Már amikor hajlandó egyáltalán a férfi kommunikálni.

Fotók: Olvasói fotó

A tulajdonosnak ugyanis számtalanszor jelezték, hogy javítsa meg a kerítést, zárja be megfelelő módon a haszonállatát, de úgy tűnt, ő ezt nem akarja megtenni, egyszerűen nem érdekelte. Többször is úgy ment el otthonról, hogy a kapuja nyitva volt, a kerítésén pedig mindenféle rések voltak. Később már Péterék vittek neki kötelet, hogy azzal kösse ki az állatot, mert féltik az agresszív állattól a gyerekeket; de Rudi erre sem tartott igényt.

Péterék elmondása szerint az osztrák férfi több jószága is szabadon mászkál a környéken, tyúkjai, kutyái is sokszor kint vannak. Szerencsére a többi állata nem agresszív, de a helyiek rögtönzött lakógyűlésén többek is kifejezték félelmüket.

Egyik napon ismét kint kóborolt Rambo az utcán, és ötletszerűen elkezdte lebontani a kerítéseket. Ekkor Péterék kihívták a rendőrt, aki a helyszínre érve látta a felfordulást, de mivel a tulajdonost nem találták otthon, abban maradtak, hogy újra kijön, amikor Rudi hazaérkezik. Még aznap így is történt, az osztrák kecskegazda hazatérte után újra a helyszínre jött a rendőr.

Rudi azonban nem működött együtt a hatósággal, és valamiért egyszerre felhívta Huber Lászlót, Kőszeg korábbi fideszes polgármesterét.

Nóra többek között megmutatta azt a videót, ahol az egyébként németül is tudó rendőr éppen próbálja "meggyőzni" Rudit, hogy Magyarországon be kéne tartani a magyar törvényeket. Rudi viszont nem akart együttműködni a hatósággal, nem is igen volt hajlandó a rendőrrel beszélni, Huber tolmácsolásán keresztül mondta a környékbelieknek, hogy ez csak apróság, egy bagatel dolog. A rendőrségi jegyzőkönyv írása közben többször emlegette, hogy ismeri Hubert, és Básthy Bélát is, Kőszeg jelenlegi fideszes polgármesterét.

A rendőr jegyzőkönyvet írt, majd nem történt semmi. Hetekig.

Péter elmondása szerint a rendőrségen egyébként nagyon megértőek voltak, azt mondták, ha bármi gáz van, rögtön szóljanak nekik és kimennek újra. De tenni nem tudnak semmit annak ellenére sem, hogy a jegyzőkönyvbe is beleírták, az elkóborló állat agresszíven viselkedik.

Közben Rambo rendszeresen átjárt a szomszédokhoz, tönkretette a kerítéseket, lelegelte a termést. Az autóval kiállás is lehetetlenné vált a kertből, mivel kapunyitásra ismét ott termett, és beszaladt a kameruni juh. A gyerekeket szintén nem lehetett az amúgy békés környékre kiengedni játszani, de még a saját kertbe sem, mert Rambo bármikor berambózhatott.

Péterék közben saját kecskéiket is eladták, mivel egyszerűen képtelenség volt a kameruni juh agresszív viselkedését kezelni, és úgy gondolták, talán így nem fog átjárni hozzájuk. Ez azonban nem így történt: Rambo több helyen is tönkretette a kerítést, és akadt olyan is, hogy Péterék tyúkóljába szabadult be, majdnem összetaposva a szárnyasokat.

A családfő közben az önkormányzathoz fordult, mert ingóságai mellett féltette kisgyermekeit is az agresszív kecskétől. Elmondása szerint először nem voltak vele segítőkészek az ügyintézők, de amikor a hivatalban is hallották, hogy a vonal másik végén éppen vasvillával próbálja neje kizavarni az állatot a kertjükből, akkor úgy tűnt, valóban foglalkozni kezdenek az üggyel.

De aztán valahogy mégsem történt semmi.

Péter azt mondja, ő úgy tudja, összeférhetetlenség miatt időközben átkerült az ügy Szombathelyre. A kőszegi önkormányzattól pedig soha, senki sem jött ki legalább megtekinteni a környéket.

Rambot közben többször is vasvillával, ilyen-olyan kerti szerszámmal kellett kierőszakolni a magánkertekből. Az állat - a látott videók alapján - amúgy nemigazán volt megijedve az emberektől, a nagy szarvaival biztonságban érezte magát.

Fotók: Olvasói fotó

Ottjártunkkor egyébként éppen az osztrák férfinál volt Huber László ex-polgármester, ezért amíg a hivatalos válaszokra várunk, szerettük volna megkérdezni tőle, miért őt hívta fel egyszerre az osztrák tulaj, illetve tud-e valamit segíteni a probléma kezelésén a láthatóan jó kapcsolata révén. Huber a távozásakor először nem értette a kérdést, milyen kecskéről van szó, majd csak annyit válaszolt, "ez már nevetséges", és hagyjuk őt kijárni az autójával.

Péter azt mondta, ők nem akartak ebből ügyet csinálni, de mivel azt látják, hogy hetek óta semmi sem történik, és Rambo valóban megkeseríti az életüket, kénytelenek voltak nyílt levelet írni, amit közzétettek a Facebookon is.

Az üggyel kapcsolatban a kőszegi, valamint a szombathelyi önkormányzatnak, és a rendőrségnek is írtunk. Ha választ kapunk a kérdéseinkre, természetesen közzétesszük.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.