Amíg nem folyik vér, a rendőrség tehetetlen a kőszegi horrorkecskével szemben

Nagy Donát 2020-09-23 07:15:48
Az önkormányzat pedig tovább passzolta az ügyet egy másik városnak.

Hétfőn írtunk először Rambóról, arról a kameruni kecskéről, aki Kőszeg külterületén terrorizálja háborítatlanul az ott élőket. Osztrák gazdája a tapasztalatok szerint nem kíván a problémával foglalkozni, a helyszínre érkezett rendőr láttán pedig a kerítésének megjavítása helyett inkább egyből felhívta Huber Lászlót, a város előző fideszes polgármesterét.

Horrorkecske tart rettegésben egy családot Kőszegen

Nem mindennapi levelet tett közzé egy kőszegi lakos a Facebookon. A leírás alapján a család szomszédságában élő kecske, Rambo hetek óta háborítatlanul szaladgál, rombol Kőszegen anélkül, hogy az illetékes jegyző bármit is tenne. A jól megtermett állat sokszor agresszív, számos alkalommal kellett már különböző eszközökkel megfutamítani.

Egy környéken élő házaspár videója szerint a kiérkező tiszt próbálta meggyőzni a külföldi férfit, hogy Magyarországon be kéne tartani a magyar törvényeket, de ő továbbra is csak a volt, majd a jelenlegi polgármester nevét emlegette, kézlegyintve.

A kőszegi horrorkecske sztorija maga a magyar valóság

Tegnap írtunk arról, hogy egy kecske tart rettegésben egy kőszegi családot. A panaszos által a Facebook-on közzétett nyílt levél megszületését azonban sok minden megelőzte. Nem mindennapi levelet tett közzé egy kőszegi lakos a Facebookon. A leírás alapján a család szomszédságában élő kecske, Rambo hetek óta háborítatlanul szaladgál, rombol Kőszegen anélkül, hogy az illetékes jegyző bármit is tenne.

Szerettük volna megkérdezni Huber Lászlót, hogy láthatóan jó kapcsolata révén sikerült-e hatnia az osztrák gazdára, de az ex-polgármester nem szeretett volna beszélni, csupán annyit mondott, ez az ügy nevetséges.

Mivel a hatósági jegyzőkönyvben is megfogalmazták, hogy a jószág agresszív, a környéken pedig több család is él kisgyermekekkel, ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy a Kőszegi Rendőrkapitányság tud-e valamit tenni, még mielőtt komolyan megsérül valaki.

Fotók: Olvasói fotó

Válaszukban azt írják, hogy

a Kőszegi Rendőrkapitányság munkatársai a megkeresésben szereplő helyszínen megjelentek, bűncselekményre, valamint szabálysértésre utaló körülményt nem tapasztaltak, így további rendőri intézkedés nem történt. Az eset körülményeiről szóló jelentést továbbították az arra illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóságnak. 

Komolyabb baleset esetén bejelentést kell tenni a legközelebbi rendőrkapitányságon, vagy a 112-es segélyhívó telefonszámon és munkatársaink megteszik a szükséges intézkedéseket. A cselekmény jellegétől függően pedig büntetőeljárást, vagy szabálysértési eljárást indítanak.

A kóbor állatok befogása a gyepmester feladata, amelyről az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V.28.) FM rendelet 5. számú függelékének 3.8. alpontja rendelkezik. 

Tájékoztatom, hogy az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény tartalmazza a kedvtelésből tartott állatokra vonatkozó rendelkezéseket.

Azaz úgy tűnik, amíg nem folyik vér, addig a rendőrség tehetetlen.

Igaz, a fent említett 1998. évi XXVIII. törvény II. fejezetének 5. § (1) bekezdése kimondja, hogy

az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról.

Bár Rambo szökéseiről számtalan fotó és videó árulkodik, az ügy jegyzőkönyvét illetékesség hiányában mégis átadták a helyi önkormányzatnak. Információink szerint ők viszont továbbították azt Szombathelyre, összeférhetetlenségre hivatkozva.

A kőszegi polgármesteri hivatalt szintén megkerestük, hogy tudnak-e segíteni a kőszegi családon, választ azonban egyelőre nem kaptunk tőlük. Így az sem derült ki, hogy az összeférhetetlenség a hivatalban már nem lévő Huber László miatt áll-e fent, és ha igen, miért.

Azaz egyelőre továbbra sem történik semmi, Rambo tovább rambózhat, osztrák gazdája pedig érinthetetlen.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.