Horrorkecske tart rettegésben egy családot Kőszegen

Nagy Donát 2020-09-21 15:37:00
Nemrég egy vasvillával próbálták sakkban tartani a tyúkólba betört, párosodni óhajtó Rambót.

Nem mindennapi levelet tett közzé egy kőszegi lakos a Facebookon. A leírás alapján a család szomszédságában élő kecske, Rambo hetek óta háborítatlanul szaladgál, rombol Kőszegen anélkül, hogy az illetékes jegyző bármit is tenne. A jól megtermett állat sokszor agresszív, számos alkalommal kellett már különböző eszközökkel megfutamítani.

Fotó: Facebook

A közzétett levél annyira abszurd, hogy változtatás nélkül közzétesszük:

Nyílt levél Kőszeg Város Jegyzőjének

"Tennünk kéne valamit! - mondta a Nagymama. 
-Bizony - helyeseltek a tengeri szörnyek. 
-Tennünk kéne valamit. 
De senki nem tett semmit." 

Részlet Tor Age Bringsvaerd: Locspocs, a kis tengeri szörny úszni tanul című mesekönyvből

Tisztelt Zalán Gábor Úr! 

Engedje meg, hogy a kommunikáció ezen formájával éljek, miután titkárnőjét a hét folyamán többször is hiába kértem, hogy kapcsolja Önt. 
Mivel titkárnője szerint Ön nem is tud ügyünkről, ezért hadd vázoljam azt röviden Önnek. 

Kálváriánk a szomszéd hatalmas szarvakkal rendelkező, közel százkilós kameruni bak kecskéjével, Rambóval augusztus végén kezdődött, de akkor még csak az utcánkban tűnt fel, szabadon kószálva. Majd szeptember elsején arra ébredtünk, hogy Rambó a földünkön, kerítésünkön belül, a zárt kecskekarámunkat felbőszülve, tülkeivel ostromolja, fiatal bak és nőstény kecskénket, illetve nem utolsó sorban minket is veszélyeztetve. Aznap számtalanszor kergettük ki birtokunkról, hiába, minduntalan visszaólálkodott a zárt kapu ellenére is. Majd ez így ment napokon keresztül. Háromszor járt kint a rendőrség, az állatot elvileg ők is kifejezetten agresszívnek írták le a jelentésükben, de úgy informáltak, hogy sajnos nem tehetnek semmit, a helyi jegyző, azaz Ön, mint első fokú állatvédelmi hatóság az illetékes, cselekvési jogkörrel felruházott személy. Ennek megfelelően szeptember 2-án az Igazgatási Osztályon kezdtem a napot, ahol írásos bejelentést tettem. A feleségem és egy jó szomszédunk ezalatt egy vasvillával próbálta sakkban tartani a tyúkólunkba betört, párosodni óhajtó Rambót. Mezei Virág osztályvezető asszony egy héten belüli, soron kívüli cselekvést ígért. 

Azóta lassan három hét telt el, gyakorlatilag nem történt semmi, azt leszámítva, hogy Ön amiatt, hogy H. Lászlót, volt kőszegi városvezetőt az érintett osztrák szomszéd a rendőrség kiérkezésekor telefonon a helyszínre hívta, kálváriánkat hetekkel meghosszabbítva lepasszolta az ügyet Szombathelynek. Rambó pedig lázas lett, meg talán a gazdája is kikötötte egy időre a tőlem kapott kötéllel. De pár napja ismét arra kelünk, hogy Rambó a kecskekarámnál, az ingatlanunkon belül tartózkodik, ki tudja, milyen károkat okozva az idén telepített, ritka tájfajtás gyümölcsoltványainkban és egyéb veteményeinkben, értékeinkben. Pedig a kecskéinket a tortúra hatására már eladtuk, azoknak hűlt helye, Rambó mégis bejár, számunkra "csodás“ reggeli programról gondoskodva, nap, mint nap. Tájékoztatásul négy kisgyermekünk van, őket csak féltve, vagy inkább egyáltalán nem engedjük ki a saját kertünkbe, mióta ez a mizéria tart… 

A tulaj, csak németül beszélő, osztrák állampolgár, mindenre legyint, semmiben nem együttműködő, a kerítését nem javítja ki, képtelen állatait a birtokán belül tartani.

Ráadásul ebben nótorius visszaeső, íme egy Vaol cikk 2019 októberéből.

A kérdéseim Önhöz a következők:

  • Az előbbi, tavalyi esetre felfigyelt egyáltalán az Ön hatósága, vagy az teljes mértékben az állati cukiságok kategóriájába tartozik? 
  • Miért kezdeményezte, hogy ügyünkben egy másik jegyző indítson eljárást a személyi érintettség/elfogultság végett?
  • Erre miért kellett több mint két hetet várni, miközben az ügy sürgős cselekvést követel?! 
  • Miért befolyásolja az ügyet, hogy osztrák szomszédunknak H. László előző polgármester barátként tolmácsolt a második rendőri intézkedés során, miközben se Rambóhoz, se az osztrák szomszéd ingatlanához semmi köze? 
  • Miért áll fenn az elfogultság gyanúja, ha H. László, korábbi főnöke és korábbi polgármester egyáltalán nem érintett az ügyben, mindössze csupán osztrák barátjának tolmácsolt?
  • Ön ezek szerint képtelen józan, részrehajlás nélküli döntéshozatalra egy ügyben, ahol volt főnöke elhanyagolható mellékszereplőként felbukkan? 
  • Nem gondolja, hogy az érintettség/elfogultság gyanújának árnyéka ellen pont a hathatós, határozott és gyors cselekvés lett volna a hatásos gyógyír? 
  • Ha a kőszegi rendőrkapitány szoros teendői közepette vette a fáradságot és telefonon tájékoztatott az ügyről, Ön erre miért képtelen?! A kapitány úr Önnel ellentétben miért gondolja úgy, hogy ez egy komoly probléma, amivel foglalkozni kell? 
  • Ha sikerül élve befognunk Rambót és levisszük a polgármesteri hivatal udvarába figyelemfelhívásként, milyen büntetésre számíthatunk? 
  • Tudja Ön, milyen Rambó tömény bakszaga, amellyel közvetlen életterünket tömjénezi immáron lassan egy hónapja? 
  • Hallott Ön arról, hogy három hete egy felbőszült kos halálosan, illetve súlyosan megsebesített egy asszonyt és egy férfit Veszprém közelében? 
  • Itt Kőszegen is egy hasonló tragédiának kellene bekövetkeznie, hogy hivataluk impotenciáját, nemtörődömségét megtörje??! 

Meddig kell elszenvednie Felső ősdűlő, de tágabban az egész hegyvidék békés közönségének, gyermekeiket féltő szülőknek egy felelőtlen, törvényeket be nem tartó, a hatalom (azaz az Önök) divatos szavajárásával élve "migráns" kobórló állatait? 

Ahogy a Vaolon nyilatkozta, ha kell, Ön a Várkört is pirosra festené, találna törvényes utat, ha tudja a feladatot és szabad kezet kap. Itt a feladat nem volt ennyire komplex, mégsem tett semmit. 

Kőszeg, 2020.09.22.

Üdvözlettel / Erdősi Péter

Security Check Required

null

Az számunkra is különös, hogy a problémával kvázi senki sem foglalkozik, így saját kérdéseinket elküldtük a város polgármesteri hivatalának is. Amint válasz érkezik a horror-kecske témájában, közzétesszük.

Frissítés

A történetnek mi is utánajártunk, Rambo sztorija itt olvasható.

A kőszegi horrorkecske sztorija maga a magyar valóság

Tegnap írtunk arról, hogy egy kecske tart rettegésben egy kőszegi családot. A panaszos által a Facebook-on közzétett nyílt levél megszületését azonban sok minden megelőzte. Nem mindennapi levelet tett közzé egy kőszegi lakos a Facebookon. A leírás alapján a család szomszédságában élő kecske, Rambo hetek óta háborítatlanul szaladgál, rombol Kőszegen anélkül, hogy az illetékes jegyző bármit is tenne.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.