43 millió forintra rúg a lakások átlagára

Farkas Bazsi 2024-10-11 11:37:00
57 négyzetméterre elég.

Országos átlagban már csaknem a 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő. A négyzetméterárak szerint azonban ennél kevesebb ráfordítás is elegendő lehet, attól függően, hogy milyen lokációban keres az ügyfél. A Duna House idei értékesítési adatai alapján készített körképében sorra vette, hogy mekkora alapterületű lakások kaphatók ma a vidéki vármegyeszékhelyeken 30 millió forintból és hogy mely fővárosi kerületekben érdemes belevágni az ingatlanvásárlásba a megadott keretösszegből.

Vevői érdeklődésben és a tranzakciószámokat illetően is fellendülést hozott a 2024-es év a hazai ingatlanpiacon. 92 ezer tranzakció valósult meg a Duna House becslése szerint a január-szeptember közötti időszakban, így az előzetes várakozásoknak megfelelően, a 110-130 ezres, éves sáv közepe körül fogja zárni az évet a piac. A források és a vevői bizalom adott, így számottevő érdeklődésre és nagyszámú tranzakciózárásra számítanak a negyedik negyedév során az ingatlanközvetítő szakértői.

„Erősnek ígérkezik a negyedik negyedév is az ingatlanpiacon, az aktív kereslet mellett pedig törvényszerű, hogy az ingatlanárak is felfele mozdulnak." – kezdte Máté Ferenc, a Duna House Vezérigazgató-helyettese. Míg a pandémia idején a tágas terek és a saját kert vonzotta a vásárlókat, addig idén a Duna House értékesítési adatai szerint a használt ingatlanok piacán a lakások iránt volt számottevőbb kereslet, az országosan zárult adásvételek több mint fele, 54%-a társasházi tégla- vagy panellakás volt. „A négyzetméterárak emelkedése a legkeresettebb ingatlantípus, vagyis a lakások esetében sem maradhatott el: országos szinten 9%-kal, 760 ezer forintra nőtt a használt lakásokért fizetett átlagos négyzetméterár, ami annyit tesz, hogy egy 57 négyzetméteres lakás megvásárlása idén már 43 millió forintos kiadást jelent a vásárlók számára." – tette hozzá a szakértő.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.