Sárváron a városvezetés egy éve nem talál új háziorvost, de legalább a fogorvosi díjakat brutálisan megemelte 

ugytudjuk.hu 2023-08-03 07:56:55
Olvasónk levelet írt, amelyben részletesen kifejti, hogy szerinte mi mindenre költ feleslegesen a fideszes városvezetés, és mi mindenre kellene inkább helyette.

Olvasói levél:

Sárváron a város hivatalos Facebook-oldala, a Sárvár Lendületben 2023 augusztus 1-jén adta tudtul, miszerint a 2. számú háziorvosi körzetben változni fog a háziorvos személye és a rendelés ideje. Azok a sárváriak, akik esetleg arra számítottak, hogy végre új háziorvos érkezik a városba, csalódniuk kellett, csupán a helyettesítés rendjében következnek be változások.
 
Sárváron dr. Vörös Gábor háziorvos 2022. szeptember 8-án hunyt el, halála óta tizenegy hónap telt el. Mivel a háziorvosi alapellátás biztosítása az önkormányzatok törvényben előírt kötelező feladata, ezért új háziorvosról a település vezetésének kell(ene) gondoskodnia. Az eltelt majd egy év alatt azonban ezt a feladatot a sárvári városvezetés nem tudta megoldani. Pedig a közigazgatási rendszer 2013-ban elindult átalakítása után az állam már a települési önkormányzatok feladatainak jórészét átvette, így a polgármesteri hivatalokra ma nagyságrendileg kevesebb munka hárul. Dacára a városvezetéssel járó majd feleannyi munkának, Sárváron 2018-ban új pozíciókat hoztak létre a helyi pártkáderek részére. 

Hiába azonban Gagyi Levente évi 6 milliós tanácsadói „munkája”, illetve a Kertvárosban képviselőként megbukott, társadalmi megbízatású alpolgármesterként évi 8,5 milliós juttatásban részesülő Szabó Zoltán állása, a megüresedett háziorvosi praxis ma is betöltetlen.

Sárváron a fürdőigazgatótól kezdve, a helyi média, az IGESZ, a Városgondnokság vezetőjén át a hivatal jegyzőjéig a nómenklatúra fizetésemelésére idén is bőven jutott közpénz, annak ellenére, hogy Sárvár költségvetésének a tavaly közel 250 milliós hiánya idén már 700 millió forintra duzzadt (ebből 615 milliót tesz ki az Orbán-kormány által elvont szolidaritási adó). A soha nem látott mértékű hiányt Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármester és Máhr Tivadar (Fidesz-KDNP) alpolgármester nem a kiadások racionalizálásával, hanem az ingatlanvagyon kiárusításával próbálja meg mérsékelni. A kertvárosiak tiltakozása ellenére eladott Ungvári utcai ingatlanból befolyt bevételre tehát éppen Szabó Zoltán, Gagyi Levente vagy éppen Máhr Tivadar milliós juttatásának a kifizetése miatt volt szükség.  

Sárváron a 2. számú körzetben 2022 szeptembere óta a város másik háziorvosa, Gergelyné Dr. Bokor Ildikó látta el a helyettesítést, hetente három napon, összesen 7,5 órában. A Sárvár Lendületben szerint a doktornő nem vállalta tovább a helyettesítést, emiatt szombathelyi háziorvosok, Dr. Kiss Gabriella és dr. Tóth Renáta fogják a jövőben kezelni a betegeket. A betegellátás a korábbi három helyett mindössze két napra korlátozódik, az új rendelési idő kedden 14.30–18.00 óráig, illetve csütörtökön 8.00-12.00 óráig tart majd. Ez a 7 és fél órás rendelési idő a fele a háziorvosok számára miniszteri rendeletben előírt minimális heti 15 órás rendelési időnek. Érdemes hozzátenni, hogy a körzet elhunyt háziorvosa hetente 20 órás rendelési időben, a hét minden napján személyesen, előzetes telefonos egyeztetés nélkül fogadta a betegeit. A helyettesítő háziorvoshoz viszont eddig is csak telefonos egyeztetés után lehetett bejutni, úgy, hogy kizárólag rendelési időben lehetett telefonon időpontot kérni.

Ez a gyakorlatban sokszor azt jelentette, hogy az asszisztens a beteggel való személyes találkozás nélkül írt fel gyógyszert a telefonon közölt panaszok ismeretében. A receptek felírására viszont legalább telefonon, hétfőn és csütörtökön összesen 3 órában volt lehetőség. A Sárvár Lendületben portál elfelejtette közölni, hogy ez a telefonos receptfelírásra szolgáló 3 órás külön időtartam 2023 augusztustól megszűnik, tehát a körzet betegei a korábbinál is korlátozottabban jutnak hozzá a háziorvosi alapellátáshoz. Sárváron tehát így valósul meg a választási ígéret, miszerint Magyarország előre megy, nem hátra: a hulladékszállítás korábbi szolgáltatáscsökkentése és a kis Posta bezárása után 2023-ban az egyik körzetben már rendes háziorvosa sincs a városnak…  

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az Orbán-kormány minden évben emelte a tb járulékot, ami 2010-ben még havi 4.500 forint volt, az 2023-ra 9.600 forint lett. Miközben az egészségügyi hozzájárulás összege több mint a kétszeresére emelkedett, a sárvári kettes háziorvosi körzet lakosainak egy jóval alacsonyabb színvonalú egészségügyi ellátásért mégis több mint a dupláját kell fizetniük. A Kondora által szerényen csak „világszínvonalúnak” nevezett magyar egészségügy tehát Sárváron úgy működik, hogy a betegek a korábbi 20 órás rendelési idő helyett jó ideje csak heti 7,5 órában, azaz a korábbi rendelési időnek mindössze a 35 %-ában fordulhatnak panaszaikkal orvoshoz – akkor sem személyesen, hanem csakis telefonos egyeztetés után. 

Az egészségügyi alapellátás színvonala tehát 2023 augusztusától még tovább romlik Sárváron. A háziorvosi alapellátásban jelentkező, lassan egy éve tartó krízissel a sárvári pártkáder-elit szemmel láthatólag nem tud mit kezdeni. A problémát csak tetézi az Orbán-kormány 13 éve folytatott egészségügyi politikája. A háziorvosi finanszírozási (indikátor-)rendszert például 2023 januárjában úgy alakították át, hogy a házi- és gyermekorvosi praxisok nagyjából felének csökkent a bevétele. A legrosszabbul járt, havonta 100 ezer forintnál is nagyobb bevételkiesést elszenvedő praxisok idén júliusig kaptak kompenzációt, ezt követően nekik kell kitalálniuk, mit kezdenek a jövedelemkieséssel.  

A kormányzati átalakítás a fogorvosok többségét is hátrányosan érintette. Ez Sárváron a fogászati térítési díjak jelentős drágulását eredményezte, amiről a városvezetés Szabó Zoltán javaslatára 2023 májusában döntött. A témát érintő testületi előterjesztésben – valamilyen rejtélyes oknál fogva – a régi térítési díjak nem szerepeltek, így a díjemelés mértékéről semmi közelebbi nem derült ki. A kapcsolódó képviselői kérdésre pedig Szabó Zoltán nem tudott vagy nem akart pontos választ adni. Ha Szabó Zoltán nem is árulta el, az alábbi táblázatban szerepel, mennyivel emelte a sárvári önkormányzat a fogászati térítési díjak összegét. Amint látható, hat ellátás térítési díja változott, három esetben nagyságrendileg a duplájára, más esetben a drágulás 2.5-szeres, de egy hídtest elkészítése júniustól több mint 4.5-szer kerül többe a sárváriaknak. Mindenesetre jó ha tudnak róla, mielőtt fogorvoshoz mennek, mert Szabó Zoltán alpolgármester és a sárvári média aligha fogja őket bármikor is tájékoztatni erről.

   

2011.04.01-től

(Ft)

2023.06.01-től

(Ft)
1.                                                Korona készítése         12.000  30.000
2.            Hídtest készítése (pótolt foganként)                 6.000  28.000
3. Részleges lemezes fogpótlás (állcsontonként)             30.000  60.000
4. Teljes lemezes fogpótlás  (állcsontonként)                   35.000    70.000
5. Fogsor törés javítása (akryl)                                          6.000   10.000
6. Fogsor alábélelés                                                           7.000   15.000
7.

Korona, hídeltávolítás (horgonykoronánként)          

  3.000   3.000
8. Csapos műcsonk készítése                                          10.000   10.000
9. Korona visszaragasztása   4.000   4.000

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.