OMSZ: Eddig 62 felnőtt és 20 gyermek háziorvossal kötöttek ügyeleti szerződést Győr-Moson-Sopronban

Farkas Bazsi 2023-03-21 19:43:00
Mentők átvezénylésére eddig nem volt szükség az ügyelet ellátásház.

Március 1-vel történt meg a váltás a Győr-Moson-Sopron megyei orvosi ügyeleti rendszerben. Vagyis a hónap elejétől már az Országos Mentőszolgálat látja el azt.

Ugyan több szerkesztőség is próbálta már kideríteni, hogy jelenleg milyen az ügyeleti ellátás a megyében, eddig tiszta képet nem kapott a közvélemény. Legutóbb a 444 futott zsákutcába.

Szerkesztőségünk úgy értesült, hogy több esetben is más megyéből kellett munkatársakat átvezényelnie az OMSZ-nek, ezzel a kérdéssel is kerestük meg a szolgálatot. Illetve azt is feltettük, hogy hány orvossal kötöttek eddig ügyeleti szerződést. 

Az OMSZ Ugytudjuknak küldött válaszát változtatás nélkül közüljök:

Győr-Moson-Sopron vármegyében 62 háziorvossal és 20 gyermek háziorvossal kötöttünk eddig szerződést.

Azon ügyeleti időszakokat, melyeket a háziorvosok nem töltenek be, jogszerűen más orvosokkal (kórházi orvosok, mentőorvosok, mentőtisztek) biztosítjuk. Az OMSZ állományában átvezénylésre nem került sor, a lehetőség azonban valamennyi dolgozónk számára nyitva áll. Ezzel a lehetőséggel más vármegyék orvosai, mentőtisztjei is élnek, hiszen számukra ez többletjövedelmet és sokak számára érdekes szakmai feladatot is jelent. Többletfeladat vállalásuk nem az alaptevékenység terhére valósul meg, így az OMSZ „működőképességét” nem befolyásolja.

A tapasztalatok továbbra is egyértelműen alátámasztják, hogy a hétköznap délután 4 és este 10 óra, valamint hétvégén reggel 8 és délután 2 óra közötti időszakokban jelentkező betegek enyhébb panaszokkal, háziorvosi ellátást igénylő problémákkal fordulnak az ügyelethez (a 7 fokozatú súlyossági skálán 0, 1, 2, 3 szintű kórképek), így ellátásukra a háziorvosok lennének a legalkalmasabbak. Bízunk benne, hogy az eddig távolmaradt háziorvosok (az érintett vármegyék háziorvosi létszámának mintegy kétharmada) is be fognak kapcsolódni az ellátásba annak érdekében, hogy az ügyeleti rendszer a jövőben is zavartalanul működhessen és minden beteg a számára legmegfelelőbb ügyeleti ellátásban részesüljön.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.