A sárvári Spirit Hotelt is elérte a bombariadó-szezon

Papp László Tamás 2022-05-30 08:00:00
Akárcsak a korábbi esetekben, ezúttal is próbáltunk utánajárni, de csupán szűkszavú válaszokat kaptunk.

Olvasónk értesülése szerint bombariadó volt a Sárvári Spirit Hotelben 2022. május 19-én, csütörtökön délután. Próbáltunk is utánajárni az eddig nyilvánosságot nem kapott esetnek. Mert úgy tűnik, mint azt korábbi cikkükben leírtuk, aggasztó mértékben divatba jött Magyarországon a bombával való fenyegetés.

Az utóbbi hetekben jó néhány bombariadóról adtunk hírt. Március 30-án bombariadó volt a győri Árkádban, és országszerte több más fővárosi és vidéki bevásárlóközpontban. Április 22-én kétszer is bombariadó miatt ürítették ki, s vizsgálták át a Győr Plázát. Ugyanezen a napon volt bombariadó a budapesti Aréna Plázában is. Ugyancsak április 22-én volt bombariadó a Népliget autóbusz-állomáson, valamint a Corvinus Plázában is. Utána április 28-án a Pécsi Tudományegyetemen.

Az Ugytudjuk pedig március 30-án, a korábbi bombafenyegetések után, a választás előtt négy nappal választás folyamatára belülről rálátó forrásunktól olyan fülest kapott, hogy bombakeresés is lesz a szavazóhelyiségek megnyitása előtt, a helyszín választások céljára történő lezárásakor. Tűzszerészek fogják átvizsgálni az épületet. Emiatt a helyi választási bizottság elnökének egyeztetnie kell a vizsgálat időpontjáról a rendőrséggel. (A szavazást végül nem zavarta meg bombariadós incidens.)

Fotó: Fehér Buda

Megkerestük a Spirit Hotelt, ahonnan ez a válasz jött:

Köszönjük szépen érdeklődését, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem tudunk további információkkal szolgálni

– reagált a hotel részéről Döklen István resident manager. A rendőrség sem bizonyult sokkal bőbeszédűbbnek:

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közveszéllyel fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. Bővebb tájékoztatást a nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módunkban adni

Korábban már érdeklődtünk az ORFK Kommunikációs Szolgálatától: hány bombariadó volt az elmúlt évben, illetve a 2022-es esztendő első négy hónapjában?

A Rendőrség Hívásfogadó Központjaiba (a továbbiakban: HIK) érkezett közveszéllyel fenyegetés bűncselekménnyel kapcsolatos bejelentések a megjelölt időpontokban az alábbiak szerint alakultak. A 2021. április 25. és 2022. április 25. közötti időszakban 346 esetben, míg a 2022. január 01. és 2022. április 25. közötti időszakban 164 alkalommal érkezett állampolgári bejelentés, amely tartalmazza a közintézményekre, a családi házakra, illetve a különféle gazdasági tevékenységet folytató kereskedelmi egységekre vonatkozó fenyegetéseket is”

– válaszolták.

Ami elég döbbenetes szám, gyakorlatilag azt jelenti: átlagban az év szinte minden napjára jut egy bombariadó. Ez a sűrű előfordulási gyakoriság rögtön felvet pár további kérdést. A bombafenyegetések nagy száma miatt logikus a felvetésés: van-e olyan elkövető, aki több ilyen fenyegetésért is felelős? Hány ilyen van, s mennyi cselekmény írható a számlájukra? Illetve hogy az elkövetők között van-e kapcsolat? Előfordult-e olyan, hogy többen, netán csoportosan, szervezetten tettek ilyet? Felmerült, illetve beigazolódott-e a gyanú, hogy valamelyik esetben terrorszervezet, külföldi titkosszolgálat, szervezett bűnözői csoport áll a fenyegetés mögött? – tettük fel kérdéseinket az ORFK-nak, de ezekre nem jött válasz.

Kik állhatnak a bombafenyegetések mögött?

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A rendőrség által az Ugytudjuknak szolgáltatott adatok amúgy ellentmondásban vannak a rendőrségi statisztikákat tartalmazó felületen látható számokkal. Ott 2018 júliusa óta országosan 292 közveszéllyel fenyegetésről tudnak. Holott a fenti tájékoztatás szerint csupán egy év alatt ennél jóval több, 346 eset volt. Ez a különbség persze adódhat valamilyen módszertani, mérési, kategorizálási okból is - vagy  nem frissítették még a statisztikát. Ha lesz újabb feljlemény bármelyik ügyben, beszámolunk róla.

Szólj hozzá!

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.