Balassa Péter: Mostohagyerekként bántak Szombathellyel, csupán azért, mert ellenzéki vezetésű

Papp László Tamás 2022-05-21 15:34:00
A Jobbik szombathelyi országgyűlési képviselője szerint az Unióból való esetleges kilépés már közbeszéd tárgya Magyarországon.

Balassa Péterrel, aki 2010-től 2019-ig a Jobbik önkormányzati képviselője volt a szombathelyi közgyűlésben, az idei parlamenti választáson pedig az ellenzéki összefogás listájáról jutott az országgyűlésbe, az Alfahír készített interjút.

„Fiatalon annak rendeltem alá mindent, hogy első osztályú labdarúgó legyek, meg majd válogatott is lehessek. Most, hogy túl vagyok az első felszólalásomon, lehet, hogy nehezebb volt a parlamenti bemutatkozás, de számomra óriási megtiszteltetés, hogy a magyar embereket képviselhetem a nemzet templomában”

– mondta el a Jobbik politikusa, hozzátéve:

47 évesen családos embereként már sok mindent megéltem a hazai politikában, de teljesen más műfaj, mint a sportolás. Én mindig ugyanazt az utat fogom járni, mint amit meghirdettem, akár a szombathelyi képviselőségem alatt, akár a Jobbik szombathelyi vezetőjeként. Nagyon sok lemondásra volt szükség, hogy eljuthassak 2022-ben odáig, hogy már országgyűlési képviselő lehessek.

Milyen lemondásokról van szó? – kérdezte az újságíró.

Elsősorban az idő. Kétgyermekes családapa vagyok, vállalkozást vezettem, mindezen felül labdarúgó-csapatnál vagyok vezetőedző. Ráadásul, a 15 éves sportpályafutásom alatt nekem sosem voltak szabad hétvégéim a meccsek miatt. 2009-ben befejeztem a pályafutásomat, 2010-ben pedig már önkormányzati képviselő voltam, vagyis 1 év pihenőm volt csupán. 

– válaszolta Balassa, aki a sportfinanszírozás kérdésére is kitért az interjúban:

„Azt látjuk, hogy sosem volt még ennyi pénz a hazai labdarúgásban. Stadionok és pályák épültek, ami nyilván egy jó irány. Ugyanakkor sajnos Magyarországon túlpolitizált a sport. A legtöbb hazai sportági szövetség élén kormánypárti politikusok állnak, ami nonszensz. Véleményt bárki formálhat, de nem túl szerencsés, ha egy politikus kéri számon a szakmát, ahogy azt a hazai rendezésű férfi kézilabda-Eb után történt. A szakmát a szakmára kell hagyni, a politikát pedig a politikára. Egy aktív sportoló sem szól bele és mondja meg, miként kell politizálni az Országgyűlésben”

– tette hozzá, arra is kitérve, hogy:

Kényelmes bölcsőben van a magyar sport.

A nyolcvanas és kilencvenes években kevésbé dominált a pénz a sportban. Hiányzik az a szikra, az a bizonyítási vágy a mai sportolókból, mint, ami régen volt. Nagyon sokszor adódik, hogy valakit kikiáltunk tehetségnek, de ha ehhez nem párosul szorgalmas munka, abból nem lesz kiváló sportoló. Sajnos több egyesületnél is a nagyobb forrás azt a helyzetet adta, hogy a fiatalok szerepeltetése helyett, a külföldi játékosok szerződtetése felé fordultak

– fogalmazott Balassa Péter, aki Szombathely helyzetéről is beszélt.

Én minden olyan ügyet támogatok, amely az ország fejlődését szolgálja. Szerintem rossz hozzáállás, hogy pusztán azért ellenzünk valamit, mert a másik ezt a javaslatot nyújtotta be. Szombathely is annak issza meg a levét, hogy mostohagyerekként bántak a várossal, csupán azért, mert ellenzéki vezetésű volt, szemben mondjuk Zalaegerszeggel vagy Székesfehérvárral

– állítja a jobbikos honatya, aki a jövőre nézve is tett megállapításokat.

A választóknak kell egy üzenet és egy vezéregyéniség. Úgy látszik, pártpolitika helyett ma már inkább személyekre szavaznak az emberek, ebben pedig jelen pillanatban Orbán Viktor erősebb volt. [...] Megjegyezném, hogy Volner János megalapította a Huxit nevű pártját. Ezt nem véletlenül mondom, ugyanis ennek is van egy fajta üzenet értéke.

Elképzelhetőnek tartja, hogy kivezetné az Orbán-kormány Magyarországot az Európai Unióból? – kérdezték.

A kormány teszteli a társadalmat. Nem véletlen Volner János megjelenése.

Én most nagyon komoly konspirációt látok a dolog mögött.

Tény és való, hogy Navracsics kinevezése abba az irányba mutat, hogy a kormány igyekszik egy kicsit közeledni Brüsszelhez, ha úgy alakul. Másfelől, viszont a „Volner-eset”, már egy továbbgondolás a Fidesz részéről, arra az esetre, ha mégis szakítani kell Brüsszellel. A politikában minden előfordulhat, azt is érzékeljük, hogy az esetleges kilépés már közbeszéd tárgya Magyarországon. Akkora felhatalmazást kaptak most a magyar társadalomtól, hogy Orbán Viktoré a felelősség, hogy ebben a kérdésben milyen álláspontot képviselnek. Én jelen pillanatban, ha válaszolnom kéne, akkor azt mondanám, hogy nem tudom elképzelni a kilépést, de a jelenlegi rezsim részéről, bármi elképzelhető

– vélekedett Balassa Péter.

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.