2022. május 1-jén adták át azt a Lengyelországot és Litvániát összekötő földgáz-vezetéket (GIPL), mely üzembe helyezése fontos lépés az oroszoktól való lengyel energiafüggetlenség eléréséhez. A hír fényében jobban meg lehet érteni, hogy miért reagáltak vállrándítással vegyes nyugalommal a lengyel kormány illetékesei arra, hogy 2022 április végén az orosz Gazprom leállította a Jamal vezetéken Varsónak, szerződés alapján szállítandó földgáz átadását, írja a laptársunk, az Azonnali.hu.
A racionálisnak tűnő lengyel reakció mögött azonban ebben a pillanatban apró kétségek azért akadnak: a következő fűtési szezon kezdetéig Varsónak kevesebb, mint az évi földgáz-felhasználás felét, körülbelül tízmilliárd köbméternyit kellene pótolnia vagy kiváltania más intézkedésekkel.
A jó hír, hogy az orosz lépésre az elmúlt 15–20 évben alaposan felkészültek,
melynek eredményeként nem elképzelhetetlen, hogy regionális földgázelosztóvá válnak – erre a terveik mindenesetre már megvannak.
Sajtóhírek alapján az orosz szállítás leállítása összefüggésben van azzal, hogy az EU tagállamai nem engedtek az oroszok a gázszállításokat érintő egyoldalú szerződésmódosítás bejelentésére, és továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy az energiahordozóért nem rubelben fizetnek. Ezt alapul véve nem zárható ki, hogy a Gazprom Lengyelországgal szerződést szegett – melynek akár jogi következményei lehetnek.
A keleti gázszállítás leállítása után a lengyel sajtó érdeklődésére Piotr Naimski, stratégiai energetikai infrastruktúráért felelős kormánybiztos adta a legrészletesebb magyarázatot. A politikus az RMF kereskedelmi rádiónak adott interjújában meglepően nyugodtan kommentálta a hírt, kiemelve, hogy a PiS-vezette kormány egyfelől nyolc éve készült erre az orosz lépésre, másfelől arról is biztosított mindenkit, hogy
a gáztározók feltöltöttsége a tavalyi évhez képest is jó, 77%-on áll.
Naimski azt is elmondta: amennyiben nagy kataklizma nem történik, a fogyasztók számára folyamatos lesz a gázellátás.
A kormánybiztos belpolitikai okokból értelemszerűen arra nem tért ki, hogy az Oroszországtól való energetikai függetlenség eléréséért más, nem a PiS által vezetett kormányok is jócskán tettek – ha szigorúan nézzük, a folyamat valamikor az 1990-es évek végén indult el, amikor a lengyel állam nyugati cégeket keresett meg, azt is vállalva, hogy a gázért a piaci árhoz képest valamennyivel magasabb ellentételezést biztosít.
Ezt a biztonsági prémiumot (security premium) egyfelől egy üzleti megbízhatóság felépítése, másfelől az oroszoktól való leszakadás elindítása miatt vállalta be Varsó. Utóbbi elérésének egyik fontos dátuma (a Gazprommal kötött legutolsó hosszútávú gázszállítási szerződés lejárata) évek óta ismert: 2022 vége.
Azt, hogy Varsó – már a PiS-kormányok idején – nagyobb sebességre kapcsolt, az északnyugat-lengyelországi Świnoujście-ben 2016-ban átadott LNG (cseppfolyósított földgáz)-terminál átadása, illetve amerikai és katari LNG-szállítmányok megérkezése mutatta.
Fotó: AB Klaipedos Nafta, Wikimedia Commons
Az akkori energiaügyi miniszter, Krzysztof Tchórzewski már 2017-ben, az első amerikai LNG-szerződés aláírásakor hozzáfűzte: 2022-ig a lengyelek teljes energiafüggetlenséget fognak elérni (az oroszoktól), s ehhez az LNG-terminálon kívül más beruházásokat is terveznek. Az egyik ilyen volt az ún. Baltic Pipe, mely
norvég gázt hoz az országba, s melynek tervezett átadása 2022. október 1-je.
Ezen keresztül akár 10 milliárd köbméter gáz érkezhet Norvégiából, s akár hárommilliárd Dániából.
A korábban említett, Lengyelország felé évi 1,9 milliárd m3 gázt szállítani képes GIPL-en kívül ebben az évben a tervek szerint kívül más, kulcsfontosságú projekt, a Lengyelországot Szlovákiával összekötő vezeték is átadásra kerül. Mindkét projekt kétirányú gázszállítást tesz lehetővé – a litván fejlesztés minden valószínűség szerint itt kapcsolódik össze azzal, hogy 2020-ban lengyel állami energetikai cég (a PGNiG) öt évre kapta meg a litvániai Klaipedában található LNG-terminál működtetését.
A tervasztalon ezeken kívül a belső gázhálózat szállítókapacitásának (nem meglepő módon az északnyugati-délkeleti irányban) bővítése, a świnoujście-i terminál bővítése, illetve Gdańskban egy új LNG-terminál építése (ez már most csúszik, de a tervezett üzembe állítás legkésőbbi elkezdését 2026-ra teszik) fekszik.
A terveken kívül egy biztos:
a lengyel állam már korábban kötött a 2023 január 1-je utáni időszakra szerződéseket,
s Świnoujście-n keresztül akár évi 10 milliárd m3 földgáz is eljuthat a fogyasztókhoz. A mostani orosz lépés gyakorlatilag egy fél évvel (és nem fűzési szezonban) „hozta előre” a korábban ismert lengyel terveket.
Az orosz eredetű földgázzal kapcsolatban még változás, hogy míg 2019-ben Varsó nem zárta ki egyértelműen, hogy eseti jelleggel ne vennének földgázt keletről, a háború ebben is változást hozott.
Ha tágabban nézzük az energiafüggetlenség kérdését, Lengyelország vonatkozásában három terület mindenképpen említésre kívánkozik. Az első a szén kérdése: a lengyel kormány a 2022-es orosz–ukrán háború miatt március végén állami szinten megtiltotta az orosz szénimportot (ennek mennyisége 8,3–10,8 millió tonna, aránya az összes importban 84%-ra rúg).
A másik az atomenergia kérdése: Emmanuel Macron győzelme után minden valószínűség szerint folytatódni fog az elmúlt években elindult francia érdeklődés egy lengyelországi atomerőmű felépítése iránt.
A harmadik pedig az energiafelhasználás csökkentése: az elmúlt évtizedben a lengyel kormányok EU-s pénzek segítségével is végezték el (köz)épületek energiahatékonyságának növelését, ezzel csökkentve az ország energiafelhasználását. Ha és amennyiben a lengyelek terveinek nagy része (vagy minden) bekövetkezik és időben következik be, akkor előállhat az a helyzet, hogy egy kellőképpen kiépített belső gázszállítási infrastruktúrával, (az LNG-terminálok használatát lehetővé tévő) tengerparttal rendelkező, jó földrajzi elhelyezkedésű ország
a csökkenő földgázfelhasználása miatt többet fog szállítani a régiós országokba.
A következő évek egyik legizgalmasabb kérdése az lesz, hogy Varsó (és a PiS-kormány) hogyan tud majd egyensúlyozni a hazai szénkitermelés, a bányászathoz kötődő munkahelyek megtartása, az elmúlt fél évben durván dráguló energiaárak megfizethetőségének fenntartása, illetve az EU-s környezetvédelmi előírások, a kibocsátási kvóták és az EU-s pénzek lehívása között. Rövidtávon azonban az ár lesz a legfontosabb kérdés.
