A buszos utazások számának csökkenése is magyarázza, miért lett hirtelen kevés a parkolóhely Győrben

Pintér Bence 2022-04-27 12:35:11
A covid alatt jelentősen, harmadával csökkent a buszos utazások száma.

Az elmúlt évben az egyik legfontosabb problémává emelte Győrben a parkolási gondokat a városvezetés: tavaly a bérletárak titokban végrehajtott emelésével, illetve a szintén titokban kiterjesztett fizetős parkolással igyekeztek úrrá lenni a helyzeten, idén pedig a kisteherautók parkolása, illetve a kisebb parkolók telepítése került terítékre, első körben Marcalvárosban, ahol zöldterületeken, illetve egy focipálya helyén lehetne elhelyezni új, murvás parkolókat.

Ahogy azonban arról már többször írtunk, a parkolóépítés lehet, hogy csak tovább gerjeszti az autók számát, és érdemes lenne egyéb, a hangsúlyt a közösségi közlekedés megerősítésére helyező megoldásokban gondolkodni. Tehát az autóbusz-hálózat visszavágása helyett a tömegközlekedés megerősítésére, illetve a kerákpárutak fejlesztésére is pénzt költeni.

Ezt csak megerősíti az adat, amelyet kérdésünkre a győri tömegközlekedést szolgáltató, állami tulajdonú Volánbusz árult el:

mint kiderült, amíg 2019-ben még 31 millió, addig 2020-ban 21 millió, 2021-ben pedig 20 millió helyi autóbuszos utazást regisztráltak Győrben, beleértve ebbe az ingyenesen utazó nyugdíjasokat, illetve az ingyenes Citybuszt is.

Ez azt jelenti, hogy két év alatt 10 millió utazást máshogy oldottak meg a győriek: persze lehet, hogy minden ilyen utazást gyaloglással, vagy kerékpározással váltottak ki, de a parkolási probléma erősödése inkább azt jelzi, hogy sokan ültek inkább autóba, vásároltak mondjuk még egy autót az addig buszos utazások kiváltására.

A parkolási probléma megoldásához tehát fontos lenne, hogy az autóbuszos utazások számát újra a 30 millió felé közelítse a város.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.