Az orosz-ukrán háború a csataterek és a Twitter mellett több kulturális fronton is folyik: ebből az egyik az, hogy az ukrajnai fantasztikusirodalmi rajongótábor képviselői kérték, hogy a nagy nemzetközi szervezetek a területen határolódjanak el Oroszországtól, illetve az Ukrajna elleni inváziót támogató orosz íróktól.
Ugyanis ilyen írók a fantasztikus irodalommal foglalkozók közül is sokan kerülnek ki, a legismertebb közülük az itthon is kiadott fantasyíró, Szergej Lukjanyenko,
aki kifejezetten hangos támogatója a Maidan utáni Ukrajna megrendszabályozásának, illetve konkrétan a mostani háborúnak is. Többedmagával aláírta például ezt a nyílt levelet, de korábban, még 2014-ben megtiltotta, hogy könyveit ukrán nyelvre fordítsák le, illetve kizárta, hogy ukrajnai találkozókra menjen el, pedig korábban rendszeres vendég volt ezeken.
Lukjanyenko persze csak egy író, és hát tudunk olyan orosz íróról, aki hangosan ellenzi – emigrációból – az orosz beavatkozást. Ilyen például Grigorij Cshartisvili, avagy Borisz Akunyin krimiíró. Szóval nyilván általában véve az orosz írók, kiadók bojkottálása nem feltétlenül jó irány,
de mint látni fogjuk: az orosz fantasztikumban jó ideje erős vonulatot képvisel a háborúpárti, Ukrajna-, illetve nyugatellenes hangvétel.
Amikor a könyvforgalmad kétharmadát ellenséges ország bonyolítja
Hogy az orosz-ukrán konfliktus könyes dimenziójára rávilágítsunk, érdemes elolvasni ezt a cikket, amely ötven olyan orosz propagandakiadányt mutat be, amely valamiféleképpen Ukrajna, az ukrán nép vagy az ukrán nyelv eltörlését, jelentőségének, függetlenségének nevetségessé tételét állították a középpontba.
A cikk szerint
2013 előtt az ukrán könyvpiac 73-75 százalékát orosz kiadók bonyolították.
Mivel még az első sorban ukránul beszélő ukránok jelentős része is beszél oroszul, ezért számos világirodalmi megjelenés ukrán fordítását nem érte meg az ukrán kiadóknak kiadni, ha azt korábban már lefordították és kiadták oroszra, vagy tervben volt a fordítása. Már csak azért sem, mert a könyvek jelentős része elérhető volt kalózverzióban az interneten.
Eközben azonban, főleg a 2014-es fordulat után elkezdett felerősödni a propagandisztikus jellegű kötetek megjelenése.
2017-ben ezért korlátozták is az ilyen jellegű, Ukrajna-ellenes propagandát tartalmazó könyvek megjelenését.
A 2017 óta megvizsgált nagyjából 45 ezer könyv közül 39 416 kapott engedély a megjelenésre, 5 275-öt utasítottak el, illetve utólagosan 2 227 engedélyt vontak vissza.
A cikk ötven ilyen propagandisztikus könyvet sorol fel tartalmi ismertetővel együtt, ahol az Ukrajna létjogosultságát, az ukrán nép és nyelv önállóságát tagadó, az „Ukrajna-projekt” bukását prognosztizáló non-fiction könyvektől a fantasztikus irodalomban megjelenő „véletlen időutazó”-témájú háborús könyvekig tart a paletta, de említést tesz az orosz hadsereget éltető gyerekkönyvekről is.
A döntések alapján aztán a leginkább Ukrajna-ellenes kiadókat egy az egyben ki is tiltották az ukrán piacról: a legnagyobb ilyen kiado az Eksmo kiadói csoport, amely minden ötödik kitiltott könyvért felelt a listáról – ez már csak a mérete miatt is lehetséges, hiszen az egyik legnagyobb kiadóvállalatként az orosz piac harmadát is uralják.
Az előre elképzelt ukrajnai háború
Visszakanyarodva a sci-fihez és a fantasyhez: mint arról már egyszer-kétszer írtunk a Könyves Kálmán-rovatban, a spekulatív műfajok szempontjából nagyon fontos a politikai vetület. A sci-fi és különféle alzsánerei, de egyre inkább a fantasy is remek terep arra, hogy bemutasson, vizsgáljon mindenféle társadalmi problémákat, felvessen a jövőben ránk váró, megoldandó kérdéseket, pozitív, vagy negatív jövőképeket vázoljon.
A már említett Lukjanyenko műveiben is fel-feltűnik az Ukrajna-ellenes hangvétel, de még érdekesebb, hogy Oroszországban a kétezres évek eleje óta hatalmas felfutást éltek meg egyrészt az olyan, közeljövőben játszódó spekulatív könyvek, amelyben a NATO Ukrajnán keresztül megtámadja Oroszországot (majd Oroszország persze győzedelmeskedik); illetve az olyan, múltban játszódó regények, amelyben az orosz történelem egy sorsfordító pontján egy időutazó segítségével győzedelmeskedik az orosz vagy szovjet állam.
Hasonló jellegű könyvek persze nyugaton is forognak, elég például csak Tom Clancy regényeire gondolnunk, amiben hasonló helyzetekben meg mindig az USA nyer. A különbség azonban jelentős: az orosz könyvek ugyanis nem egy sikeres, hegemón világhatalom propagandájaként jelennek meg, hanem egy megvert, földre került, ennek nyomán revansista, irredenta középhatalom propagandájaként, amely – mint látjuk – hajlandó is az ezekben a könyvekben elképzelt háborúkba bonyolódni.
Ráadásul a könyvek – mint azt a címlapképünk, vagy ez a lenti montázs mutatja egészen gyakran explicit katonai erőszakot mutatnak be, gyakran ukránokkal szemben.
A jelenségről legmélyebben Maria Galina Ukrajnában élő orosz írónő értekezett ebben a kötetben. Tanulmánya szerint a szovjet érában még egyáltalán nem voltak jellemzőek a hasonló történetek, a Szovjetunió propagandája ugyanis hangsúlyosan békepárti volt, a marxista-leninista múltképbe pedig nem igazán fért bele, hogy egy személy visszamegy az időben, és egymaga alakítja a történelem folyását.
Voltak példák aztán a kétezres évek elején mainstream irodalomban is a korábbi szovjet birodalom visszaállításáról, vagy akár csak a Krím-félsziget visszaszerzéséről szóló regényekre, de az igazi lendületet a ponyvapiacon kapta meg ez az altéma.
A 2004-es narancsos forradalom után az EKSMO-csoporthoz tartozó Iauza kiadó külön sorozatot indított „Jövőbeli háborúk” címmel, amelynek az alcíme „Csatatér: Ukrajna” lett,
ezt pedig számos hasonló sorozat követte más kiadóknál is, hasonló címekkel és témákkal.
Ebben az említett sorozatban aztán olyan szerzők művei is megjelentek, akik a 2014-es Maidan után fontos pozíciókat vállaltak a szakadár donyecki és luhanszki „népköztársaságokban”. Ilyen író például Fjodor Berezin, aki donyecki bábállam védelmiminiszter-helyettese volt egy ideig, illetve állítólag fegyverrel sajátította ki az Ukrán Írószövetség donyecki épületét. A New Yorker pedig csinált vele egy helyenként egészen meglepő interjút, amiből kiderül: szerinte a Szovjetunió bukása a Római Birodalom bukásához hasonló tragédia. Erre mindjárt visszatérünk.
De mi az a „véletlen időutazó”?
A Iauza kiadó másik, sikeresebb sorozata 2008-ban indult és a „Katonai és történelmi SF” címet viseli, és sikerét követően számos más kiadónál is megjelentek hasonló jellegű ponyvaregények. Egyes könyvek itt simán alternatív történelmi regények, de van egy másik trend is.
Ennek a lényege, hogy egy átlagember, vagy egy képzett – általában katonai – specialista visszamegy az időben,
és az orosz/szovjet történelem egy adott pontján sikeresen avatkozik be úgy, hogy a Szovjetunió vagy Oroszország sikeres, prosperáló világhatalom lesz.
(A reklám helye: tőlem nem áll távol az ilyesmi, bár időutazó nélkül, de hasonlót alkottunk tíz évvel ezelőtt szerzőtársammal, Pintér Mátéval A szivarhajó utolsó útja című regényben, ahol 1849-ben győz a magyar forradalom, és megalakul a Dunai Konföderáció.)
Külön érdekes, hogy bár eleinte leginkább kitalált fantasy-világokban, illetve a Kijevi Rusz, vagy Rettegett Iván udvarában játszódtak ezek a történetek,
az elmúlt években óriási reneszánsza van a Szovjetuniót így vagy úgy megmentő időutazóknak,
a fent idézett tanulmányban például olyan regényről is szó esik, amelyben egy időutazó megöli Hruscsovot, megakadályozva desztalinizációt. Ez is visszatérő elem: más regényekben Jelcint, Gorbacsovot vagy Brezsnyevet gyilkolják meg hasonló céllal. Ezek a regények részei egy szélesebb, államilag támogatott kampánynak, amely a Szovjetunió pozitív vonásait igyekszik kiemelni.
Maria Galina tanulmánya szerint az orosz irodalomtudomány foglalkozik a kérdéssel, mivel úgy tűnik, hogy ezek a regények leginkább a kilencvenes évek kollektív pszichológiai traumáira igyekeznek egyfajta eszképista választ adni – néha meglepő fordulatokkal.
A második világháborúról szóló időutazós könyvekben ugyanis a náci Németország gyakran nem ellenség, hanem szövetséges a nyugati liberális demokráciák ellen vívott valódi háborúban.
Ami nem világos, hogy ezekre a könyvekre valódi piaci igény van, vagy része-e hivatalosan valamiféle állami propagandagépezetnek ez a trend: az írónő szerint mindkettőről szó lehet. Ami biztos, hogy a trend 2008 után erősödött fel, amikor a propagandagépezet erősen elkezdte sugározni azt az üzenetet, hogy Oroszország „ostromlott erőd”, illetve megpróbált egyfajta nosztalgiát felépíteni a szovjet időkkal kapcsolatban.
Az ukrán sci-fi közösség egyik prominens tagja, a Kijevben élő Borys Sydiuk kérdésünkre elmondta: bár szerinte ezek a regények nem széles körben olvasottak, de éppen az orosz fiatalokra lehetnek komoly hatással.
Persze az ukrán alkotókat sem hagyta hidegen az Oroszországgal kiéleződő konfliktus, jó példa erre a The Will c. steampunk képregény, amely 1918-ban, a független Ukrajnában játszódik, és a szovjet-ukrán konfliktusról ad egy alternatív képet kommunista zombikkal:
The WILL : Ukrainian ComicBook Trailer (ENG)
The WILL: Ukrainian ComicBook Trailer (ENG)https://www.patreon.com/TheWillProductionhttps://thewill.com.ua/eng/THE WILL" COMIC: A STEAM PUNK BLOCKBUSTER"The ...
Mi ebből a tanulság?
Az egyik az, hogy teljesen jogos elvárás az ukrán rajongók részéről mind az Európai Science Fiction Társaság (ESFS), mind az Amerikai Sci-fi- és Fantasyírók Szövetsége (SFWA) irányában az, hogy foglaljanak állást a háborút most aktívan támogató, annak propagandaregényekkel előre megágyazó alkotókkal szemben – ezt mindkét szervezet meg is tette egyébként
A másik az, hogy a fikciónak ereje van.
Ha egy ország a fiktív műveiben olyan jövő-, illetve alternatív múltképet épít fel, amelyben központi szerepet tölt be egy másik állam megsemmisítése, az nem biztos, hogy jót ígér a jövőre nézve.
És itt meg kell jegyezni: Ukrajna ezekben a könyvekben nem önmagában érdekes a szerzők számára, hanem a NATO és általában véve a Nyugat elleni háború színtereként tételeződik. Az itt megjelenő soviniszta/revansista orosz gondolkodás szerint tehát a mostani háború – ahogy azt Ukrajna vezetése, és párhuzamosan a Kreml körüli beszélőfjek tömege is igyekszik hangsúlyozni – nem csak az ukránokról szól.
