Hende Csaba mellett kampányol a nemrég díszpolgári címmel jutalmazott Puskás Tivadar

Bazsó Bálint 2022-02-15 20:51:00
Nem biztos, hogy minden szombathelyi örül ennek.

Megjelentek Szombathelyen Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő-jelölt plakátjai. 

Ahogyan a Fidesz esetében már évek óta megszokhattuk, a jelöltek mögött ismert és kevésbé ismert emberek sorakoznak fel. Jelen esetben Hende Csaba mögött - többek között - Puskás Tivadar is megjelent. 

Íme:

Fotó: Ugytudjuk.hu olvasó

Mint ismert, Szombathely korábbi, kormánypárti polgármestere tavaly augusztusban kapott díszpolgári címet.

Arról, hogy valóban jó döntés volt-e a díszpolgári cím, itt írtunk:

Öt eset, ami eléggé megkérdőjelezi, hogy Puskás Tivadar méltó-e Szombathely díszpolgári címére

Szombaton tartották a Szent Márton gálát Szombathelyen. Ez az esemény, ahol a város legrangosabb kitüntetéseit adják át. Most hétvégén két díszpolgári címet is átvehetett két korábbi polgármester: Ipkovich György és Puskás Tivadar. Eleve kétségeim vannak a tekintetben, hogy kell-e politikusoknak politikusokat kitüntetni, pláne ha az illetők nem hagytak fel az aktív politizálással.

Tavalyi véleménycikkünkben Puskás Tivadar megkérdőjelezhető intézkedéseit és megnyilvánulásait vettük górcső alár, köztük letiltott karneváli darabot, bevándorlózást, szivárványkoalíciózást, és állandó riogatást.

Mint látható, Puskás Tivadar továbbra sem hagyott fel az aktív politizálással, kérdés, hogy ez mennyire egyeztethető össze a díszpolgári címmel...

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.