Így kell spórolni egy vállalkozónak: közpénzből fizetik ki a magánpénzből beígért zanati kerékpárutat

Farkas Bazsi 2022-01-07 18:55:12
Hende Csaba pedig még büszke is rá, hogy a mi pénzüket költi el ahelyett, hogy párttársai az elmúlt 9 évben behajtották volna a vállalkozó vállalását.

2008-ban kötött megállapodást Szombathely a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft.-vel. Eszerint az önkormányzat belterületté vonja a város határában ekkor még szántóként használt területeket, a cég pedig cserébe megépíti az utakat, útcsatlakozásokat, valamint

kerékpárúttal köti össze a zanati városrészt a Pick-teleppel. 

Ahogy korábban már felelevenítettük a történetet, a 2008-as vásárlást követően 2011-ben tárgyalta ismét a szombathelyi közgyűlés az ügyet. Már a vásárláskor biztosítékot akart a testület, hogy a kerékpárút meg fog épülni. Ezért a területre jelzálogot jegyeztetett be, és a vállalkozással 50 millió forintos óvadékot is helyeztetett el egy bankszámlán.

A 2011-es újra tárgyaláskor aztán az önkormányzat – figyelembe véve, hogy gazdasági megtorpanás jelentkezett a világban és ezzel együtt a magyar gazdaságban is – a jelzálog bejegyzést ugyan hagyta, ám az óvadékot 25 millióra csökkentette.

2015-ben optimistán álltak a beruházás előtt, Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) akkori polgármester azt mondta, hogy 2016 decemberére teljes hosszában elkészül majd az út, de nem készült. A megvásárolt terület pedig lassan kezdett beépülni. 

A Decathlon, a Burger King és egy autómosó is létesült.

2018 júniusában ismét szóba került a beruházás a közgyűlésen. Ekkor már az önkormányzat is bepipulni látszott. A kerékpárút megépítésnek határidejét ugyan kitolta 2020 május 31-ig, ám a jelzálogot újra vissza jegyeztette, és úgy határozott, hogy 2022 május 31-ig fenn is tartja. Az óvadékkal ugyanígy tette, azzal a kitétellel, hogy amennyiben a beruházó július 25-ig nem küldi vissza aláírva a szerződés módosítását, akkor a 25 millió forintos óvadékot lehívja az önkormányzat.

Az végül külön megemlítendő, hogy bár egy 2018-as közgyűlési határozat értelmében 2020. január 31-ig a vállalkozónak meg kellett volna építenie a kerékpárutat, 

ez a szerződés még csak aláírásra sem került.

2020 májusában Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester és Putz Attila (Éljen Szombathely!) a körzet önkormányzati képviselője egy sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentették, hogy

perre mennek a HORWAT Investmenttel. 

A cég ugyanis 2008 óta nem hajtotta végre korábbi vállalását. 

Itt jelentették be azt is, hogy a város maga fogja 150 millió forintból megépíteni a kerékpárutat. Ennek a költségét pedig a perben próbálják meg behajtani a vállalkozón.

Egy vizsgálóbizottságot is felállított az testület, elnöke  Putz Attila volt. A grémium többszöri ülésezés után sem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy kinek a mulasztása miatt nem épült meg az út. Az üléseken elhangzott az is, hogy hallgassák meg Puskás Tivadar korábbi polgármestert, mivel mégis csak az ő mandátuma alatt nem történt leginkább semmi az úttal. Ezt végül elvetette a bizottság mondva, hogy a város díszpolgárát mégsem kellene egy bizottsági ülésre behívni.

Bár a bizottság döntésre nem jutott, mi azért hozzátesszük, hogy az elmúlt 5 évben Illés Károly (Fidesz-KDNP), korábbi alpolgármester volt a felelős a városi beruházásokért.

Közben új bejelentéshez érkeztünk. Mégpedig ahhoz, amit Hende Csaba (Fidesz-KDNP) a térség parlamenti képviselője tett:

A központi költségvetés terhére épült meg a zanati kerékpárút.

Erre 300 millió forintot kap adófizetői pénzből Szombathely. Hogy a 150 millióból, hogyan lett 300 millió, vagyis a korábban bejelentetthez képest miért nőtt duplájára a kerékpárút költsége, azt a szombathelyi jegyzőtől kérdeztük meg.

A jegyző válaszában azt írta, hogy a korábbi 150 millió forintos becsült összeg után készült csak el egy végül alá nem írt megállapodás tervezet, ebben már 300 millió forintos meghiúsulási kötbér szerepelt. 

A dolog tehát most úgy néz ki, hogy az adófizetők, vagyis a mi pénzükből építenek meg egy olyan utat, amit egy vállalkozónak kellett volna megépítenie. Miközben a belterületté vont szántókon már nem egy multi húzta fel szombathelyi egységét.

Sajnos az az áruházépítő, amelynek feladata lett volna a kivitelezés, nem teljesítette a vállalt kötelezettségét, és a per sem vezetett eredményre, ezért volt most kénytelen az állam a zsebébe nyúlni - ezt Hende Csaba nyilatkozta a minap.

Nemhogy nem vezetett volna eredményre, a per még csak el sem kezdődött. Ez derül ki abból a válaszból, amit a szombathelyi önkormányzat az Ugytudjuk kérdésére küldött el.

A Szombathelyi Törvényszék előtt polgári peres eljárás van folyamatban, mert Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata felperesként 2020. májusában keresetet nyújtott be a bírósághoz, és kérte annak megállapítását, hogy a korábban létrejött jelzálogszerződés alapján kielégítési joga megnyílt, és a bíróság kötelezze alpereseket a jelzálogjog érvényesítésének tűrésére - írta válaszában a városháza. 

A perfelvételi tárgyalásra jövő héten kerül sor. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.