A mi pénzükből építenék meg azt a zanati kerékpárutat, amit egy vállalkozónak magántőkéből már 13 évvel ezelőtt meg kellett volna csinálnia?

Farkas Bazsi 2021-07-14 18:52:43
A korábban 150 millió forintra taksált kivitelezésre most 300 millió forint érkezik.

Nem rövid a máig meg nem épült zanati kerékpárút története. Történt ugyanis, hogy egy vállalkozó, a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft. területet vásárolt Szombathely határában. A zanati városrészt 1969-ben csatolták Szombathelyhez. A kerékpáros közlekedés azóta nincsen megoldva a régi falu és a város többi rész között. 

A 2008-as szántó vásárlás jó üzletnek tűnhetett, hiszen a városba főképp innen, a 86-os, mára már a megépült M86-os út felől érkezik a forgalom. Sejthető lehetett, hogy nyugati mintára előbb-utóbb Szombathelyen is bevásárlóközpontok fognak épülni a város határában.

Csakhogy az akkor még külterületi területeket csakis úgy lehetett beépíteni, ha azt az önkormányzat belterületté vonja. Az akkori városvezetés ajánlott egy egyezséget.

Belterületté vonják a szántókat, a cég cserébe megépíti az utakat, útcsatlakozásokat, valamint a kerékpárúttal köti össze a zanati városrészt a Pick-teleppel. 

A 2008-as vásárlást követően 2011-ben tárgyalta ismét a szombathelyi közgyűlés az ügyet. Már a vásárláskor biztosítékot akart a testület, hogy a kerékpárút meg fog épülni. Ezért a területre jelzálogot jegyeztetett be, és a vállalkozással 50 millió forintos óvadékot is helyeztetett el egy bankszámlán. A 2011-es újra tárgyaláskor aztán az önkormányzat – figyelembe véve, hogy gazdasági megtorpanás jelentkezett a világban és ezzel együtt a magyar gazdaságban is – a jelzálog bejegyzést ugyan hagyta, ám az óvadékot 25 millióra csökkentette.

2015-ben optimistán álltak a beruházás előtt, Puskás Tivadar polgármester akkor azt mondta, hogy 2016 decemberére teljes hosszában elkészül majd az út, de nem készült. A megvásárolt terület pedig lassan kezdett beépülni. A Decatlon, a Burger King és egy autómosó is létesült.

2018 júniusában ismét szóba került a beruházás a közgyűlésen. Ekkor már az önkormányzat is bepipulni látszott. A kerékpárút megépítésnek határidejét ugyan kitolta 2020 május 31-ig, ám a jelzálogot újra vissza jegyeztette, és 2022 május 31-ig fenn is tartja. Az óvadékkal ugyanígy tette, azzal a kitétellel, hogy amennyiben a beruházó július 25-ig nem küldi vissza aláírva a szerződés módosítását, akkor a 25 millió forintos óvadékot lehívja az önkormányzat.

2018 decemberében végül le is hívták ezt a pénzt. Az út azonban ezután sem épült meg. 

Egy 2018-as közgyűlési határozat értelmében 2020. január 31-ig a vállalkozónak meg kellett volna építenie a kerékpárutat, ez a szerződés még csak aláírásra sem került.

2020 májusában tartott sajtótájékoztatót a Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester és Putz Attila (Éljen Szombathely!) a terület képviselője. Akkor azt mondták, hogy az utat Szombathely maga építi meg, erre 150 millió forint kell, a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft.-vel pedig perre mennek, így utólag fizettetik ki vele a beruházás költségét. 

Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely parlamenti képviselője a múlt héten jelentette be, hogy a város címkézett pénzt kap a központi költségvetésből, többek között a zanati kerékpárutat is megtolják 300 millió forinttal. 

Mivel a kormányzati forrás vissza nem térítendő olvasatunkban a most közpénzen akarják kifizetni azt, amit egy vállalkozónak már a saját pénzén 13 év meg kellett volna építenie. 

Tovább azt sem nagyon értettük, hogy hogyan lett a tavaly még 150 millió forintos kivitelezési költség a duplája, vagyis 300 millió forint. Bővebb tájékoztatásért a szombathelyi jegyzőhöz, Károlyi Ákoshoz fordultunk.

A jegyző válaszában azt írta, hogy a korábbi 150 millió forintos becsült összeg után készült csak el egy végül alá nem írt megállapodás tervezet, ebben már 300 millió forintos meghiúsulási kötbér szerepelt. 

Az elkészült engedélyes tervek alapján a műszaki tartalom lényegi elemei az alábbiak szerint foglalhatók össze:
- szintbeni vasúti átvezetés a 86. sz. főúttól külön, új vasúti atjáró letesítésével,
- egyoldali, kétirányú, 1200 m hosszú, elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút,
- teljes hosszban közvilágítás kiépítése,
- Bogáca ér felett műtárgy építése
- a Bálványkő utcában kerékpáros nyom kijelölése, fásítás.

Rákérdeztünk a per állására is. A jegyzői válaszból kiderül, hogy a Szombathelyi Törvényszék előtt polgári peres eljárás van folyamatban. A per arra irányul, hogy immár a bíróság kötelezze az alperest, a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft.-t a jelzálog kifizetésére. A perfelvétei tárgyalást első körben elnapolták, a bíróság további bizonyítékok becsatolását kérte az önkormányzattól.

A zanati kerékpárút meg nem épülését vizsgáló bizottság, a tervek szerint augusztus 3-án ül össze ismét.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.