Elhallgatás és propaganda: így számol be az előválasztásról a fideszes sajtó

Bazsó Bálint 2021-08-24 11:51:00
Már amikor beszámol. Alármerültünk a kormányzati médiagépezet bugyraiba, hogy megnézzük, hogyan kezeli a Fidesz az ellenzéki előválasztást.

Augusztus 22-én befejeződött az ellenzéki előválasztás egy fontos szakasza: az utolsó nyilvántartásba vételi kérelem hiánypótlási határideje is lejárt, így kialakult a jelöltek végleges listája. Összesen 7 miniszterelnök-jelöltet, 13 jelölő szervezetet és 265 jelöltet vettek nyilvántartásba. Ezzel eldőlt, hogy a legtöbb választókerületben legalább kettő, de 50-ben három vagy több jelölt mérkőzik meg azért, hogy kihívója lehessen a kormánypárti jelöltnek.

A tét tehát nem kicsi: a jelenlegi ellenzéki pártok és így a következő Országgyűlés összetétele dől el ezekben a hetekben, vagyis belpolitikai szempontból jelenleg nincs fontosabb esemény ma hazánkban.

Természetes hát, hogy az állami sajtón kívül a hazai lapok, portálok is rendszeresen foglalkoznak az előválasztással, hol elemzéssel, hol a jelöltek bemutatásával, ahogy tettük azt mi is több alkalommal is.

Tudj meg mindent az előválasztásról!

Az előválasztás egy olyan intézmény, amivel a korábbi kétfordulós választási rendszert próbálják meg az ellenzéki pártok visszaállítani. A rendszerváltástól 2011-ig kétfordulós választási rendszer volt Magyarországon, ami azt jelentette, hogy az első forduló után a jelöltek visszaléphettek egymás javára, így a rájuk adott szavazatokat összesítették, az egyes választókerületekben.

Elhallgatás és tendenciózus hazudozás

Nyilván álnaív gondolat lenne úgyevezett sajtószakmai szabályokat és magatartást elvárni a kormányzati, sokszor sajtónak nevezett médiaipari hadtestekről, mégis tettünk egy próbát és megnéztük, hogyan számol be az állam országos és helyi médiája az előválasztási küzdelemről.

Ez azért is fontos, mert az állami sajtót rendkívül szoros központi irányítás alatt tartják (azért, hogy elkerüljenek egy újabb G-nap okozta fiaskót), vagyis abból, ami a kormányzati propagandatermékekben megjelenik, az minden esetben a Fidesz központi utasítását jelenti.

Egyszerű a dolgunk a "helyi" médiával (már ha tekinthetjük a Vaol.hu-t és a Kisalfold.hu-t médiának és helyinek, lévén központilag irányítják azokat).

Íme pár szalagcím a Vaol.hu-ról (a Kisalfold.hu-n is ugyanezzel a címmel töltötte fel az ismeretlen admin a terméket):

 

A dögunalmas és még propagandának is gyengécske anyagok az online és print változatban is megjelennek, ennek fényében nem véletlen, hogy tovább folytatódik a szebb napokat látott Vas Népe és Kisalföld elképesztő mélyrepülése.

Alig 25 ezer olvasó fogja kezébe naponta a Vas Népét

Kijött a negyedéves jelentés a Magyar Terjesztés Ellenőrző Szövetség, vagyis a MATESZ oldalán. A friss adatok szerint a Kisalföldet 34 ezer 679-en vásárolják naponta, míg a Vas Népét 25 ezer 373-an. 2021 első negyedévében a Kisalföld 35 ezer 8, a Vas Népe pedig 25 ezer 639 olvasót tudhatott magáénak.

Hasonló a helyzet Fidesz országos sajtójában, ahol a teljes elhallgatástól, a tendenciózus propagandaanyagok gyártásáig terjed a skála.

Az Origo.hu-n az előbbi taktikát alkalmazzák: az elmúlt egy hónapban összesen négy anyagot hoztak az előválasztással kapcsolatban, de magáról az előválasztás folyamatáról, alakulásáról semmit. Ugyanezt teszik a magukat valamiért közmédiának csúfoló tartalomgyártó osztályon, a hirado.hu oldalán is, ami persze csak azok számára lehet meglepő, akik az elmúlt tíz évben valamiért sikeresen kerülték el, hogy a televíziós piac ezen szegmensét.

A "szerkesztői" elveikről mindent elárul egy tavalyi értekezletről kiszivárgott és a 444.hu által nyilvánosságra hozott hangfelvétel, amin a közmédia egyik beszélő feje azt mondta, hogy 

„ebben az intézményben…nem az ellenzéki összefogást támogatják. Ha ez a kijelentés valakit váratlanul ér, az most menjen haza.”

Nyilván nem mentek, hiszen az ott ülők számára is világos, hogy miből élnek. 

A Vaolhoz és a Kisalföldhöz hasonló a helyzet a Magyar Nemzet és 888.hu online kiadásával, a központi szerkesztőség miatt nagy az átfedés a vidéki lapokban megjelent anyagokkal. 

Érdekes színfoltot jelent viszont a Mandiner, amely rendszeresen és láthatóan szívesen foglalkozik az előválasztással (ez persze viszonylagos, lévén részben másodközlő oldal), persze tárgyilagos, tényközlő cikkeket senki nem várjon itt sem, viszont cserébe látszik az úgynevezett újságírói igyekezet és munka.

Nem vitték vitték túlzásba a melót a Pesti Srácoknál sem (augusztusban mindössze három cikket szültek meg), holott a portálnál éppenséggel lenne is rá újságírói kapacitás.

Cserébe viszont ilyen csodálatos képeket gyártanak a jobb sorsra érdemes olvasóiknak:

Nem erőltették túl a melót a Magyar Hírlapnál sem, a parányira zsugorodó lapnál augusztusban mindössze kétszer sikerült foglalkozni az előválasztással, akkor is minek.

Hasonló a helyzet a kormányzat bulvársajtó-részlegénél is, a Ripostnál és a Borsnál is, itt a tőlük megszokott minőségben legyártott anyagok annyiban lógnak ki, hogy még a propagandamédiához képest is színvonaltalan firkálmányok csupán.

Általánosságban tehát a kormányzati média a Fidesz narrativáját magáévá téve részben elhallgatja, részben a központi kormányzat szűrőjén keresztül számol be az ellenzéki előválasztásról, azt általában "baloldali előválasztásnak" vagy "Gyurcsány-show-nak" címkézve.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.