Tudj meg mindent az előválasztásról!

Farkas Bazsi 2021-08-23 18:10:00
Minden egy helyen az Ugytudjukon.

Mi is az az előválasztás?

Az előválasztás egy olyan intézmény, amivel a korábbi kétfordulós választási rendszert próbálják meg az ellenzéki pártok visszaállítani. 

A rendszerváltástól 2011-ig kétfordulós választási rendszer volt Magyarországon, ami azt jelentette, hogy az első forduló után a jelöltek visszaléphettek egymás javára, így a rájuk adott szavazatokat összesítették, az egyes választókerületekben. Az első forduló, így egyfajta erőfelmérés volt. 

A változtatás után egyfordulós lett a választás így, az a jelölt nyeri a voksolást, aki a legtöbb szavazatot gyűjti össze. Ebben az esetben az is előfordulhat, hogy az a jelölt kerül ki győztesen, aki nem a szavazók abszolút többségének voksolását gyűjti be.

Az ellenzéki előválasztás arra próbál meg választ adni, hogy melyik ellenzéki jelölt bírja a legnagyobb támogatást, vagyis ki kapja a legtöbb szavazatot. A győztes aztán indul majd a tavaszi országgyűlési választáson, a vesztesek pedig a jelölt mögé beállva támogatják.

Hogyan lesz valaki hivatalosan jelölt?

Ahhoz, hogy a jelölteket nyilvántartásba vegye az Előválasztási-bizottság 400 ajánlói aláírást kell összegyűjtenie a politikusoknak. Erre két hetük van a jelölteknek.

A miniszterelnök-jelölt-jelölteknek ennél egy kicsivel többet, 20 ezer aláírást kell összegyűjteniük.

Az aláírásgyűjtés augusztus 23-tól szeptember 5-ig tart.

Hol lehet aláírni?

Azt a jelöltek döntik el, hogy éppen hol állítják fel a pultjukat. Sok jelölt személyesen is felkeresi a választókat azért, hogy a szignójukat megkapják. 

Azt javasoljuk, hogy keressétek a politikusok Facebook-oldalát, szinte mindenkinél megtalálható, hogy melyik nap hol lehet velük találkozni. 

Mikor indul az előválasztás?

Maga az előválasztás a szeptember 18-tól 26-ig lesz.

Ekkora derül ki, hogy kinek sikerült összegyűjteni a 400 aláírást és kinek nem. 

VAS01 OEVK - Szombathely és térsége

Szombathely, Fő tér (Szentháromság-szobor előtt) szeptember 18-26. 8.00-18.00
Szombathely, Rohonci út 54. (Órásház) szeptember 18-20. 8.00-18.00
Szombathely, Pázmány körút 28/B (Joskar-Ola lakótelep, Mari ABC) szeptember 21-23. 8.00-18.00
Szombathely, Károly Róbert utca 14-16. (ABC-szolgáltató ház) szeptember 24-26. 8.00-18.00

Mozgóbusz:
Sé, Szabadság utca 29. (Polgármesteri hivatal előtti terület) szeptember 18. 9.00-18.00
Torony Felsőőri utca 47. szeptember 19. 9.00-18.00
Vaskeresztes, Fő utca 33. (Polgármesteri hivatal előtti terület) szeptember 22. 15.00-18.00
Pornóapáti, Fő utca 52. szeptember 24. (élelmiszerbolt előtti terület) 15.00-18.00
Nárai, Petőfi Sándor utca 43. (Posta előtti terület) szeptember 25. 15.00-18.00
Balogunyom, Petőfi Sándor utca 1. (élelmiszerbolt előtti terület) szeptember 26. 15.00-18.00

VAS02 OEVK - Sárvár és térsége (Észak-Vas megye)

Kőszeg, Fő tér 6. szeptember 18-20. 8.00-18.00
Celldömölk, Dr. Géfin tér 11. szeptember 21-23. 8.00-18.00
Sárvár, Posta tér, szeptember 24-26. 8.00-18.00
Sárvár,  Nádasdy Ferenc út (Piac), szeptember 19. és 26. 8.00-12.00

Mozgó:
Hegyfalu, Hősök emlékműve, szeptember 20. 13.00-15.00
Bük, Kossuth utca 125. szeptember 21. 8.00-18.00
Csepreg, Autóbusz pályaudvar, szeptember 22. 8.00-18.00
Vép, Szent Imre utca 1. szeptember 23. 8.00-18.00
Répcelak, Petőfi utca 69. (Petőfi üzletsor) szeptember 24. 8.00-18.00

VAS03 OEVK - Körmend és térsége (Dél-Vas megye)


Körmend, Olcsai-Kiss Zoltán tér, szeptember 18-26. 8.00-17.00
Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 20. szeptember 18-26. 8.00-17.00
Jánosháza Bajcsy-Zsilinszky utca 4. szeptember 18-19. 7.00-13.00
Vasvár, Március 15. tér 1. szeptember 25-26. 8.00-16.00

A Győr02-es választókerületben, azaz Győr déli részén és a környező településeken itt lehet majd folyamatosan szavazni:

  • Győr, Földes Gábor utca 27., Posta előtt. Nyitva: 2021. 09. 18. és 09. 26. között 8 és 18 óra között.
  • Győr, Jereváni út 28., Coop bolt előtt. Nyitva: 2021. 09. 18. és 09. 22. között 8 és 18 óra között.
  • Győr, Lajta út 1., parkoló Nyitva: 2021. 09. 18. és 09. 26. között 8 és 18 óra között.

Időszakosan elérhető szavazósátrak:

  • Écs, Fő utca 35., parkoló. 2021. 09. 21., 14-18 óra között.
  • Gönyű, Bajcsy-Zsilinszky utca 10., parkoló. 2021. 09. 22., 14-18 óra között.
  • Győrújbarát, Liszt Ferenc utca 9., parkoló. 2021. 09. 18., 10-14 óra között.
  • Nagyszentjános, Fő utca 16., parkoló. 2021. 09. 25., 14-18 óra között.
  • Nyúl, Jókai utca 3., parkoló. 2021. 09. 20., 14-18 óra között
  • Pannonhalma, Mátyás király utca 2., parkoló. 2021. 09. 19., 10-14 óra között
  • Pér, Szent Imre utca 7, parkoló. 2021. 09. 23., 14-18 óra között
  • Töltéstava, Petőfi utca 123., parkoló. 2021. 09. 24., 14-18 óra között

A Győr01-es választókerületben, azaz Győr északi részén és a környező településeken itt lehet majd folyamatosan szavazni:

  • Győr, Herman Ottó utca 25, Vásárcsarnok. Nyitvatartás: 2021 szeptember 18 és 09. 26. között 8-18 óra között.
  • Győr, Megyeház tér-Szent István út, vízügyi palota. Nyitvatartás: 2021. 09. 18 és 09. 26. között 8 és 18 óra között. 

Időszakosan elérhető szavazósátrak:

  • Bácsa, Kinizsi Pál utca 27. Nyitvatartás: 2021. 09. 20. 9-18 óra között.
  • Győr, Czuczor Gergely utca vége, Dunakapu tér. Nyitvatartás: 2021. 09. 21, 09.22, és 09. 25 9-18 óra között.
  • Győr, Déry Tibor út 11/a. Marcal II. Nyitvatartás: 2021. 09. 18. 9-18 óra között.Győr-Adyváros, Földes Gábor utca-Kodály Zoltán utca sarka.  Nyitvatartás: 2021. 09. 19. 9-18 óra között.
  • Győr-Gyárváros, Nagysándor József utca-Ipar út sarka. Nyitvatartás: 2021. 09. 24. 9-18 óra között.
  • Győrszentiván, Kossuth út-Dériné út kereszteződés, a Művelődési Háznál.Nyitvatartás: 2021. 09. 23. 9-18 óra között.
  • Kisbajcs, Győri út-Kossuth utca sarka, Polgármesteri Hivatal. Nyitvatartás: 2021. 09. 26. 9-11 óra között.Nagybajcs, Petőfi út 64, Faluház. Nyitvatartás: 2021. 09. 26.12-14 óra között.
  • Vének, Petőfi út, buszmegálló Nyitvatartás: 2021. 09. 26.15-17 óra között. 

 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.