A HÉV Söröző nevű intézmény meglehetősen olcsó, cserébe felejthetetlen minőségű fröccsét kortyolgatva már sejthető volt, a Parkban fellépő Tankcsapdára olyanok is felkerekedtek, akik ezt 10-15 éve már nem tennék meg.
Ez persze érthető, hiszen Lukács Laciék csak az első évtized termését hozzák, vagyis a lényeget.
Azt a régi Tankcsapdát hozták el, ami akkor is hiányozna, ha Lukácsék az Agyarország óta csináltak is volna valami értékelhetőt, hát még így.
Alapvetően nem is lehet rájuk panasz. Hosszú kihagyás után, bár kicsit lassabban, kicsit már öregesen, de igyekeztek tisztességgel lehozni a bulit.
Egy olyan bulit, ami megmutatta, az első tíz év termését még két koncertbe sem nagyon tudnák bepréselni, ahol a setlistbe nem fér bele egy Bárány, egy Múlik, egy Kapd be a horgot, egy Törülköző Teniszütökkel, vagy éppen egy Jönnek a férgek...
Sebaj, legalább szól. Legalább van.
Igaz, távolról és halkan, mert valamiért a hangerőgombot már nem találták meg a hangosítósátorban, csak eladni annyi jegyet, hogy még a bejárati kapuban is nyomorogj a másik sarkában.
Ezért és a profitmaximalizálás jegyében felvett elenyésző számú pultos kétségbeesett igyekezete ellenére a sörcsapoknál egy kellemes, nyugodt, családias rockmatiné alakult ki 30-as, 40-es apukákkal, anyukákkal és gyerekekkel, akik időnként, a koncertről odáig elszűrődő hangocskákat felerősítve maguk is külön bulit csaptak, ahol az éneklő sorban állók miatt a koncertet is leéneklik, és
ahol sűrűn emlegetik azt, aki minden, létező, taplalatnyi helyet eladott, biztosítva ezzel a megfelelően és megnyugtatóan szép számokat hozó bevételi oldalt.
Ennek persze szívből örülünk, ám némi jótanáccsal azért tudunk szolgálni - ráadásul ingyen - a szervezők felé:
Legközelebb tenyereljetek rá a hangerő potira. Nem árt az egy koncerten.
