Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar az idei százas listán is

Farkas Bazsi 2026-06-16 12:12:07
A második Csányi Sándor, a harmadik Felcsuti Zsolt.

A leggazdagabb magyarok százas listájának élén az idén is Mészáros Lőrinc vállalkozó szerepel, a második Csányi Sándor, az OTP elnöke, a harmadik helyen pedig az idén is a gépgyártásban érdekelt Felcsuti Zsolt áll - derült ki a kiadvány honlapján közzétett közleményből.

Mészáros Lőrinc 1604 milliárd forinttal tartotta meg az első helyét a tavalyi 1422 milliárdos becslés után. A milliárdos idei 13 százalékos vagyongyarapodása ugyanakkor érdemben elmarad a tavalyi közel 50 százaléktól.

Csányi Sándor becsült vagyona a 2025-ös 820 milliárdról 935 milliárd forintra nőtt egy év alatt, míg Felcsuti Zsolté a tavalyi 526 milliárd forintról 594 milliárdra emelkedett.

A negyedik helyen továbbra is Veres Tibor, a Wallis csoport alapítója szerepel 492 milliárdos becsült vagyonnal a tavalyi 480 milliárd után. Az ötödik helyet változatlanul a felnőtt-bizniszben utazó Gattyán György foglalja el, 432 milliárd forinttal, a tavalyi 441 milliárdot követően. Nem változott a helyezése Szíjj Lászlónak (Duna Aszfalt, 418 milliárd), Jellinek Dánielnek (Indotek csoport, 355 milliárd), Jászai Gellértnek (4iG, 333 milliárd) és Széles Gábornak (Videoton, 317 milliárd) sem.

A közlemény szerint a magazinban - a 2025-ös kettő után - az idén négy új szereplő van. Bekerült a 100 leggazdagabb közé az ingatlan.com alapítója, Mészáros Dávid is, aki 56,1 milliárd forintos vagyonnal az 57. és az OTP topmenedzsere, Wolf László, aki 28,6 milliárdos vagyonnal a 92. helyre érkezett.

A 100 leggazdagabb magyar összeállításban szereplő vagyon a kiadvány szerkesztőinek becslése a nyilvánosan elérhető és az általuk összegyűjtött adatok alapján.

Tetszik, amit csinálunk?

Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét!

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.