Az osztrákok továbbra sem utazhatnak zöld igazolvánnyal Magyarországra

Papp László Tamás 2021-06-12 16:04:34
Ezt ugyanis a magyar fél egyelőre nem fogadja el.

Bizonyos kivételektől eltekintve osztrák állampolgár továbbra sem léphet be Magyarország területére, ahol ráadásul szinte szinte minden jogosultság a magyar védettségi igazolványhoz kötött, az osztrák „zöld igazolványt“ egyelőre nem fogadják el – írja az ORF.at Magyarok

A megoldást kétoldalú megállapodás jelenthetné. A Magyarországra utazó külföldiekre utazásuk jellegétől függően speciális rendelkezések vonatkoznak, turisztikai céllal 2020 szeptembere óta nem lehet Magyarországra utazni – olvasható a portálon.

A belépést tiltó rendelkezések alól kivételt képeznek többek között azon külföldi állampolgárok, akik állandó, 30 vagy 90 napon túli magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, akik előre megküldött orvosi meghívólevéllel rendelkeznek, ingázók, akik a határvonal 30 kilométeres körzetében dolgoznak, vagy mindazok, akik igazolni tudják, hogy az elmúlt fél évben átestek a COVID-19 betegségen.

A szigorú lezárások májusi feloldását követően a határmenti Sopron városa is megtelt élettel. Bár Magyarországon a legtöbb szolgáltatás igénybevétele a magyar védettségi igazolványhoz kötött. A vendéglátóegységek teraszain bárki helyet foglalhat, de beltérben csak beoltott és magyar védettségi igazolvánnyal rendelkezők tartózkodhatnak – szól a cikk.

A magyarországi szállodákban szintén csak a magyar védettségi igazolvány birtokában lehet éjszakázni. Osztrák állampolgárok esetében csak üzleti úton lévő személyek foglalhatnak szobát. Múzeumok, kulturális rendezvények látogatása is a magyar védettségi igazolványhoz kötött – írják ugyanitt. 

Negatív PCR-teszt eredményt jelenleg sehol nem vehetnek figyelembe Magyarországon. Kivételt képeznek mindezek alól a testközeli szolgáltatások. A szépségszalonokat bárki látogathatja beoltottságtól, teszteltségtől, vagy állampolgárságtól függetlenül is.

Orbán Viktor miniszterelnök május végén Budapesten fogadta Wolfgang Sobotkát, az osztrák törvényhozás, a Nemzeti Tanács elnökét. A tárgyaláson elhangzott, hogy az európai Covid-útlevél bevezetéséig még hosszú hetek lehetnek hátra, addig is érdemi áttörést a védettségi igazolások kölcsönös elismerése jelenthet, s erről Magyarország kész kétoldalú megállapodást kötni Ausztriával is – zárul a cikk.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.