Dézsinek sem tetszik a bérlakás-privatizációs javaslat

Papp László Tamás 2021-05-22 07:27:00
A városházi sajtótájékoztatóján kérdeztük erről a polgármestert.

Megkérdeztük Dézsi Csaba Andrást, Győr kormánypárti polgármesterét fideszes politikustársa, Böröcz László javaslatáról.

Mint korábban írtunk róla: Böröcz László (Szombathelyen született) fideszes képviselő jegyzi azt a törvényjavaslatot, amely szerint kedvezményes áron, a lakás értékének 30 százalékáért lehetne megvásárolni az önkormányzati bérlakásokat a jövőben. Csak azok a bérlők vehetnék meg a lakásokat, akiknek 2020. december 31-én már fennállt a bérleti jogviszonyuk.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége tiltakozik a bérlakás-privatizáció ellen

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége arra kéri a Magyar Országgyűlés felelős tagjait, hogy ne vegyék tárgysorozatba a hazai önkormányzati bérlakásállomány felszámolására irányuló önálló képviselői indítványt, míg Böröcz Lászlót, a törvényjavaslat előterjesztőjét, kezdeményezése visszavonására szólítja fel - írja a szervezet közleménye.

A javaslatot Kovács Péter XVI. kerületi fideszes polgármester marhaságnak nevezte, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége pedig úgy vélte:

Bűnös lépés mindazokkal szemben, akik a lakhatási krízis áldozatai, és egy újabb jogcsorbító lépés, amellyel sérül az önkormányzatiság

Lehet és kell erről tárgyalni, de a jelenlegi beadványt én nem tartom erre alkalmasnak” – fogalmazott a Böröcz-javaslatról Dézsi Csaba András.

„Messze nem arról szól a kérdés számomra hogy akkor adjuk el az összes lakást vagy ne? Ennél sokkal bonyolultabb a helyzet” - tette hozzá a győri városvezető.

Az unokák is lakni fognak ott, pedig nem rászorultak

A polgármester fél évvel ezelőtt kérte a városháza illetékes osztályaitól, hogy mérjék fel a győri bérlakás-állományt. Dézsi Csaba András szerint az önkormányzatnak vannak kötelezettségei a szociális ellátásban, de léteznek olyan szociális bérlakások is, melyeknek lakói már nem tekinthetőek szociális bérlőnek. Mert több generációval ezelőtt kapta a családjuk szociális alapon, ők csak megörökölték, de nem szorulnak rá.

Dézsi szerint azon is el gondolkozni, hogy ki a gondos gazda?

Mert jelenleg olyan bérleti szerződések is vannak, amivel az illetőnek még az unokája is benn lakhat abban a lakásban, mert megörökli a bérleti jogviszonyt, és nagyon kevés bérlakást adnak vissza.

Ezeket a terheket az önkormányzat viselje-e, az önkormányzat újítsa-e el föl ezeket a szociális bérleti díjjal bérelt lakásokat, miközben már régen nem szociálisan rászorult bérlő van benne? – teszi fel a kérdést Dézsi.

Tehát, amikor eladjuk a bérlakás-állomány egy részét, akkor bizonyos esetekben tehertől szabadulunk meg. Mert az ilyen lakás soha nem kerül át más bérlőhöz, soha nem kerül vissza használatba az önkormányzathoz – fogalmaz a városvezető.

Ki fizesse a közös költséget?

A polgármester arra tett javaslatot: ahol egy társasházban 50 százalék fölötti az önkormányzat tulajdoni aránya, ott próbálják megszerezni a teljes tulajdonjogot, viszont ahol csak kisebbségi tulajdonosok, ott inkább adják el, a bevételből pedig újítsák fel az önkormányzati tulajdonban maradó lakásokat.

Át kell gondolni azt is, hogy Győrben a bérlakásokban valójában nincsen közös költség – tette hozzá Dézsi Csaba András. 

Ezt jelenti, hogy minden felújítás, a közös helyiségek világítása általában a Győr-Szol-t terheli, ami indokolatlan és olyan előnyöket ad a bérlakásban élőknek amivel a nem bérlakásban élők nem rendelkeznek – mondta a polgármester. 

A bérlakással együtt a jövőnket is eladjuk

Dézsi szerint bizonyos bérlakások eladásának inkább hátrányai lennének a jövőre nézve. 

Ott vannak azok a lakások, amelyben az ötéves előtakarékossági szerződéssel rendelkezők élnek. Ez azt jelenti, hogy öt éve beköltözhet a fiatal család pályázat útján a lakásba, öt évig félreteheti a bérleti díjat, nem kell neki azt fizetni, és így lesz tőkéje, amivel aztán lakásvásárlásban gondolkodhat. Aztán ki kell költöznie, és beköltözik a következő – fejtette ki Dézsi Csaba András. 

De hogyha ezt a bérlakás-csomagot eladjuk, akkor öt év múlva nem lesz következő, aki beköltözhet. És eladjuk vele a jövő generációjának a bérlakáshoz - az előtakarékos, öngondoskodásra nevelő, buzdító bérlakáshoz - jutásnak a lehetőségét

– mondta Győr kormánypárti polgármestere.

Korábban egy idén tavasszal megválaszolt adatigénylésből az derült ki, hogy Győrben közel 4300 önkormányzati bérlakás van.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.