A Magyar Önkormányzatok Szövetsége tiltakozik a bérlakás-privatizáció ellen

Papp László Tamás 2021-05-16 16:51:00
Böröcz Lászlót, a törvényjavaslat előterjesztőjét a kezdeményezése visszavonására szólították fel, felelőtlen és bűnös lépésnek nevezve azt.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége arra kéri a Magyar Országgyűlés felelős tagjait, hogy ne vegyék tárgysorozatba a hazai önkormányzati bérlakásállomány felszámolására irányuló önálló képviselői indítványt, míg Böröcz Lászlót, a törvényjavaslat előterjesztőjét, kezdeményezése visszavonására szólítja fel – írja a szervezet közleménye.

Mint korábban írtunk róla: Böröcz László (Szombathelyen született) fideszes képviselő jegyzi azt a törvényjavaslatot, amely szerint kedvezményes áron, a lakás értékének 30 százalékáért lehetne megvásárolni az önkormányzati bérlakásokat a jövőben. Csak azok a bérlők vehetnék meg a lakásokat, akiknek 2020. december 31-én már fennállt a bérleti jogviszonyuk.

Böröcz László új törvényjavaslata szerint kedvezményes áron vehetnék meg a bérlők az önkormányzati bérlakásokat

Böröcz László (Szombathelyen született) fideszes képviselő jegyzi azt a törvényjavaslatot, amely szerint kedvezményes áron, a lakás értékének 30 százalékáért lehetne megvásárolni az önkormányzati bérlakásokat a jövőben. Csak azok a bérlők vehetnék meg a lakásokat, akiknek 2020. december 31-én már fennállt a bérleti jogviszonyuk.

A Szövetség viszont pont azt kezdeményezi, hogy az elmélyülő hazai lakhatási válság felszámolása érdekében, a kormány mielőbb indítson be egy nemzeti bérlakásépítési programot az önkormányzatok bevonásával.

Közismert, hogy az elmúlt években a lakásárak és a magán-piaci lakbérek a jövedelmeket többszörösen meghaladóan növekedtek, és ennek következményeként a családok, a családot alapítani vágyók, vagy önállóan boldogulni akaró fiatalok számára ellehetetlenült az önálló otthonteremtés, a megfelelő lakhatási viszonyok kialakítása, különösen a városi térségekben – teszik hozzá.

Magyarországon, az elmúlt évtizedben lakhatási válság alakult ki, melynek felszámolására eddig nem született kormányzati program, ám – a Magyar Önkormányzatok Szövetsége álláspontja szerint - a problémák enyhítéséért a kormány és az önkormányzatok közös cselekvéssel már rövid távon sokat tehetnének – fogalmaznak.

A megfelelő körültekintés, előkészítés, egyeztetés nélkül most benyújtott törvényjavaslat azonban nemhogy nem segíti a lakhatási válság felszámolását, hanem ellenkezőleg, elmélyíti azt, sőt újabb problémákat állít elő – állítja a MÖSZ.

A még önkormányzati tulajdonban lévő százezres önkormányzati lakásállomány kényszerprivatizációját értéken alul írja elő a törvényjavaslat, miközben az előterjesztője egy szót sem ejt arról, hogy milyen társadalmi-gazdasági következményekkel számolt.

Nem valószínű, hogy a kormánypárti képviselő tisztában volt azzal, hogy törvényjavaslatával több mint 1000 milliárd forint értékű önkormányzati bérlakás állomány felszámolására tesz javaslatot, ami rendkívül jelentős közvagyonvesztéssel is együtt jár – szól a közlemény.

A jogalkotási törvény szerint a jogszabály előkészítője felelősséggel tartozik a jogszabály feltételezett hatásaihoz igazodó részletességű előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felmérni javaslata várható következményeit. Az önkormányzati bérlakásállomány felszámolását előíró, és alkotmányossági kérdéseket is felvető törvényjavaslat előterjesztést megelőzően ilyen vizsgálatokra nyilvánvalóan nem került sor – fogalmaznak.

A szövetség szerint alapvető alkotmányossági kérdéseket vet fel az 1000 milliárdot meghaladó vagyonállományuk kiárusítására kötelezni az önkormányzatokat.

A lakáspiaci viszonyokba történő durva beavatkozás, mely nem veszi számba a társadalmi, szociális és gazdasági következményeket, az nem egyszerűen „marhaság” (ahogy egy kormánypárti polgármester foglamazott), hanem felelőtlen és bűnös lépés. – állítják.

Bűnös lépés mindazokkal szemben, akik a lakhatási krízis áldozatai, és egy újabb jogcsorbító lépés, amellyel sérül az önkormányzatiság – írják közleményükben.

Arra utalva, hogy Kovács Péter XVI. kerületi fideszes polgármester úgy minősítette kormánypárti politikustársa javaslatát, hogy:

Javaslatod, megítélésem szerint marhaság

„Május 11-én benyújtottál egy törvényjavaslatot az önkormányzati lakásokkal kapcsolatban. Ehhez jogod van, hiszen az Országgyűlés megválasztott képviselője vagy. De arra kérlek, vond vissza a javaslatodat. Nem tudom mi volt a szándékod a javaslatoddal, de nem hiszem, hogy kellően átgondoltad” - írta posztjában Kovács. 

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Ezután az önkormányzati szövetség közleménye felsorolja, kik lennének szerintük a Böröcz-javaslat vesztesei:

Közéjük nemcsak a legszegényebb családok tartoznak, hanem a közszférában - pl. köznevelésben, egészségügyben, szociális és rendészeti ágazatban - dolgozók és a komolyabb családi támogatással nem rendelkező fiatalok is, akik ezek után egyáltalán nem juthatnak megfizethető lakáshoz. – vélik.

Emellett szerintük a jövőbeni lakásépítési programokat is ellehetetleníti a kötelező privatizáció, hiszen megbünteti a segíteni szándékozó önkormányzatokat, mozgásterüket végletesen beszűkíti és tartós jogbizonytalanságot teremt.

Éppen ezért a Magyar Önkormányzatok Szövetsége arra kéri a Magyar Országgyűlés felelős tagjait, hogy ne vegyék tárgysorozatba a hazai önkormányzati bérlakásállomány felszámolására irányuló önálló képviselői indítványt, míg Böröcz László képviselőt, a törvényjavaslat előterjesztőjét, kezdeményezése visszavonására szólítja fel – mondják.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége kezdeményezi, hogy a kormány illetékes képviselői és az Önkormányzatok Nemzeti Egyeztető Tanácsa soron kívül tűzze napirendre a hazai lakhatási válság megoldásának érdekében a nemzeti önkormányzati bérlakásprogram ügyét. Ennek finanszírozásához EU-s források igénybevételét is meg kell fontolni – zárul a közlemény.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.