Tanműhelyként szolgál a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára, a Waberer's’ új, mosonmagyaróvári szervízcsarnoka

Dömötör Gábor 2025-10-03 13:44:59
Nagy István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a vidék versenyképességének fontosságát. 

Nagy István agrárminiszter Mosonmagyaróváron, a Waberer’s kibővített szervízcsarnokának átadásán hangsúlyozta, hogy a vidék gazdaságának erősítése egész Magyarország megerősítését jelenti. „Szeretnénk, hogy jó legyen vidéken élni és boldogulni, hogy generációk adhassák át egymásnak a tudást a legkorszerűbb ismeretekkel felvértezve” – mondta a miniszter, kiemelve a helyi közösségek és vállalkozások szerepét a gazdasági fejlődésben.

Fotó: Nagy István Facebook

A szervízcsarnok nemcsak a vállalat működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára tanműhelyként is szolgál a jövőben. A partnerség azt üzeni, hogy a jövőt közösen lehet építeni a vállalatok és az oktatási intézmények összefogásával. Nagy István szerint ez a fajta összekapcsolódás biztosítja, hogy a térségben nemcsak a gazdaság, hanem a jövő szakember gárdája is erősödjön.

A beruházás részeként a Waberer’s szerelőműhelye, szervizépülete, gumijavítója és járműmosója is bővült, amely a közúti áruszállítás háttér iparának megerősítését szolgálja. A fejlesztés révén a jelenlegi kapacitás több mint kétszeresére nő, évente mintegy tízezer jármű veszi majd igénybe a bázist, míg a szakembergárda a korábbi 12 főről 25 főre bővül a következő időszakban.

Mosonmagyaróvár stratégiai elhelyezkedése is hozzájárutl a beruházás előnyeihez, hiszen közel van az osztrák és szlovák határhoz, így a járműveknek nem kell feleslgesen Budapestre menni szervizelésre, ami időt, költséget és károsanyag-kibocsátást is megtakarít. A telephely további bővítésével irodák, raktárak, parkolók és szociális helyiségek kerülnek kialakításra, így a kapacitások hosszú távon is növelhetők.

A Waberer’s csoport Magyarország piacvezető, komplex, logisztikai szolgáltatója, mintegy 2800 tehergépjárműből, 18 mozdonyból, 1000 vasúti kocsiból és 160 buszból álló flottát üzemeltet, és közel 250 ezer négyzetméternyi korszerű raktári kapacitással is rendelkezik. A 2024-es évben a konszolidált árbevétel 757,5 millió euróra nőtt, az üzemi eredmény 45 millió euróra emelkedett, miközben a szerződéses logisztikai szegmens árbevétele 20 százalékkal nőtt.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.