Katonai, védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesítenek Zalaegerszegen

Farkas Bazsi 2025-10-03 17:00:37
A 3 milliárd 700 millió forintos beruházáshoz 560 millió forintot csap hozzá az állam.

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Rheinmetall új beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a német vállalat egy védelmi ipari központot hoz létre a városban 3,7 milliárd forint értékben, amihez a kormány 560 millió forint támogatást nyújt, így segítve elő nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahely létrejöttét.

Fotó: rheinmetall.com

Beszédében tudatta, hogy ezen új létesítmény a katonai járművekkel kapcsolatos fejlesztési és mérnöki tevékenységeket fogja ellátni, s ezzel a beruházással is közelebb kerül a Zrínyi 2026 program keretében kitűzött cél, hogy a honvédségünk modern, s minél nagyobb részben hazai gyártású eszközökkel legyen felszerelve.

Hangsúlyozta, hogy a hadiipar a legmodernebb iparág, itt igazi csúcstechnológiát kell használni, ezáltal az ágazat jelenléte a teljes magyar gazdaság számára megteremti az átfogó modernizáció lehetőségét, hiszen számos elektronikai, fémipari, vegyipari beszállítóra is szükség van.

Szijjártó Péter arra figyelmeztetett, hogy az emberiség jelenleg a veszélyek korában él, nem túlzás arról beszélni, hogy ez a legfeszültebb időszak a második világháború óta.

Megjegyezte, hogy Magyarország immár évek óta az ukrajnai háború árnyékában él, amelybe nap mint nap próbálják belerángatni."Hol alpári nyilatkozatokkal Kijevből, hol nyomásgyakorlással Brüsszelből, hol az energiaellátásunkért felelős rendszer támadásával, ezért napi küzdelmet jelent, napi erőfeszítést igényel az, hogy biztosítsuk, hogy kimaradjunk a szomszédunkban zajló háborúból" - mondta.

Sérelmezte azt is, hogy noha a magyar kormány az elejétől fogva a béke oldalán áll, Európában egyfajta háborús pszichózis uralkodik és minden a háborúról szól.

"Itt, Magyarországon, hála a Jóistennek béke van, s addig béke is lesz, amíg a nemzeti kormány ezt meg tudja védeni. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a békéhez erőre van szükség. És hogy egy ország mennyire tud erős lenni, pláne ilyen nehéz helyzetben, azt alapvetően meghatározza az, hogy milyen mértékben képes saját termeléssel kiszolgálni a saját honvédségének igényeit" - jelentette ki.

"És az elmúlt években e tekintetben nagyon sokat léptünk előre. Most már sokkal nagyobb mértékben képesek vagyunk kiszolgálni saját termeléssel a Magyar Honvédség igényeit" - tette hozzá.

A miniszter érintette a magyar-német gazdasági együttműködés "sikertörténetét", és egy tanulmányra hivatkozva közölte, hogy a hazánkban működő német vállalatok négyötöde újra Magyarországra hozná a beruházását.

"Németország nemcsak a legfontosabb beruházó Magyarországon, hanem legfontosabb kereskedelmi partnerünk is (…) Több mint 300 ezer magyar ember dolgozik a német tulajdonú vállalatoknál. Minden évben két-hárommilliárd eurót a német vállalatok vagy új beruházásra, vagy már meglévő beruházások fejlesztésére elköltenek Magyarországon" - tájékoztatott.

Arra is kitért, hogy az utóbbi tizenegy év során 324 nagy német vállalati beruházást támogatott a magyar kormány, így hozzájárulva 40 ezer új munkahely létrehozásához.

Üdvözölte a komoly magyarországi infrastruktúra-fejlesztési programokat és az oktatási rendszer fejlesztését, aminek nyomán a vidéki városok is egyre vonzóbbak a beruházók szemében.

Rámutatott ennek kapcsán, hogy Zala vármegye ipari termelése tíz éve alatt több mint 30 százalékkal nőtt, értéke így mára meghaladja az évi 850 milliárd forintot, ami nem független attól, hogy a kormány összesen 52 beruházáshoz nyújtott itt támogatást ebben az időszakban.

Szólj hozzá!

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ. 

Pontosította a kormány az üzemanyag „védett áráról” szóló rendeletet

Az új szabályok szerint rendszám nélküli járművek is tankolhatnak kedvezményes áron, ha igazolni tudják a magyar honosságot.

Mutatjuk a hétvége győri programkínálatát

A megemlékezés mellett a szórakozás is garantált.

KSH: masszívan visszaesett az építőipari termelés az év elején

Januárban éves alapon és az előző hónaphoz képest is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye.

Negyedik nekifutásra lett Körmendnek költségvetése

A kosárlabda csapat is megkapta a kért 15 millió forintos támogatást.

Szó sem volt Orbán gyerekeinek fenyegetéséről az eredeti videóban

Egy kiberbiztonsági szakértő szerint manipulált lehet az a felvétel, amely után a miniszterelnök felhívta a gyermekeit. 

Győr környéki programokat ajánlunk az ünnepi hétvégére

Találkozhatunk angyalokkal, kóstolhatunk csokit szerzetesekkel, de lesz élményfestés, és nőnapi batyus bál is. 

Március 15-én is elszállítják a szemetet Győrben

Ugyanakkor a hulladékudvarok zárva lesznek, ahogy az ügyfélszolgálat is.

„Minden idők legnagyobbja” - a Fidesz már most tudja, mekkora lesz a vasárnapi Békemenet

A kormánypárti politikusok szerint a március 15-i felvonulás történelmi lesz, csak az a kérdés: honnan tudják ezt előre?

Kitüntette Gagyi Leventét a honvédelmi minisztérium

A honvédelem érdekében huzamos időn át végzett eredményes tevékenységét ismerték el.

Ismerjék meg a Győr applikációt

Új digitális kommunikációs platform indul a városban.

Leucisztikus feketerigót fotóztak Szombathelyen

Egy ritka genetikai rendellenessége van ennek a madárnak.

Szombaton kinyit a szombathelyi Kalandváros

Úgy néz ki, hogy kiváló idő fogadja a gyerekeket.