Láthatatlan csata a színfalak mögött: lassan fegyverkeznek fel a csapatok a szombathelyi kultúrharchoz

Farkas Bazsi 2021-04-21 15:12:00
Az egyik oldalon a kivéreztetett önkormányzat alig száz millió forintból működő intézménye, a másik oldalon egy több, mint félmilliárddal kitömött állami művelődési központ, ahol a Savaria mozi büféjének korábbi bérlője már fel is bukkant, mint főmunkatárs.

2019-ben nyert a Fidesszel szemben szerveződött ellenzék Szombathelyen. Nem kicsit. A polgármesteri szék mellett a 14 egyén körzetben 9-et elvitt az ellenzéki összefogás (ebből egy esetben az általa támogatott független jelölt), de további 3 listás helyet szereztek a Fidesszel szemben induló erők (két hely jutott az Éljen Szombathely! Egyesületnek, egy a Pro Savariának). A 21 tagú közgyűlésben, így a Fidesz összesen csupán 8 szavazattal rendelkezik.

Ehhez képest, vagy épp ezért Szombathelyen a NER a kezdeti sokk után ocsúdva elkezdte építeni a kulturális pozícióit. Országosan látszik, hogy a kormánynak fontossá vált a gazdasági hátország leuralása után a kulturális letarolás is, hiszen ettől hosszútávú hasznot remél: az egyetemek birtokbavétele (köztük a legemlékezetesebb SZFE), a tehetséggondozó fideszes kollégiumok felfuttatása, az országos sajtó kisajátítása, a kulturális terület (és ezzel jelentős ingatlan és egyéb vagyon) NER-hez kötődő alapítványokhoz való kiszervezése mind-mind ebbe az irányba mutat. És ezt nem a középen (esetleg jobb középen) álló értelmiségiek megnyerésével teszik: a kultúrharc áldozatává lettek olyan fideszes kulcsemberek és műhelyek is, akik nem 100%-osan pártpropagandára fűzték fel szakmai tevékenységüket.

Újonnan létrehozott kulturális, művészeti intézmény, amely hamarosan épületet is kap, induló káderkeltető ifjúsági kollégium, Hende Csabának hűségesküt tett peremkerületi kulturális egyesület, valamint pozíciójukat megtartó feketeöves neristák (ilyen is akad bőven). Ez a kép bontakozik ki Szombathelyen, ha kicsit alaposabban áttekintjük a folyamatokat. A következő időszakban cikksorozatban mutatjuk be, hogy kíván teret hasítani a Fidesz egy olyan városban, ahol a helyi lakosság láthatóan nem neki szán már bizalmat.

Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ

Február 4-én jelentették be, hogy Szombathely visszaadja az MMIK üzemeltetését az államnak. Az épület eddig öszvér megoldással működött, az ugyanis az állam tulajdona volt, az üzemeltetést azonban a városi kulturális intézmény, az AGORA látta el.

Az épület finoman fogalmazva is ramaty állapotban volt. Erről korábban mi is írtunk. És itt kénytelen vagyok megjegyezni, hogy az elmúlt 9 évben, amikor egyforma színezetű volt az ország és a város vezetése sem történt az MMIK-val semmi. Pedig az AGORA akkori igazgatója leplezetlenül a Fidesz embere volt.

Most, hogy a város ellenzéki vezetést választott magának, pedig egyenesen elképzelhetetlenné vált, hogy az állam pénzt adjon a felújításra. 

A taktika pontosan ugyanaz volt, mint a Haladás Sportkomplexum esetében.

Ott a választásokat megelőző évben remekül működött az a modell, hogy az állami támogatást megkapta az azt bérlő Haladás VSE, ami a pénzt tovább utalta az üzemeltető cégnek. 

Ahogy a városvezetés nem fideszes lett, ezt azonnal megszüntették és az állam saját fenntartásba vette.

Az MMIK-nál maradt a sorminta. Az üzemeltetéshez, a felújításhoz az önkormányzati cég nem kaphatott állami támogatást, hiszen akkor az a helyi városvezetés “sikere” lenne, ha az épület megújul, és élettel teli lesz. 

Így azonban egyszerre telt 600 millió forint a felújításra és megint 20 + 170 millió forint a benne rendezendő programokra. 

A Fidesz évekkel ezelőtt hirdette meg a kultúrharcot, aminek Szombathely a következő, nem vérrel, hanem könnyűzenével és kortárs kiállításokkal, előadásokkal áztatott csatatere.

A recept pofon egyszerű:

A kivéreztetett önkormányzatnak nem lesz pénze a kultúra finanszírozására. Amennyiben a kormánytól nem kap a város kompenzációt, úgy idén nem a pandémia miatt, hanem a pénztelenség miatt nem lesz például Savaria Karnevál sem. De például az AGORA sem fog tudni programokat szervezni. A több telephelyet (MSH, Savaria Mozi, KRESZ-park, felsőcsatári gyermeküdülő, Víztorony) fenntartó intézmény az idei költségvetésből alig több, mint 80 millió forintot kapott. 

Csak ismétlésképpen, az állami MMIK-nak ehhez képest csak működésre 190 millió forint jut. És akkor még nem is említettük a többi, működést segítő szintén állami céget (pl.: Nemzeti Kulturális Alap), ahová szinte biztosan eredményesen fog tudni pályázni. 

Sikertörténet vs. kudarc történet. Koncertekkel teli aula vs. szükséges feladatok ellátása. Kiapadhatatlan pénzforrás vs. kiüresített önkormányzati kassza.

A kenyeret és cirkuszt elv még ma is érvényesül. Ha a polgár szórakoztatva van, akkor biztosan nem harapja meg azt a kezet, ami a gőzkiengedős péntek, vagy szombat estéket rendre szállítja neki.

Az MMIK-ban pedig már fel is bukkantak azok az arcok, akik a helyi Fidesz holdurvarához tartoznak. 

Az intézmény működtetésére létrehozták a Magyar Művészeti Innovációs Központot, amelynek négy tulajdonosa van, amelyek mind kivétel nélkül Fidesz közeliek, vagy egy az egyben az állam tulajdona: a Baross Imre Alapítvány, a Magyar Teátrum Társaság, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola. 

A Nemzeti Művelődési Intézet nemrég hirdette meg foglalkoztatási programját, amelynek keretében közel 2000 fő foglalkoztatására nyílik lehetőség közösségi színtereken és közművelődési intézményekben - áll az NMI honlapján.

Információink szerint ebben a programban alkalmazzák többek között az a volt MMIK-ás dolgozót is, aki a 2019-es önkormányzati választási kampányban az AGORA akkori igazgatójával, Parais Istvánnal járt kopogtatni a Fidesznek.

Úgy tudjuk, hogy szintén ebben a programban kapott állást Hetényi Norbert is, aki korábban “üveggyöngyért” bérelte a fideszes városvezetés alatt a Savaria Mozi büféjét. Forrásunk szerint Hetényi lesz az, aki a ház könnyűzenei koncertjeit szervezi majd és az MMIK büféjét is üzemeltetheti. Logikus választásnak tűnik, hiszen korábban ugyanezt a profilt vitte a Savaria Moziban. Nem mellékesen az AGORA akkori igazgatója, a fentebb is említett Parais asszisztálásával. Ami azt eredményezte, hogy az önkormányzati cégből eltűntek a könnyűzenei koncertek, ezeket Hetényi rendezte meg, így pedig az ezzel járó haszon is a városi cég kasszája helyett a vállalkozónál landolt.

Kerestük Hetényit, hogy valóban az MMIK rendezvényszervezője lett-e, ám ő ezt bátor módon letagadta. 

Írtunk az MMIK-nak is a témában, ám választ egyelőre nem kaptunk.

A korábbi bejelentések szerint ősztől már élettel lesz teli az MMIK, meglátjuk milyen pezsgő élet lesz ez. Ahogy felvezetőnkben is írtam, nem ez az egyetlen színtere a szombathelyen lassan kibontakozó kultúrharcnak, így a témát hamarosan egy újabb “csatatérrel” folytatjuk. 

Szólj hozzá!

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.