Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!
Bokros Lajoshoz a személyes viszonyom az életem során többször is változott. Elsőéves, militánsan balos bölcsészként tüntettem a csomagja részeként bevezetett tandíj ellen. Később, liberálissá válva azonban már egyetértettem az 1995-ös megszorító intézkedésekkel: mai napig azt gondolom, szükség volt rájuk. 2010-ben, mint az MDF és SZDSZ közös miniszterelnök-jelöltjére, Bokros Lajosra szavaztam, holott pontosan tudtam: jelöltként esélytelen, politikusnak pedig alkalmatlan. Mikor 2010-ben újságíróként tudósítottam egy helyi gyűléséről, az sem győzött meg róla, hogy képes volna nyerni. Inkább az ellenkezőjéről.
A Bokros-csomag témája általában hitvitába szokott torkollni, ennek az évfordulós cikknek viszont nem ez a célja. Nem kívánok senkit meggyőzni Bokros életművének helytálló vagy épp elvetendő jellegéről. Inkább saját, privát Bokros-élményeim apropóján tennék fel kérdéseket, amelyeket mindenki úgy válaszol meg, ahogy az neki jólesik. Bokroshoz és a csomagjához való hozzáállásom a pályafutásom során nem volt egyenes vonalúan következetes. Életem bizonyos szakaszától helyeseltem, egyetértettem vele, de mégis: amikor nekem kellett tandíjat fizetni, nemcsak a világnézetem, de a pénztárcám felől is berzenkedtem ellene.
Bokros LajosFotó: MTI
A legtöbben így vagyunk ezzel. Nehezen tudunk azonosulni olyan dologgal, amely húsba vágó kellemetlenséggel jár. Még akkor se, ha tudjuk, hogy elkerülhetetlen. Az első kérdés tehát az: tudunk-e magunk ellen beszélni, elfogadni egy olyan intézkedést, amely nekünk momentán előnytelen, de az országnak, a társadalomnak, a jövő nemzedéknek hasznos lehet? S most nem, illetve nemcsak a Bokros-csomagról beszélek. Hanem általában a népszerűtlen döntésekről.
Vegyük a járványt, illetve az ellene való küzdelmet. Általában mindenki egyetért azzal, hogy a betegség terjedését meg kell akadályozni, hisz ha egyszerre nagyon sokan fertőződnek meg, az emiatt tömegesen kezelésre szorulók túlterhelik, aztán bedöntik a rendszert. Ugyanakkor személyesen, egyénileg már jóval nehezebb elfogadni, hogy ez súlyos áldozatokkal jár. Szeretnénk valahogy megúszni a dolgot, hogy bennünket mentesítsenek alóla, de ha másokkal kivételeznek, akkor persze felháborodunk.
Ezen a portálon jó néhányszor foglalkoztunk a csak hosszas protestálás után bezárt kaszinók teljesen érthetetlen, nyilvánvalóan veszélyes nyitva hagyásával. Miként azzal is, hogy bizonyos éttermek úgymond intézményi étteremként, üzemi étkezdeként továbbra is működhetnek. A templomokról nem is beszélve. Ezekkel szemben nyilván tiltakozunk. De ha a mi szakmánkat, cégünket részesítenék hasonlóan kedvezményes mentesítésben, vajon mit csinálnánk? Lenne erőnk, jellemünk azt mondani: köszönjük, de inkább nem tartunk rá igényt, nem akarunk mások rovására protekciót? Még akkor se, ha az teljesen legális. Ha viszont erre nem vagyunk képesek, akkor milyen alapon kérjük számon másokon?
A populista rendszereknek ez az Achilles-sarka. A népszerűtlen intézkedések. Ez látszik a jelenlegi kormány válságmendezselésén is. Hoznak egy korlátozást, amely alól ezt is, azt is mentesítik. Mert ugyan szigorú lezárás kell, de ennek következményeitől viszont félnek. Így aztán rengeteg a kiskapu, hogy például azok, akik a szavazóbázisuk jelentős részét teszik ki (mondjuk az egyház tanításai szerint vallásos emberek) nehogy már megharagudjanak rájuk. Nyilvánvaló, hogy a járvány miatti csökkenő bevételek, növekvő költségek miatt egyre kevésbé van fedezet a beígért nyugdíjemelésre. De annyira félnek a népszerűség elvesztésétől, hogy inkább eladósodnak uzsorakamatra, felvesznek bármilyen hitelt, mint hogy be kelljen ismerni: nem tudjuk kifizetni.
Bokrosra sok mindent lehet mondani, de hogy a népszerűséget hajhászta volna, a tömegek kegyeinek akart volna megfelelni, azt nemigen. Tudta, hogy mint népnyúzót, utálni fogják érte, mégis beleállt a konfliktusba. Ez biztosan hiányzik a jelenlegi politikából. Pedig lehet, hogy ismét szükség lehet rá. A zöldek többnyire nem szeretik Bokrost és az általa képviselt gazdaságpolitikát. Pedig, ha így halad a globális felmelegedés, lehet, hogy a környezetvédelem terén ugyanolyan drasztikus megszorításokra lesz szükség, mint amilyen a Bokros-csomag volt a gazdaságban. Mondjuk jelentősen csökkenteni a kibocsátást, amit úgy lehet elérni, ha egyre kevesebb autót veszünk, s egyre többet használjuk a tömegközlekedést, mind többször megyünk valahová biciklin vagy gyalog.
Kikészít a járvány? Ha felpörög a klímaváltozás, az ennél sokkal rosszabb lesz - nem kéne megvárni
„...szélsőséges esztelenségnek tekintették azt a jövőképet, amelyet ma józanul és magától értetődően belaknak. Ki tudja, holnap mire, milyen adottsághoz viszonyított örök igazságra ébredünk?" - Révész Sándornak a rendszerváltás után pár évvel íródott cikkében a történelmi kataklizmákhoz való átlagemberi normalitást jellemző mondatai ugranak be nekem a jelenlegi helyzet apropóján.
Örülne a nép, ha ugyanolyan korlátozásokat vezetnének be az egyéni autóforgalom terén, mint a járvány miatt a tömegrendezvényekre? Nem hiszem. Mindenki vissza akar térni a természethez, de senki nem gyalog. Mikor Jenei Ferenc helyi LMP-politikussal készítettem interjút, és sorolta, milyen intézkedésekre volna szükség a klímaváltozás miatt, rögtön ezt a kérdést tettem fel neki.
Nem lehet, hogy azért is maradnak rétegpárt a zöldek, mert ezek népszerűtlen gondolatok? Hogy az embereknek le kell mondani az eddigi életmódjukról. Ez is olyan, mint bármilyen megszorítás vagy reform: megpróbálni rávenni az embereket, hogy mondjanak le valamiről: ez mindig berzenkedést vált ki a többségből. Mire azt felelte: „Ez így van.” Szóval lehet Bokrost fikázni, de egy következetes zöldpolitika hasonlóan népszerűtlen lenne, mert ugyanúgy érdekeket sértene.
De ha már évforduló van, térjünk ki a Bokros-csomag legtöbbet emlegetett intézkedésére. Van olyan ember, aki józan ésszel, ép erkölcsi érzékkel azt tudja mondani: egy milliomos bankár, egy milliárdos nagyvállalkozó ugyanúgy kapjon állami támogatást a gyermeke felnevelésére, mint egy szegénységtől sújtott polgártársunk? Az alanyi jogon járó családi pótlék, s egyéb gyermeknevelési támogatások eltörlésének bokrosi célja az volt, hogy jómódú emberek, akik arra nem szorulnak rá, ne kaphassanak ilyet. Ez mostanra nemcsak megszűnt, de visszájára fordult. A perverz újraelosztás részeként a tehetős polgár nemcsak hogy ugyannannyi állami támogatásban részesül, hanem jóval többet kap. Milliók nevelik szegénységben, saját lakás és autó nélkül a gyermekeiket, miközben a gazdagok jármű-, és ingatlanvásárlásait súlyos összegekkel támogatják. Nem pont az az állam a népnyúzó, amely ilyet tesz?
Ez az óriásplakát jobban mutatja, mi a perverz újraelosztás, mint száz infografika
Tudja, mi az a perverz újraelosztás? Nem egy pornófilmes szakkifejezés. Az úgynevezett negatív vagy perverz újraelosztás fogalma azt fejezi ki „hogy a gyakorlatban nem szükségszerűen a szegények javára történik a központi jövedelemátcsoportosítás." Vagyis az állam jelentős kedvezményekben és támogatásokban részesít olyanokat, akik nemhogy nem rászorultak, de az így kapott pénzt luxuskiadásokra fordítják.
S a végére még egy Bokros-tanulság. Bokros Lajos tehetséges gazdasági szakpolitikus volt, ugyanakkor miniszterelnök-jelöltnek teljesen alkalmatlan. Ezt jó volna fejünkbe vésni a közös ellenzéki csúcsjelöltet állító előválasztások előtt. Mindenkinek van favoritja: kedvenc (de legalábbis a többinél kevésbé utált) politikusa. De korántsem biztos, hogy akit mi kedvelünk, azt a szavazók többsége is fogja. Képesek volnánk rá, hogy az előválasztásokon nem az általunk kedvelt párt jelöltjére voksolunk? Hanem arra, akinek hideg fejjel mérlegelve is a legtöbb esélyt adjuk? Eme bokrosi évfordulón ezen sem ártana elgondolkodni.
