Koronavírusba halt bele egy budapesti kaszinó biztonsági őre

Székely Zoárd 2021-03-05 10:39:31
Válaszok helyett perrel fenyegetőzik a vezetőség.

Több, egymástól független forrás is azt állította a Telexnek, hogy a napokban koronavírus miatt halt meg a budapesti Las Vegas Casino Tropicana egyik biztonsági őre. Ez az a kaszinó, ahol a portál felvételt készített a napokban, amelyen az látszott, hogy a járványügyi szabályokat nem igazán veszik komolyan.

Titkos felvétel bizonyítja, hogy tömve vannak a kaszinók Budapesten

„Egy, a sajtóban ma megjelent titkos felvétel alapján egyértelmű, hogy a kaszinók a felívelő harmadik hullám ellenére is tömve vannak, az emberek maszk nélkül játszanak szorosan egymás mellett. Ez is azt bizonyítja, hogy a kaszinók csupán azért esnek más elbírálás alá, mint az éttermek, kávézók, mert azok kormánypárti nagyvállalkozók és nem magyar kisvállalkozók kezében vannak" - írja Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

„A dolgozók között beindult, hogy «️jézusom, meghalt, miért nem zárunk már»? De itt addig tényleg nem történik semmi, ameddig nem fentről jön az utasítás”

– mondta a lapnak az egyik forrás a középkorú biztonsági őr halála után.

A kaszinó munkatársaival gyorstesztet csináltattak, de az mindenkinek negatív lett. Mostanra viszont már legalább húszan vannak otthon betegség miatt.

A haláleset után nagyobb fertőtlenítést tartottak, de a dolgozókat továbbra sem tesztelték rendszeresen, igaz, a munkát minden belépéskor hőmérőzéssel kezdik, és ha valaki rosszul érzi magát, azt azonnal hazaküldik, állítja a lap forrása.

Arra a kérdésre, hogy mi okozta a biztonsági őr halálát, illetve milyen járványügyi védelmi intézkedéseket tesznek dolgozóik érdekében, a kaszinó vezetősége perrel fenyegette a lapot és így válaszolt:

„a válaszok megismerésére ön és az ön által képviselt sajtószerv semmilyen jogcímen nem jogosult”.

 

Fotó: MTI/MTVA/Balaton József

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.