Bármi lesz is, Ausztriában már most meghosszabbítják júniusig a gazdasági válságtámogatásokat

Nagy Donát 2021-01-20 16:17:15
A taktikájuk az, hogy előre terveznek.

Ausztriában fél évvel meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt folyósított gazdasági válságtámogatásokat - jelentette be Werner Kogler alkancellár szerdán Gernot Blümel pénzügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján az MTI szerint.

Az intézkedés célja, hogy a koronavírus-járvány okozta elhúzódó gazdasági válsághelyzetben egyfajta áthidaló segítséget és egyúttal tervezhetőséget nyújtsanak továbbra is a vállalatoknak - hangsúlyozta Kogler.    

Az egyik ilyen, már meglévő támogatás a "bevételkiegészítés", amelynek mértéke az előző év azonos időszakának forgalmát veszi alapul, és ágazattól függően, de legfeljebb a bevételkiesés 50 százalékos pótlását jelenti a teljes zárlat miatt bezárni kényszerült vállalkozásoknak. A másik igényelhető támogatás az úgynevezett "állandó költségekhez nyújtott támogatás", amely a bezárt cégek meglévő fix költségeinek maximum 75 százalékát fedezi.

Ezeken túlmenően februártól igényelhető lesz egy úgynevezett "veszteség bónusz" támogatás, amelyre már nemcsak a bezárt vállalatok, hanem a velük indirekt módon gazdasági tevékenységet folytató és ezáltal veszteségeket elszenvedő cégek is jelentkezhetnek. Ennek lényege, hogy azon vállalatok, amelyeknek - a 2019-es év adott hónapjához mért - bevételkiesése meghaladja a 40 százalékot, likviditási segítséget kérhetnek. Ennek havi maximális összege nem lépheti át a 60 000 eurót - magyarázta a részleteket Gernot Blümel pénzügyminiszter.

Fotó: Pixabay

A koronavírus ellen hatékonyabb és drágább FFP2-es maszkok - amelyek viselése január 25-étől kötelező érvényű lesz a tömegközlekedésben és az üzletekben - általános forgalmi adóját 20 százalékról 0 százalékra csökkentik, ezzel kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a lakosság önköltségi áron juthasson hozzá ezekhez - jelentette be a pénzügyminiszter. "A szociálisan rászoruló rétegek ingyen kaphatják majd meg a maszkokat, az elosztás logisztikája még szervezés alatt van" - tette hozzá az alkancellár.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1671 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 398 096 esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 2006, az intenzív kezelésre szorulók 323-an vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 38-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 7237-re emelkedett.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.