Hiába akar klasszikus magyar darabokat Takátsné, a törvényi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy az önkormányzat beleszóljon a színház munkájába

Farkas Bazsi 2018-10-08 13:49:00

Egy hete írtunk róla, hogy meglehetősen érdekesre sikeredett a szokásos szombathelyi közgyűlés előtti Jogi és Társadalmi Bizottság ülése. Ezen az ülésen tárgyalták ugyanis többek között a Weöres Sándor Színház három éves működését is, aminek kapcsán a bizottság elnöke Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária két dolgot jegyzett meg. 


Miért játszott többet a színház a fenntartói támogatási szerződésben szereplő keretelőadásnál 40%-kal többet?

Valamint azt kérte, hogy a színházi repertoáron szerepeljenek klasszikus magyar darabok is.

Ez utóbbi azért is volt érdekes, mert Jordán Tamás igazgató hiába kérdezte, hogy milyen műveket és szerzőket ítél meg az elnök klasszikusnak, választ erre nem kapott. 

Az Átlátszó viszont kapott Takátsnétől akkor, amikor azt kérdezték, hogy miért volt kérdés számára, hogy miért teljesített túl a színház. A politikus azt mondta, hogy ő azért érdeklődött a túlteljesítés miatt, mert azt akarta megtudni, hogy a következő ciklusban kell-e módosítania az önkormányzatnak a keret-megállapodásban foglalt előadás-számokon, hiszen a színház most, saját szándékából túlteljesítette azt. Végül azonban mégsem emeltek a színházkvótán, az önkormányzat ugyanazoknál a kötelezően előírt előadás számoknál maradt, mint korábban. 


Arra a kérdésre pedig, hogy miért tartotta fontosnak megjegyezni, hogy klasszikus darabokat is szeretne a színpadon, a politikus azt mondta, hogy a színházzal kötött megállapodásban az szerepel, hogy a repertoáron többek között kortárs és klasszikus magyar darabokat is tartanak. Kérése arra vonatkozott, hogy ez a továbbiakban se változzon. 

A bizottságnak azonban nincs ehhez jogköre. Sőt, a 2008-as  XCIX . törvény 3. §-ának 5. pontja ugyanis így fogalmaz:

Az előadó-művészeti szervezet művészeti tevékenysége - törvényben meghatározott, illetve az általa vállalt mértéken túl - nem korlátozható. Az állami vagy önkormányzati fenntartó az előadó-művészeti szervezetet művészeti évadterv benyújtására nem kötelezheti, annak előzetes minősítésére, elfogadására, továbbá fenntartói feladatainak ellátása körében az előadó-művészeti szervezet működésével összefüggésben művészeti, esztétikai elvárások érvényesítésére nem jogosult.

Vagyis hiába akar nyomást gyakorolni a politika a színhára, semmiféle beleszólási joga nincsen arra vonatkozóan, hogy a színészek milyen darabot játszanak. 
 

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.