Klasszikus magyar darabokat követel a színház témában mindig naprakész Tenki Mária

Farkas Bazsi 2018-10-01 11:24:00
A fideszes képviselő a bizottsági ülésen közölte óhajait Jordánnal. De, hogy mi a klasszikus magyar, azt nem tudta meghatározni.

- Csurka is egy klasszikus. Nagyszerű Csurka darabok vannak, amiből nem egy időszerű is - mondta Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor igazgatója a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának szeptemberi ülésén. Tette ezt a direktor azért, mert a színházügyekben rendre szakmázó dr. Takátsné dr. Tenki Mária (Fidesz-KDNP) azt kérte az ülés alatt, hogy a színházi repertoárban szerepeljenek a klasszikus magyar írók darabjai is. A kortárs magyar azonban - kérése szerint - nem kell a színházba.

A bizottság még a szeptemberi közgyűlés előtt ült össze, hogy meghallgassa a fenntartási megállapodáshoz szükséges előző évi beszámolókat. 

Takátsné azt is nehezményezte, hogy a színház 40%-kal túlteljesítette az önkormányzattól elvártakat. Jordán erre azt válaszolta, hogy a közönségnek játszanak és bár központi és önkormányzati támogatásokat is kapnak, elsősorban a jegybevélteltől függ az, hogy a színház működni tudjuk. 

A bizottság elnöki posztját betöltő Takátsné csak nem hagyta annyiban és azt javasolta, hogy egy ad-hoc jellegű bizottság keretében tárgyalják újra ezt a túlteljesítést. Majd azzal folytatta, hogy a repertoáron azért ő csak ragaszkodna a klasszikus magyarokhoz.

Ahogy fogalmazott “ez volna az igény!”.

Jordán azonban hiába kért itinert, nem kapott. 

Kit tartunk klasszikusnak? Szép Ernő klasszikus-e, Szomori klasszikus-e, akik már nem élnek? Általában arra szoktak gondolni, hogy Az ember tragédiája, Bánk Bán, Csongor és Tünde. Karinthy is egy klasszikus - próbálkozott az igazgató, ám válasz nem jött.

A bizottság és aztán a közgyűlés is elfogadta a színház beszámolóját.

Nem ez az első alkalom, hogy a Takátsné megpróbál beleszólni a színház szakmai munkájába. 

Tavaly azzal szerzett magának országos hírnevet, hogy szakmailag akarta ellenőrizni Jordán munkáját. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.