Vágvölgyi B. András a rendszerváltás egyik aktív szereplője volt, rövid ideig részt vehetett a folyamatok alakításában is. Szerencsére figyelt és jegyzetelt, ennek nyomán született meg nehezen besorolható műve, az 1989. Ami leginkább egy kalandregényre hasonlít.
Vágvölgyiről (Vagesz), midőn könyvét lapozzuk tudni kell, hogy éveken át a Fidesz tagja, majd az SZDSZ egyik alapítója és a Magyar Narancs alapító szerkesztője volt. Történelmi pillanata (köszönhetően angol nyelvtudásnak is) Nagy Imre újratemetésekor jött el - rábízták a sajtófőnökséget. Ez nagy szó volt: több mint ezer külföldi újságíró tájékoztatása, irányítása volt a feladata és jól oldotta meg. Nyelvtudása és kapcsolatai révén első kézből juthatott hozzá az akkori idők fontos információihoz. Ezt jelzi is könyvében, amely egy hatalmas folyam, történelmi tabló, szubjektív megvilágításban.
Sodró lendületű napokról, hetekről ír, majd váratlan utazásokról, szexről és vad értelmiségi bulikról.
Jelen van Fodor Gábor és Ungár Klára is, a pártépítési elképzeléseket vitatják meg. Kövér az egyszemélyi vezetés előnyeit sorolja, ez Fodornak és Ungárnak nagyon nem tetszik. Vélhetőleg a jelenlévő, Dániel bőrébe bújt Vágvölgyinek sem, hiszen ő is majd a távozók közé kerül. Szóba kerül az újratemetési beszéd is, Kövér harcosságot emleget. Orbán még többet, olyasmit mond, hogy ez egy kivételesen jó alkalom, hiszen a világ legfontosabb televíziói, újságírói itt lesznek. - Ki lehet tűnni, híressé lehet válni – ecseteli, bizonyítva, hogy pontosan felmérte a kínálkozó lehetőséget.
De ez csak a felszín. Az igazán mély mozgások a bármilyen államszerkezetet meghatározó/tartó titkosszolgálatok környékén indulnak be. Az állampárt megroppanásakor az USA, a Szovjetunió, Izrael és még egy sor „cég" a legjobb embereit küldi Budapestre, hogy figyeljenek és orientáljanak. Meglehetősen hitelesnek hatnak a könyv szövegei, a magyar különleges ügynök, Bakos elvtárs, figurája pedig telitalálat. Emberünk vicces Eve cigarettát szív, a kávés poharat kicukrozza és mindig agyal. Van min: kollégái, az amerikai és az izraeli ügynök egy pesti bisztróban konspirál, mit adjanak és mit kérjenek cserébe a magyaroktól. - Nehogy már megkerülje Izraelt Bush elnök – aggódik az izraeli, mire újságírónak álcázott kollégája megnyugtatja: nem lesz itt gond, le van ez már vajazva. A szovjet főkém elkeseredés is érthető, hiszen, mint mondja főnökének, a KGB vezérnek - Most lopják ki alólunk Kelet-Európát és mi csak nézzük, Gorbacsov elvtárs tud róla? Habnak a tortán megjelenik az NDK-s Stasi, lemaradva mindenről. De Bakos nem ilyeneken aggódik, sőt!
A legerősebb szöveg a magyar főkém operatív eligazításán hangzik el. Bakos mondatai értelmet adnak Antall József későbbi definíciójának, miszerint – Tetszettek volna forradalmat csinálni! Bakos ügynök nem sokkal a temetés előtt közli operatív (szt.) tisztjeivel, hogy beáldozzák a Munkásőrséget. Hát persze, mosolyognak a többiek. Mire Bakos: - Nem úgy, ahogy gondoljátok! Rá kell ezt húzni az ellenzékre! Rágódjanak rajta, mi pedig időt nyerünk, ezáltal intaktak maradhatunk! A megdöbbent főkémek ekkor már kapisgálják, hogy valami fontos bejelentés jön. Bakos: - Ezt a partit nagyban elbuktuk. Kína messze van, Gorbacsovot nem ingatta meg, az amerikaiak szagot kaptak. Azon kell gondolkodnunk, mi az, ami kimenthető... Fel kell készülnünk, hogy akár szabad választások is lehetnek és azon el is bukhatunk. Kapitalizmus lesz, piacgazdaság, privatizáció, erre kell hát készülnünk. Vagyonelemekkel, készpénzzel, információkkal. Mi erre már 1985 óta forgatókönyveket is csináltunk, személyi és tárgyi előkészületeket tettünk. Remélem, megértettek az elvtársak!
Az 1989-ben bármi megtörténhet és meg is történik. Amikor Bush elnök Budapestre látogat, Mark Palmer nagykövet és Jim Baker külügyminiszter is kíséri. Az USA-elnöke találkozik az Ellenzéki Kerekasztal szereplőivel, a majdani új magyar politikai elit tagjaival. Palmer lelkes, Bush udvarias. Baker pedig azt mondja a találkozó után: - Mark, tudom, hogy ezek a maga barátai, de ezt az országot ők sohasem fogják kormányozni.
Vágvölgyi, aki „benne volt a buliban", sejteti, hogy messze nem az lett a rendszerváltásból, mint amit gondoltak, amiért lelkesedtek. A Duna-parti vityillóban megejtett, ősfideszes viták (a háttérben Simicska strandpapucsban) éppen úgy a porba hulltak, mint a konzervatív antalli körök polgári álmai. Maradt a csupasz hatalom, az annak megtartásáért folyó, szüntelen küzdelem.
Vajon nem erre gondolt Bakos elvtárs azon az operatív partin?
