A szombathelyi bíróság szerint nem ér 100.000 Ft-os büntetést a Momentum túl korai Facebook-posztja

ugytudjuk.hu
2019. június 26. szerda, 14:08

Korábban mi is megírtuk, hogy 100 ezer forintra büntették a szombathelyi Momentumot egy Facebook-poszt miatt. A párt bíróság elé vitte az ügyet, amit a mai napon tárgyaltak. A továbbiakban a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményt olvashatják:

 

A mai napon tárgyalta a Szombathelyi Járásbíróság azt a szabálysértési eljárást, mely szerint a Momentum Mozgalom Szombathelyi Helyi Szervezetének elnöke egy novemberi, politikai gyűlés rendőrség felé történő bejelentését követően nem várta meg a Gyülekezési Törvényben előírt 48 órát annak Facebookon való kiposztolásáig. Az ügy kapcsán Nagy Donátot 100.000 Ft megfizetésére kötelezte a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

 

A bíróság most azonban úgy ítélte meg, hogy az elkövetett vétség jellege nem kriminális, hanem igazgatási szabálysértés, mely során semmilyen, közösség elleni tett nem valósulhatott volna meg, illetve az elkövetés veszélytelen volt a társadalomra. Továbbá egyetértett a védelem azon érvelésével, hogy mind a korábbi, mind a későbbi gyűlések szervezése során Nagy Donát végig együttműködött a hatóságokkal, hiszen közszereplőként valóban érdeke a rendőrséggel való felhőtlen viszony.

 

Mindezeket figyelembe véve a bíróság a szabálysértési határozatban eredetileg szereplő pénzbüntetés helyett a helyi szervezet elnökét figyelmeztetésben részesítette. A határozat jogerős.

 

Üdvötlettel:
Momentum Mozgalom Szombathelyi Helyi Szervezet

 

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás