A szombathelyiek mindig is szerettek mozizni. Az Uránia, a Béke, vagy a Savaria Filmszínház – mert anno még ez járt ki, Filmszínház – az évtizedek során százezreknek nyújtott szórakozást. Voltak jobb, voltak rosszabb korszakok és voltak a legendák.
Máig első számú a legendák sorában az 1967-ben forgatott Halálfejesek című amerikai film, ami egy motoros banda kegyetlenkedéseiről szól, megfűszerezve némi nyers erotikával. A filmet, máig érthetetlen módon, átengedte a szűrőn a filmátvételi bizottság, ami tulajdonképpen a cenzor szerepét töltötte be. A hiba felismeréséig és korrigálásáig (betiltás) azonban az akciófilm jelentős karriert futott be, közbeszéd tárgya lett. A budapesti Puskin mozi hónapokra prolongálta, de akkora volt az érdeklődés, hogy egy évre előre eladtak az összes jegyet. Nem csoda: a magyar mozikban ekkor leginkább szovjet háborús filmek futottak, amiket a kutya sem nézett. Illetve dehogy nem: a középiskolásokat kivezényelték a vetítésekre. Elképzelhető, mennyire élvezhették a 16 éves, tvisztfrizurás, miniszoknyás diáklányok Kocsubej elvtárs híres kardcsapásait. Nem volt az sem ritka, hogy a film elején meghalt a hős, majd a harmadik részben feltámadt...
Born Losers (1967) trailer
This mostly forgotten gem hit the circuit in 1967. This film is mainly notable for spawining the largely cult-worshipped "Billy Jack" series, with Tom Laughlin playing the titular character. The film was actually a modest money-maker and was American International's highest grossing flick until 1979, when The Amityville Horror was released.
A Halálfejeseket Szombathelyen is megelőzte a híre. A Savaria Filmszínház akkor még a Király utcában volt, kicsit elhasználódott, de mégis elegáns épületben. A tető rogyadozott, de voltak zsöllyék és hozzá félhomály. Legmenőbb az impozáns lépcsősor volt, ahol nyáron napozott az ifjúság. Amikor elterjedt, hogy levetítik a „szörnyűséget, amiben az is van", már eligazító és útmutató viták folytak a központi pártlap, a Népszabadság pártrovatában. Ez nem sok jót jelentett, de aki beállt jegyért a hosszú sorba, az reménykedett. A pénztár ki is nyitott, de jegyet újfent Csapajev elvtárs soros kalandjaira lehetett venni. Abszurd képlet volt: nyitva a pénztár, hosszú sor áll előtte, de senki sem vesz jegyet... Aztán eljött a várva várt pillanat, bejelentették az elővételt, roham! Majd szinte egyidőben közölték is: a Halálfejesek rothadó kapitalista eszmevilága ütközik a magasrendű szocialista erkölccsel, így a nézők követelésére (!!) leveszik a műsorról.
A pártsajtóban nem, de a köznapokban lett felzúdulás. De nem volt hova menni panaszra, mert amit politikai síkra tereltek, az maga volt a veszély. Könnyen jöhetett a nyíltabb beszédért, véleményért az izgatás vádja. Aminek alapesete is 2 év börtönnél indult. A KISZ-ben még belengettek néhány vitatestet, de azt is lefújták. A Halálfejesek így üldözendő termék lett, másrészt meg városi legendák tárgya. Elterjedt például, hogy a moziban titkos vetítéseket tartanak. Erre fel kisebb tömeg gyűlt össze a lépcsőknél, de rendőrök mindenkit elzavartak. Aztán meg azt beszélték, hogy protekcióval meg lehet nézni, így a KISZ-klubban és a pártbizottságon. De erre nem volt bizonyíték, bár sok minden megesett akkoriban. Menő az volt, aki olyannal beszélt, aki bizonyíthatóan látta Pesten a filmet. A látó ember, miközben fizették a cehjét, részletesen elmesélte a cselekményt, amely valójában alig ütötte meg a gyenge alsó felét. De az akkori Magyarországon a film képi világa (díszes motor, fehérneműs nő, véres verekedés, erőszak) merően újdonság volt, illetve lehetett volna. Tom Laughlin rendező talán nem is tudta,hogy mekkora karriert ért el úgy egy távoli, jobb sorsra érdemes országban úgy, hogy nem is látták a filmjét. Abszurdka az abszurd korból.
Sokkal simább volt az útja egy másik legendának, Zsombolyai János 1976-ban bemutatott Kenguru című zenés filmjének. A sztori ékegyszerű volt: egy fiatal sofőrsrác (Gálffi László) Paksra megy, az épülő „atomhoz" fuvarozni. Útközben felvesz egy stoppos lányt, (Tarján Gyöngyi), aki másféle világlátásával ugyancsak megváltoztatja a gondolkodását, majd az életét. A filmet igazából a remek zenék sora tette legendássá, meg is kapta a legjobb magyar hippi film jelzőt. Olyan egyéniségek jegyzik a művet zenei szerzőként, mint Benkő László, Frenreisz Károly, Szörényi Levente, Tolcsvay László, Latzin Norbert, Koncz Tibor, Somló Tamás... Ezt a művet már az új Savariában mutatták be, az akkori kor színvonalát meghaladó hangtechnikával és vászonmérettel. A Kengurut sem volt könnyű befogni a jegyre vadászóknak, mivel az üzérek előre felvásárolták a belépőket. Megszokott kép volt ekkoriban, hogy a sorban álló, majd jegy nélkül távozó, csalódott nézőt leszólították, aztán belépőt kínáltak neki két-háromszoros áron. Minél menőbb volt a film, annál drágábban (a Halálfejesekre állítólag 15-20 szoros árat is megadtak az üzéreknek).
Kenguru
Hát, húsz évvel ezelőtt még nem hittem volna, hogy létezik az érzés, ami mostanában egyre gyakrabban lesz úrrá rajtam! Űrt érzek. Az idő túl gyorsan repül, és a dolgok visszavonhatatlanul maradnak mögöttünk. Dolgok, amelyek már soha többé nem történhetnek meg velünk ugyanúgy, mint ahogy réges-régen megtörténtek. Hú, nem kellemes érzés...
De mi volt az igazi érdeme - a zene mellett - Zsombolyai művének? Az, hogy elsőként mutatta be mozgóképen a hippi világot, stílust, öltözködést, szóhasználatot. Az, hogy jelezte a másként gondolkodás tényét a szocialista eszmevilágon belül. A Kenguru nagyot ugrott a hetvenes évek közepén. Utána sorra jöttek az egyre merészebb képi világú, sőt bíráló hangvételű magyar filmek.
