Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Farkas Bazsi 2025-10-21 08:46:00
Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.

A Vas Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Vas Vármegyei Főügyészség másodfokú ügyészségként eredményesen indítványozta a büntetés súlyosítását azon vádlott ügyében, akinek a bűnösségét a Szombathelyi Járási Ügyészség vádirata alapján eljáró Szombathelyi Járásbíróság 8 rendbeli csalás bűntettében és 8 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében állapította meg.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt több biztosítót tévesztett meg és valótlan kárigényekkel nekik kárt is okozott. A terhelt – azért, hogy jogtalanul jusson jövedelemhez – hét különböző biztosítótársaságnál kötött életbiztosítási szerződés alapján, hamis orvosi iratok benyújtásával esetenként 500 ezer és 14 millió forint közötti kártérítéseket igényelt. A társa, akit a bíróság jogerősen elítélt, ehhez azzal nyújtott segítséget, hogy az egyik biztosítónál, ahol a terhelt már rendelkezett életbiztosítással, a saját nevére kötött szerződést, ami alapján a terhelt a társa nevében jelentett be kárigényt hamis orvosi iratok felhasználásával. A biztosítók a kárigényeket teljesítették, így a terhelt cselekménye folytán több mint 30 millió forint káruk keletkezett.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádiratában – amennyiben a vádlott a bíróság előkészítő ülésén beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 3 év 6 hónap börtönbüntetés, 600 ezer forint pénzbüntetés és 4 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. A vádlott az előkészítő ülésen az ügyészség mértékes indítványát nem fogadta el, beismerő vallomást nem tett, így az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen megállapította a vádlott bűnösségét és vele szemben az ügyészi mértékes indítványnál enyhébb – 2 év 8 hónap börtönbüntetést, 800 ezer forint pénzbüntetést és 3 év közügyektől eltiltást szabott ki. A súlyosításra irányuló ügyészi, az enyhítésre irányuló vádlotti és védelmi fellebbezések alapján eljáró Szombathelyi Törvényszék másodfokú bíróságként az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a vádlott büntetését – a mértékes indítványhoz képest jóval – akként súlyosította, hogy a szabadságvesztés tartamát 4 évre, a közügyektől eltiltás tartamát 4 évre felemelte, a 800 ezer forint pénzbüntetés változatlanul hagyása mellett.

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.