Tebeli Szabolcs, vagy ahogy a képregényesek ismerik, Brazil, egyik munkájával pár éve találkoztam. A Kittenberger első számától leesett az állam, valamint nagyon megtetszett a történet steampunk világa. Azt tudtam, hogy 2017-ben ezért a képregényért Alfabéta-díjat kaptak, ami ki is járt nekik. Viszont azt nem tudtam, hogy Brazil hogyan került bele ebbe a képregényes világba, és lett belőle képregényrajzoló.
Nem mindennapi munkád van, ugyanis rajtad kívül nem ismerek képregényrajzolót. Mennyire nehéz ebből megélni?
Elég nehéz, de ez a tevékenység nem a megélhetésről szól elsősorban. Kevesen vannak, akik elmondhatják magukról, hogy tartósan abból élnek, hogy képregényeket rajzolnak, de nekik sincs tuti receptjük. Az, hogy időnként ezt elmondhatom magamról, hosszú évek eredménye. De ez nem tartós állapot, nincs két egyforma történet, se garancia arra, hogy a jelenlegit egy másik kövesse. Nagyon rugalmasnak és ami a legfontosabb, kitartónak kell lenned, valamint az se árt, ha mindig hozol egy szintet –garantált minőséget -bármibe is kezdesz bele. Ha könnyen meg lehetne élni képregényrajzolásból, akkor minden második ember, aki valaha rajzoló akart lenni, ezt csinálná.
Mióta foglalkozol képregényekkel?
Pontosan nem tudom, de olyan négy éves korom óta rajzolok rövidebb-hosszabb sztorikat. Gyerekkoromban láttam egy képregényt, ami nagyon megtetszett és azt elkezdtem másolni. Talán egy Kockás volt, nem tudom pontosan, de megfertőzött. Többnyire csak magamnak és szűk baráti körömnek rajzoltam, együtt csináltunk rövid képregényeket, ezek természetesen sosem kerültek közönség elé. A 90-es évek végére 2000-es évek elején elkezdtem komolyabban venni ezt az egészet.
A középiskolát Szombathelyen végeztem el a Művészetiben, mozgókép szakon, amibe éppen csak belekóstoltam mégis nagy mankót jelentett. Aztán a modern grafikával és nyomdai alapismeretek szerzésével múlattam az időmet. Az ezredforduló után azonban válaszút elé kerültem: vagy itthon maradok dolgozni, vagy szerencsét próbálok.
Gondolom az utóbbit választottad. De ez pontosan mit jelent?
Egy hosszú budapesti kiruccanást. Ekkorra már lehetetlenné vált bármilyen kreatív grafikai munka számítógépek nélkül, volt mögöttem 1-2000 óra pixeltologatás, és tudtam, hogy lehetek bárhol, a munka amit végzek mindenütt hasonló lesz. Egy telemarketinges cég stúdiójában kezdtem napszámos grafikusként, ahol 2003-tól dolgoztam jópár évig. Jól éreztem magam, azóta is sokszor gondolok erre az időszakra úgy, mint fordulópontra. Sok tévécsatornának készítettünk anyagot a világ minden tájára. Emlékszel a betelefonálós műsorokra?
Persze! Azt ne mondd, hogy ilyen műsort vezettél.
Nem, dehogyis! A grafikus feladata annyi, hogy a képernyőre pozicionálja a feladvány különböző fázisait. Volt, hogy szerettem csinálni, de az igazat megvallva eléggé kiszámíthatatlan és stresszes volt a stúdióban dolgozni. Úgyhogy csak a közösség miatt volt értékes számomra ez a közeg. Akiket itt megismertem, azokkal többnyire a mai napig jó kapcsolatot ápolok, bár az évek eléggé összefolynak. Ekkorra már tudtam, hogy a képregénykészítés nem fér bele ebbe az életmódba, én pedig szerettem volna alkotni.
Létre akartam hozni valamit, elmesélni egy őrült sztorit, ami jó szintfelmérő lehet számomra, kijelölhet egy irányt. Amint megszületett az elhatározás már csak a lehetőségre vártam, ami hamar meg is érkezett. Egy épp induló fantasztikus magazin szerkesztője keresett fel, szeretett volna egy képregénysorozatot.
Mi volt ez magazin, és pontosan mi volt a feladatod?
A magazin a Roham, a képregény pedig a Bürokraták volt, Oroszlány Balázs sztorija. Ma már sokaknak ismerős John Constantine karaktere, de akkoriban a képregényes körökön kívül nem ihletett meg túl sok embert a fantasy és realizmus kapcsolata. A mi sztorink hasonló volt, csak a ballonkabátos nyomozó mágus helyett egy budapesti hivatal, öltönyös, tapló alkalmazottját kell elképzelni. Ő a pokolbéli lények ellen küzdő főhős. A Roham ingyenes magazin volt, versekkel, novellákal és merész grafikákkal. „Fantasztikus irodalom” ahogy a címe sugallta, és ebbe sokminden belefért. A képregény eredeti volt és a maga idejében kuriózumnak számított. 2005-ben jelent meg, általában innentől számítom a képregényes pályafutásomat.
Nem tartott sokáig, de hasznos volt a krach, mert megismertem a korlátaimat. Ha bárki egy sorozattal kívánja elkezdeni a képregényrajzolást, azt lebeszélném. Nem tudja mire vállalkozik. Egyrészt az elején képtelenség hosszú évekre előre berendezkedni erre a melóra, másrészt bármennyire elhivatott és gyakorlott az ember, akkor is jöhetnek nehézségek, amikre nincs felkészülve. Hamar eljön a pont, amikor napi 16 órát is eltölt az ember egy oldallal, a nap végére pedig csak a felénél jár.
Hogy kell ezt elképzelni?
Mintha egy filmet készítenél, csak egy személyben te vagy az egész stáb. Azt szokták mondani, hogy ha valakinek van forgatókönyve, de nincs 10 millió dollárja, akkor keressen egy rajzolót és csináljon képregényt. Ez egy közhely ami mindig elhangzik, lényegében a képregény se más, mint mozi papíron. Csak sokkal olcsóbb, és rövidebb ideig tart az elkészítése. Ha tudsz rajzolni, akkor lényegében elég hozzá egyetlen ember aki író, rajzoló, szerkesztő egyszemélyben, mint például Jeff Smith. Viszont ha egy nagy képregénykiadónak dolgozol, akkor ezeket a feladatokat veled párhuzamosan többen végzik, természetesen határidőre. Több színező és szerkesztő is dolgozhat egy kiadványon. Ha engem kérdezel, a legfontosabb az író – de van aki szerint a szerkesztő.
Azta! Akkor ez igazi csapatmunka. De ez gondolom csak külföldön működik így.
Külföldön ez rutinosabb, de mindenhol így van ahol határidőre készül egy kiadvány. Ettől a modelltől eltérni nem lenne bölcs dolog. A jelenlegi Zorro sorozat, vagy a Seuso Mozaik című képregényalbum aminek az elkészítésében részt vettem, pontosan ilyen csapatmunka. Itt érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi években némi fellendülés tapasztalható a hazai képregénypiacon, Pár kis kiadó munkája révén sokkal több kiadvány hozzáférhető, és a választék is folyamatosan bővül. Nincs nehéz dolga senkinek ha szeretne olvasni. Szerencsés vagyok, még nekem is volt egy évem, amikor már majdnem megérte képregényeket rajzolni. De nem akarok sokat matekozni, mert akkor kiderülne, hogy nem így volt.
Kimondhatjuk, hogy te most már ebből is élsz főállásban?
Úgy fogalmaznám, hogy régóta abból próbálok élni, hogy rajzolok ezt-azt. Kisebb-nagyobb szünetekkel, mivel nem teremnek ilyen munkák minden bokorban. Grafikusként, szerkesztőként is elfoglalhatom magam, de végső soron csak ezt akarom csinálni, és ezért dolgozok. Minden más csak kitölti a helyet két képregényrajzolás között. És bármit el is dobok, ha a munka épp úgy kívánja, mert szeretem csinálni. Minél hosszabb, annál jobb. Néha sajnos összeegyeztethetetlen más tevékenységekkel, és születhet konfliktus ebből, de vannak pihenéssel töltött időszakok, mint például a mostani is.
Egy ideje már ismerem a munkáidat. De legjobban a Kittenberger érdekel. Mesélnél róla?
A Kittit 2009-ben kezdtük Somogyi György író-barátommal, aki azóta már túl van pár nagyjátékfilm forgatókönyvén. A Galaktika steampunk jellegű képregénypályázatára készült, ám sajnos ez valahol félúton elhalt. Ezután pihent egy ideig, majd 2016 körül magánkiadásban kiadtuk kibővítve, felpofozva, újraszínezve. Nagyon hamar elfogyott, ezért kellett belőle egy újranyomást csinálni – ami aztán szintén elfogyott. Egy hazai képregény esetében ez nagy sikernek számít, azonnal elkezdtünk dolgozni a folytatásán, ami alaposan kibővíti az első részben megismert világot.
Mind történetében, mind a rajzban kicsit szintet léptünk. Közben Nyúlász Péter Helka regénytrilógiáját is elkezdtük együtt feldolgozni, több-kevesebb sikerrel. 2017-ben az év képregényének járó Alfabéta díjat is megkaptuk a hazai szakma képviselőitől a Kittyért, ami egy plusz lökést adott hogy folytassuk – akárcsak anno a Bürokraták esetében.
Mik a terveid a jövőt illetően?
Pár aprósággal végzek, például egy kis képregénykiadónak a Kaméleon Komixnak szerkesztek a napokban egy vadonatúj kaland-játék könyvet. Aztán befejezem az 1. Nyíregyi Képregény Bazár plakáttervét. Nagyon örülök, hogy az egész országban kezdenek gyakoriak lenni a képregényes találkozók és börzék, akárcsak Szombathelyen. Tavaly a harmadikat, idén pedig már a negyediket szervezzük. Természetesen készül a Kittenberger harmadik része, ebből épp van nálam 10 oldalnyi forgatókönyv Gyuritól, ami elég részletgazdag jelenet. Ez egy hónapig most leköt, de írok két saját forgatókönyvet is, amikkel nagyon szeretnék végezni záros határidőn belül. Ezekből egy szép napon képregény is lesz.
