Több mint negyedmillióan Minszk utcáin

Bazsó Bálint 2020-08-16 18:46:00
Soha ennyien nem tüntettek még Belaruszban.

A BelSat Tv jelentése alapján a Mérce.hu szerint mintegy 270 ezer ember tüntet Minszk utcáin. 

A Győzelmi Obeliszktől hatalmas oszlopban indult meg a tömeg a Győztesek Sugárútján a Függetlenség sugárút felé. A tömegben a „Sokáig éljen Belarusz!” és a „Takarodj!” skandálásokat lehet hallani.

A tudósítások kivétel nélkül megjegyzik, hogy ez az ország történelmének legnagyobb tömegmegmozdulása.

Délután Lukasenka beszélt összeterelt hívei előtt a minszki Függetlenség téren, ahol könnyek közepette, és sokat kiabálva arra kérte őket „védjék meg Belaruszt a fizetett banditák, és a NATO fenyegetésétől.”

Információk szerint bár minden állami alkalmazottnak kötelező lett volna rajta megjelenni, ennek ellenére - a Reuters tudósítása szerint - mindössze 5000 ember tüntetett az elnök mellett, a belarusz belügyminisztérium szerint viszont mintegy 65 ezren.

Lukasenka itt arról beszélt, hogy nem hajlandó "külföldi parancsra" új választást kiírni, de kész azonnali reformokra, ha valóban ez az, amit az emberek várnak tőle.

Lukasenka tagadta, hogy csalással szerezte volna meg hatodik mandátumát, emellett az ellenzékre hárította a felelősséget az erőszak elharapózásáért. Egyúttal azt állította, hogy a NATO csapatokat mozgósít országa nyugati határán.

Mint ismert, az elmúlt napokban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe a tiltakozásokon. A rendőrség könyörtelenül lépett fel a tüntetőkkel szemben, akik közül ketten meghaltak a hatósági intézkedések során, sokakat megkínoztak.

Az ellenzék választási csalással vádolta meg az államfőt, ugyanis független felmérések a hivatalos eredménnyel szögesen ellentétes képet festettek. Ezek szerint a legfőbb ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja 70 százalékos támogatottságot élvezett, míg Lukasenkára mindössze 10 százalék szavazott. A Litvániában menedéket kereső Cihanouszkaja a szavazatok újraszámlálását követelte.

Több állami tisztségviselő, köztük Fehéroroszország szlovákiai nagykövete, az állami televízió munkatársai, valamint rendőrségi tisztségviselők szolidaritásukat fejezték ki a tüntetőkkel.

Szólj hozzá!

Magyar Péter: A Fidesz Vas megyében is a hulladékmaffia oldalára állt

A nagykölkedi gumihegy árnyékában fotózkodott a TISZA-párt miniszterelnöke.

A 4iG szerint nem a polgármester meghívását, hanem a komplett győri rendezvényt mondták le

Állításuk szerint levelük tartalma egyértelmű volt - néhány kérdés azért bennünk maradt.  

Győrújbarátra látogat Magyar Péter

Március 6-án pénteken láthatják a helyiek a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltjét.

Hónapok óta nem kaptak pénzt az SZKKA-nál gyakorlaton lévő diákok

A szombathelyi önkormányzat nemrég 20 millió forint támogatást adott a klubnak azért, hogy stabilan be tudják fejezni az idei bajnokságot.

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.