Egy kora tavaszi sötét este látogattuk meg, de István már telefonos egyeztetésünk alatt is megnyugtatott minket, nappal is épp olyan sötét körülmények fogadnának minket - nyugodtan mehetünk fotózni este is.
A garázskapuban állva fogad, majd invitál a komoly hírű házi raktár-tárlatba.
Raktár-tárlat, ezt a furcsa kettősséget érezni a gyűjteményt látva. Tárlat, mert ahogy egy tábla is mutatja, itt kérem az adott tematika, ez nem csak holmi régi holmi.
Az előre beharangozotthoz és helyszínt adó garázshoz képest azért szépen megvilágítva, gondosan rendezve a sorakoznak a polcokon távbeszélők a technikatörténeti műemlékektől egészen a távolkeleti műanyag furcsaságokig.

István gyűjteménye végigviszi a telefonok fejlődését az első tekerős készülékektől az érintőképernyős telefonokig.
Találunk bőven a filmekből is ismert fából készült dobozokat, ahol még állva beszéltünk egy kis tölcsérbe, míg egy másikat a fülünkhöz tartva beszélhettünk, de akad régi telefonfülkés darab is.

Sorolja, mennyi mindent látnánk - látunk is - , ha mindent be tudna mutatni egyszerre: kurblis, gombnyomós központok, faxok, telexek, katonai telefonok, üzenetrögzítők, vagy épp olyan bányatelefon, amin ma is látszik a bauxitpor.

Kétségtelen, ezeknek az antik telefonoknak nem feltétlen itt lenne a helye, de egyelőre minden kísérlet kudarcba fulladt. Volt, hogy időszaki kiállításként a gyűjtemény látható volt a közönség számára, de sajnos úgy tűnik, várni kell még arra, hogy olyan helyre kerüljön az egyedülálló gyűjtemény, ahol a nagyközönség és a városba látogató turisták is megtekinthetik.

Pedig lehet, hogy lenne vonzereje, példaként elég Keszthelyre gondolni, ahol a szokásos Festetics-kastély-Balatoni Múzeum pároson túl bőven akad más tárlat is, elég a Feltalálók Múzeumára, vagy a kétszintes rádiómúzeumra gondolni. Utóbbi esetében egyébként úgy tudjuk, az állagmegóvás feltételével ingyen kapta meg használatra a gyűjtemény tulajdonosa az épületet, így mindenki jól járt.

Visszatérve a gyűjteményre: István szakmabeliként fogott még évtizedekkel ezelőtt a gyűjtésbe: hálózatszerelőként dolgozott a Matávnál, és dolgozik most a MÁV-nál. Az egész úgy kezdődött, hogy még a 90-es évek első felében tanár felesége elmesélte neki, hogy a gyerekek nem tudják, mit jelent valakit feltárcsázni. Na, innen jött az ötlet, hogy bemutatja nekik a régi telefonok működését, beszerzett egy kurblis készüléket, majd sorban jött a többi. Innen jutott el a mai többszázas állományhoz.

A telefonokon kívül a hozzá kapcsolódó egyéb technikai berendezéseket is gyűjti, van régi ólom kábele, porcelán szigetelő a távközlési oszlopokról, sőt, két antik telefonközpont is várja az érdeklődőket. Ma el sem bírjuk képzelni, mennyi munka lehetett ezeknek a működtetésében.

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.
A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket.
A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.
Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.
Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.
A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára.
Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.
Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.
Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.
A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.
Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.
Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.
Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent.
Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más.
Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.
Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.
A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.
Észtország, Szlovénia és Svédország következik.
Átfogó energetikai fejlesztési programot fogadott el a kormány.
Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.