Szabad Terek: egy szombathelyi klub is kiáll a civilek védelméért

VPP 2019-05-17 17:53:00
Elstartolt a Szabad Terek, aminek a fő célja az, hogy országszerte felkutassa azokat a közösségi tereket, amelyek még függetlenek és szabadon beengednek civil kezdeményezéseket.

A civil ellenes retorika, az erősödő politikai nyomás, a jogi korlátozások és pénzügyi nehézségek, az öncenzúra és az ezekből fakadó izolálódás a közösségi terek és civil szervezetek mozgásterét is jelentősen leszűkíti. Magyarországon egyre kevesebb az olyan közösségi tér, ahol teljesen szabadon lehet beszélgeti a közéletben történő eseményekről.

Elég csak arra gondolni, hogy Szombathelyen több hely is jelezte a Kutyapártnak, hogy bár szimpatizálnak velük, mégsem merik befogadni a beszélgetős eseményeiket, mert félnek a retorziótól. Vagy emlékezzünk vissza Hadházy Ákosék fórumára, amit az utolsó pillanatban "valakik" nyomására kikosarazott a Berzsenyi Dániel Könyvtár, holott jóval előtte lekötötték már a helyszínt. És ez sajnos nem csak a mi városunkban van így, hanem mára már országszerte általános jelenséggé nőtte ki magát. Ez ellen szeretne fellépni a Szabad Terek Hálózata azzal, hogy összekösse a még "talpon álló" helyeket és nyilvánosságot teremt.

Céljuk, hogy a közösségek szorosabban működjenek együtt, hogy megőrizhessék a közösségi terek függetlenségét és nagyobb láthatóságot biztosítsanak működésüknek, programjaiknak, hisz egy demokráciában elengedhetetlen, hogy legyenek olyan helyek, melyek befogadják a civil kezdeményezéseket, az informális közösséget, otthont adjanak műhelyeknek vagy művészeti csoportoknak.

Úgy néz ki városunkban sincsenek még teljesen veszve a dolgok, ugyanis egy szombathelyi klub is beszállt a Szabad Terek kezdeményezésébe, melynek múlt hétvégén volt a "megnyitója". Szombathelyen kívül Budapest, Debrecen, Pécs és Szeged is beszállt. De hogy is néz ki ez az egész?

Így kezdődött: egyesültek a Szabad Terek zászlaja alatt

Szombathelyen a Bohém lett a partner, ez a klub adott otthont a nyitóhétvégének is. A Hétköznapi ellenállás/ Everyday Rebellion (2013) dokumentumfilmből vetítettek részleteket, ahol a 2008-as válság után különböző okokból elégedetlen társadalmi csoportok, aktív állampolgári szerveződések - New York-i Occupy , a spanyol „Felháborodottak” mozgalom, az Arab Tavasz Kairóban, az ukrán Femen csoport, a szíriai forradalmárok - léptek fel erőszakmentes, ám annál formabontóbb taktikákkal a lakhatási válság, globális kapitalizmus kizsákmányoló térnyerése ellen, a nők jogai vagy épp a jogállamiság mellett. Ezt követte a zászlófelvonás és készülő "szabadterek" tematikus dj set.

Szombaton vitaestet tartottak Gondolkodj másképp! címmel, melyet egyébként már hatodik alkalommal rendeztek meg. A vitakör ezúttal olyan kérdésekkel foglalkozott mint például, hogy az állampolgári, mozgalmi szerveződések esetén a erőszakosság és a radikalizmus feltétlenül összekapcsolódik-e; vagy hogy a hazai közéletben milyen szerveződések voltak az elmúlt 10 évben és ezek mennyi embert mobilizáltak.

Beszélgettek arról is, hogy Szombathelyen mit jelent civilnek lenni, milyen formális és informális csoportok, önszerveződések, aktív, társadalmilag hasznosnak gondolt kezdeményezések vannak.

Szóba került még, hogyan lehetne értelmes intézmény az iskolai közösségi szolgálat, vagy mennyi pluszt adhat az állampolgároknak, ha szabadidejükben a fogyasztás helyett szociális ügyekkel foglalkoznának.

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.