Sikeresen megvédte a rézuszmajmokat a koronavírustól az Oxford Egyetem vakcinája

Fehér Buda 2020-05-15 18:48:00
Kezdődhetnek az emberkísérletek.

Új vakcinát fejlesztett ki az Oxford Egyetem nemrég, amelyet már állatokon ki is próbáltak. A injekciót hat rhézuszmajomnak adták be, az oltóanyag mind a hat egyed immunrendszerét megerősítette, és egyikük sem mutatott mellékhatásokat. A vakcinát már egereken is kipróbálták, az oltóanyag beadása után néhány állat vérében már két hét múlva megtalálták a koronavírus elleni immunsejteket, 28 nap után pedig az összes kísérleti állat kifejlesztette a vírus elleni védelmet.

Az állatokat ezután megfertőzték a vírussal, azok, amelyeket beoltottak, jól bírták a fertőzést. A vírus nem tudott elburjánzani a testükben, és még tüdőgyulladást sem kaptak. A kutatásnak viszont sötét oldala is van, olyan majmokat is megfertőztek, akik nem kaptak oltóanyagot, közülük néhány egyed tüdőgyulladást kapott.

Habár a kísérlet eredményének szinte mindenki egyöntetűen örül, azért több professzor is felhívta arra az emberek figyelmét, hogy az ilyen vakcinák teljesen máshogy viselkedhetnek az emberek szervezetében. Az oltóanyag tesztelése végül új szakaszba léphetett, már elkezdődött az emberek tesztelése is. Az Oxford Egyetem azt mondja, már múlt hónapban nekiláttak az emberek vizsgálatának, de még hosszabb időt vehet igénybe, mire elkészülhet az oltóanyag.

Eközben a londoni Imperial College is nekilátott egy oltóanyag kifejlesztésének, mindkét vakcina úgy készítené fel az emberek szervezetét a koronavírus elleni harcra, hogy a vírus bizonyos részeit juttatnák az emberek véráramlatába. Így rávehetik a beoltottak szervezetét, hogy megtanulják a vírus elleni védelmet, így egy későbbi fertőzés esetén könnyebben leküzdhetnék azt.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.