Rátámadt a szombathelyi börtön őrére egy rab

Farkas Bazsi 2019-02-15 08:17:00
Növelhetik eddigi büntetését.

Hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség azzal a más ügyben letartóztatásban lévő férfival szemben, aki bántalmazott egy bv. őrmestert.


A vád szerint 2018 augusztusában a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a felügyeletet ruházat átvizsgálást hajtott végre, melynek során a vádlottól olyan kávé került elő, melyet nem tarthatott magánál.

A kávét az intézkedést végző bv. őrmester elvette a vádlottól, aki emiatt az őrt ököllel arcul ütötte és meglökte.


Ezt követően az őr testi kényszert akart alkalmazni a vádlottal szemben, aki az intézkedésnek ellenállt, és dulakodni kezdett a hivatalos személynek minősülő őrrel, melynek során mindketten a földre kerültek. A vádlottat csak az odaérkező főfelügyelő segítségével sikerült
megbilincselni.

A bv. őr a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett


A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben szabadságvesztés kiszabását indítványozta.


De nem ez az egyetlen börtön-eset, ami miatt az ügyészségnek vádat kellett emelnie. Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség azzal a más ügyben szabadságvesztését töltő férfival szemben, aki 2018 márciusában okozott súlyos sérülést a zárkatársának a Szombathelyi Országos Büntetésvégrehajtási Intézetben.

A vád szerint a vádlott rátámadt egyik zárkatársára, akit a másik zárkatársuk próbált megvédeni.


Ekkor a vádlott erre a személyre is rátámadt, és egy támla nélküli székkel, un. stokival többször megütötte. A vádlott a bántalmazást harmadik társuk közbeavatkozása miatt hagyta abba, aki kivette a stokit a kezéből.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló sérülést, ujjtörést, valamint agyrázódást, kéz- és térdzúzódást, és a fej horzsolását szenvedte el.


A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A szombathelyi börtönben elég kemény lehet ez élet. Nemrég egy halállal végződött kínzás miatt kellett fogvatartottaknak a bíróság elé állni

Szólj hozzá!

Az airsoft és a szükséges felszerelések

Az airsoft egy izgalmas, taktikai csapatsport, amely az elmúlt évtizedekben világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.

Magyar–osztrák nyugdíjtanácsadó napokat szervez a Magyar Államkincstár Győrben és Szombathelyen

A rendezvények specialitása, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálatokon egyszerre vannak jelen mindkét ország nyugdíjügyintézői, akik segítenek az igénylésben, a jogosultsággal kapcsolatos kérdésekben, és átveszik a szükséges dokumentumokat.

2:1-re legyőzte az ETO FC a Rapid Wien-t a Konferencia-liga play-off első körében

Mindegy mit írtak az osztrák lapok, nem volt ‘megoldása’ a győriek ellen a bécsi alakulatnak. 

21 millió forintból valósult meg több fejlesztés Győrszentivánon, a képviselői keretből

Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka. 

Állami kitüntetést vehetett át Benke Éva

Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.