Ha a belpolitikában nem is, a győri Radnóti-szobornál megtörtént az árokbetemetés

Papp László Tamás 2021-06-06 20:02:38
Végre betemették a műemlék körül ásítozó gödröt, de azt nem tudni, kik, illetve hogy elvégezték-e azt, amiért kiásták? Erről feltett kérdéseinkre eddig senki nem adott érdemi választ.

Egyetlen nagyobb élőlény sincs, mint a csúszómászó akmanok és skorahok vagy a repülő tahakok a másik földrészen - hacsak azok a lyukak a Dionae-fennsíkon nem rejtenek valamit

– jelzi fel naplójába Kenton J. Stanfield a Vénusz bolygóról Howard Philips Lovecraft Eryx falai közt című novellájában.

A Szigethy Attila úton, a régi kórházépület fala mellett húzódó gödör számunkra legalább akkora rejtéllyé kezd válni, mint a Dionae-fennsík üregei a Vénuszt felfedezőknek. S amennyiben az illetékeseken múlik, úgy néz ki, ez nem is fog megoldódni.

Időközben - ahogy ma készült fotóinkon is látható - betemették a hónapok óta ott éktelenkedő gödröt. Csak bízni tudunk abban, hogy a munkálatokat is elvégezték, mert erre feleletet senkitől nem kaptunk.

Fotók: Papp László Tamás

 
 

Felfogható a dolog a helyzetből fakadó, az alkalom szülte spontán művészi installációnak. Hisz valahol mindenkiben ott a kreatív alkotó szellem – jegyeztük meg a terület korábbi állapotáról készült fotóriportban.

Önök szerint mi ez a győri Radnóti-szobornál: művészi installáció vagy félbehagyott rekonstrukció?

Aki a kórház régi épületének Szigethy Attila út felőli részénél elsétál, a Radnóti-szobornál ebbe a látványba ütközik. Én magam a kutyasétáltatás során jóformán mindennap. Ha előveszem a cinikusabb énemet, mondhatom azt: felfogható a dolog a helyzetből fakadó, az alkalom szülte spontán művészi installációnak. Hisz valahol mindenkiben ott a kreatív alkotó szellem.

A szobor gyommal benőtt előtere, illetve a költő mellszobra mögött éktelenkedő gondozatlan táj, az ott magasodó törmelékkupac, az üres, elhagyatott kórházépület, a területet elborító gaz jelképezik a kollelktív amnéziát, a véres múltat, a rombolást kártékony növényzettel eltakaró feledés és hallgatás kultúráját.

A Radnóti Miklós szobrának két oldalán ásítozó lövészárokszerű gödrök pedig a tömegsírt, amiben a XX. századi magyar irodalom  egyik legnagyobb alakját belelőtték. A földben kígyózó csövek ipari modernizmusa, s a Trónok harca valyriai romvárosát idéző ősi kőhalmaz pedig egyfajta gőzpunk hatást ad hozzá premodern és posztmodern közötti senkiföldjén rekedt művész magányához.

Persze, ha a kreatív víziót lerántjuk a realitás talajára, azt is megkérdezhetnénk, miért nem bír ez a dolog, amit ott hetek, hónapok óta csinálnak (vagyis nem csinálnak) végre elkészülni, s miért kell a szobor környékének így kinéznie? – tettük fel a kérdést április 7-i cikkünkben.

S próbáltunk is utánajárni. Az első írás után annyi változás történt, hogy körbeszalagozták a munkaterületet jelentő gödröt. 

Több lehetséges illetékest is megkerestünk a két, témának szentelt cikk megjelenése között eltelt hetekben, illetve a Földhivatalban is próbáltunk utánajárni, kié a terület, kinek a megbízásából kezdődtek a munkálatok. Mivel semmiféle fal, kerítés nem veszi körül, illetve műemlék áll ott, első ránézésre közterületnek néz ki, így megkerestük az önkormányzatot.

Dézsi Csaba András polgármesterrel érdekes levélváltás folyt az ügyben, amelyet május 14-i riportunkban publikáltunk.

Megpróbáltuk tisztázni, ki a gazdája a győri Radnóti-szobor körül tátongó gödörnek

A tulajdoni lap szerint önkormányzati területről van szó, ugyanakkor a polgármester ezt cáfolta, azt állítva: más a jelenlegi tulajdonos, de azt nem árulta el, ki az. Nem jártunk nagyobb sikerrel e kérdésben a Győr-Szol-nál, a kórháznál - és az egyetemnél sem, mely a polgármester szerint megkapja majd a kórház régi épületét.

Az Ön első kérdésére ajánljuk figyelmébe, tekintettel arra, hogy nem a város tulajdonába, illetve kezelésébe tartozik a terület, kutassa fel a tulajdonost és miután sikerrel járt neki tegye fel a további kérdéseit. Olyan ügyben nem lenne diplomatikus nyilatkoznunk mely, nem a városhoz tartozik

– válaszolta Dézsi Csaba András polgármester.

Érdeklődtünk arról is, hogy van-e tudomása az önkormányzatnak, kié a terület?

Természetesen tudjuk, de az önkormányzat már csak tancélból sem végzi el egy újságíró alapszintű munkáját”  – felelte a polgármester.

Mi persze a Dézsi Csaba Andrásnak feltett kérdéseinkkel párhuzamosan a területileg illetékes Földhivatalban is tájékozódtunk, ahol az derült ki, hogy a szóban forgó 3899/1-es helyrajzi számon lévő terület egyetlen tulajdonosa a győri önkormányzat. Tudomásunk szerint ez az épület Szigethy Attila út által határolt része mellett fekvő terület, ahol a Radnóti-szobor is áll.

A rendezési terven, illetve a tulajdoni lapon az szerepelt hogy ez közterületi földrészlet, illetve műemléki környezet, ahová az önkormányzati tulajdonú Győr-Szol Zrt-nek is be van jegyezve vezetékjog. Helytállóak ezek az adatok? – kérdeztük ismét Dézsi Csaba Andrást.

Ha ezt rosszul tudjuk, akkor kérnénk, hogy cáfolja, illetve javítsa ki, adja meg a helyes információt – kértük tőle.

„Sajnos ezt rosszul tudják, kutassanak tovább. Ezért hívjuk rosszultudjuk.hu-nak az Önök lapját”

– felelte a városvezető, aki továbbra sem volt hajlandó elárulni: ha nem az önkormányzaté a terület, akkor kié?

Május 14-én közölt riportunk előtt a Győr-Szol Zrt-t is megkerestük, hogy ők végeznek-e itt felújítási munkálatokat, de nem válaszoltak a kérdéseinkre. 

Megkérdeztük a kórház főigazgatóját is. A Radnóti-szobor körüli állapotok mellett arról is érdeklődve: mi a helyzet a kórház régi épületével? Hogy mi a jelenlegi tulajdonosi, vagyonkezelői helyzet?

A témáról korábban is írtunk, akkor a jelenlegi főigazgató elődje, Tamás László János ezt válaszolta:

„Az ingatlan megosztásra került, az Ön által jelzett területek új funkciókkal és hasznosítással, más szervezet vagyonkezelésébe került.

A földhivatalból kikért tulajdoni lapok szerint viszont a 3899/3 és 3899/4 helyrajzi számon lévő ingatlanok (tudtunkkal ez a kórház régi, Zrínyi utcai épülete) tulajdonosa a Magyar Állam, a tulajdonosi jogok gyakorlója az Országos Kórházi Főigazgatóság, a vagyonkezelő pedig a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház. Legalábbis a kikért tulajdoni lapokon nincs más tulajdonos, illetve vagyonkezelő feltüntetve.

De hiába küldtük el ezt a mostani főigazgatónak, nem reagált arra, miként a Radnóti-szobor körüli gödörrel kapcsolatban sem válaszolt – írtuk május 14-i riportunkban.

Azóta legalább betemették, ha nem is tudjuk, mi célból ásták ki. Ki tudja? Talán most a GYHG-nél zajló belső vizsgálat során a szekrényből kieső csontvázakat ásták el oda. Ez utóbbi persze csak szerzői humor, de jó lenne, ha komoly válaszokban is részesülnénk. Bár ebben a nyitott városháza témájában írt riportunk óta egyre kevésbé reménykedünk. 

„Nyílt városháza": megpróbáltuk kikérni a győri képviselők vagyonnyilatkozatait, de nem jártunk sikerrel

Dézsi Csaba András győri polgármester megválasztása óta rengetegszer értekezett arról, hogy irányítása alatt „nyílt" a városháza, ami leginkább azt jelenti, hogy Facebookon is lehet problémákat beküldeni a polgármesternek, amelyekből aztán jó pár Facebook-képeset meg is oldott az elmúlt hónapokban.

Borkai-éra tovább él: bár bírósági ítélet kötelezi az önkormányzatot, hogy e-mailben küldjék meg az érdeklődök számára a vagyonnyilatkozatokat, erre nem hajlandóak. A GYHG-től is sikertelenül próbáltunk közadatokat kikérni – derült ki.

Szólj hozzá!

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.