Nem fejlesztik a régi utat Szombathely és Egyházasrádóc között

Farkas Bazsi 2019-01-03 08:40:00
Helyette új nyomvonalon, 2x2 sávon haladhat a forgalom Táplánszentkereszt és Sorokpolány felől.

Már a decemberi szombathelyi közgyűlésen is téma volt, hogy hamarosan új, többszintes közlekedési csomópontot építenek a város szélén. 

Egészen pontosan a Külső Rumi út és a 87-es utak találkozásánál kerülné egymás alul, felül a forgalom. 

Ez pedig annak lenne köszönhető, hogy új nyomvonalon fejlesztik a 86-os főutat. 

A fejlesztés több szempontból is érdekes a térségnek. A legrosszabbul talán a balogunyomiakat érinti, mivel egy korábbi elképzelést változtattak meg, így nem fogják fejleszteni a 86-os főút Egyházasrádóc és Szombathely közötti szakaszát. Bár az is igaz, hogy elviszik innen a teherforgalmat, így nyugisabb lesz majd közlekedni a, mondjuk így, régi szakaszon.

Teljesen új nyomvonalat kap a 86-os. A szombathelyi elkerülő, táplánszentkereszti elágazójától indul majd, megy Sorokpolány irányába, majd párhuzamosan futva a régi 86-ossal, Egyházasrádóc után csatlakozna vissza. Ezt pedig 2x2 sávon tenné meg.


Mutatom is a NIF grafikáját.

Az új nyomvonal, mintegy 20 kilométeren kerül kialakításra. Két külön-szintű csomópontot, és egy vadátjárót is kialakítanak. 

A projekt jelen pillanatban az előkészületi szakaszban van. A költségeket részben a magyar költségvetés, részben pedig az Európai Unió állja.


 

Szólj hozzá!

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent.