Nem dönthetjük el, melyik vakcinát szeretnénk megkapni, miközben az orosz orvosok tiltakoznak a saját oltóanyaguk ellen

Székely Zoárd 2020-12-08 17:44:00
Ugyanis a készítményről kevés az elérhető megbízható információ.

Müller Cecília az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján azt mondta, a kormány 17,5 millió adag vakcinát kötött le a különböző gyártóknál. Jelenleg egyetlen engedélyezett oltóanyag sincs az országban, de a kormányzati oldalon már lehet regisztrálni a későbbi oltásra.

Az orosz vakcináról úgy nyilatkozott, vizsgálják az anyag dokumentációját, a kínai oltóanyag dokumentációja pedig hamarosan érkezik. 

Kérdésre válaszolva elmondta, szúrta ki a 444, hogy

nem választhatjuk meg, hogy melyik vakcinát adatjuk be magunknak, azt lehet majd kérni, amit a hatóságok engedélyeztek és a szakemberek hatásosnak és biztonságosnak tartanak.

Eközben Oroszországban, a moszkvai hármas számú klinika vezetői utasították a dolgozókat, hogy oltassák be magukat az augusztusban engedélyezett Szputynik V. oltással, amelynek tömeges használata december második hetében kezdődött.

Ugyanakkor az orosz orvosok közül sokaknak kétsége merült fel a vakcinával kapcsolatban – idézi a Moscow Times cikkét a Napi.hu. Mint kiderült, az orosz lapnak nyilatkozó orvosok, ápolók, szociális munkások szkeptikusan vagy elutasítóan viszonyulnak az oltóanyaghoz, amely azóta már Magyarországra is megérkezett.

A cikk szerint az egészségügyi dolgozók közt vannak olyanok is, akiket főnökeik egyszerűen kirúgással fenyegették meg, ha nem oltatják be magukat, noha az általános szabály az országban 2019 óta az, hogy az oltások nem kötelezőek.

Az orosz vakcina fogadtatásáról a gyors engedélyezés óta több felmérés is készült, amelyek szerint az orvosok legalább fele nem akarja, hogy ezzel beoltsák, negyedük viszont elfogadja az oltást. A legfőbb magyarázat az, hogy

„a készítményről kevés az elérhető megbízható információ, és még azt megelőzően engedélyezték a hatóságok a használatát, hogy befejeződtek volna vele a tömeges tesztelések."

Van azonban egy további tényező is, nevezetesen az, hogy az egészségügy elhanyagolása miatt az ágazat szereplői hosszú idő óta rossz viszonyban vannak a kormánnyal, illetve a hatóságokkal. Például, ahogy a cikkben is szerepel, 70 százalékuk nem hiszi el a hivatalos koronavírus-statisztikát és külön listát vezetnek azokról az egészségügyiekről, akik a járványban vesztették el az életüket.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy ha az orvosok ellenállnak az orosz vakcinának, akkor nehéz lesz meggyőzni az átlagembereket arról, hogy érdemes ezzel beoltatniuk magukat.

 

Fotó: Getty Images

Szólj hozzá!

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.

Saját nyomtatott lappal szórja meg a kistelepüléseket a Tisza

Adományokat várnak a Tiszta Hang nyomtatási költségeihez.

Laza nyári programok a héten Győrben 

Az unatkozás esőben sem opció.

Idén a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesület támogatását tűzte ki célul a Joskar-Ola Napok

Augusztus 9-én, és 10-én rendezik meg a szokásos városrészi kulturális-, és sportnapot. 

Szakértői tanulmány segítheti a Szigetköz fejlődését

A cél a régió kiemelt fejlesztési területté emelése.

Kiberbiztonságról és drogprevencióról tartanak felvilágosítást a vasi bűnmegelőzési szakemberek

A Házhoz megyünk! program ezúttal Szentgotthárdon és Körmenden folytatódik.

Zárva lesz a Dunakapu mélygarázs Győrben

A járműveikkel bent parkoló autósokat az üzemeltető arra kéri, hogy a létesítményt legkésőbb július 20-ig hagyják el!

Egy jó győri fröccsöt?

Jönnek a Rotary Fröccsnapok!