Módosult a győri költségvetés: idén 73 millió forint csoroghat vissza Rába Quellének

Pintér Bence 2020-11-16 15:14:00
Átalakította a költségvetést a polgármester, sok apróbb és pár nagyobb módosítás után a költségvetés kiadási és bevételi főösszege is 69 milliárd forint. Júniusban a győri fürdő kapcsán ugyan csak 5 millió forint visszaosztásáról döntött a közgyűlés, most viszont nem csak az év elején tervezett 35 millió forintot, de mellé még közel 38 millió forintot tesz az önkormányzat a Rába Quelle felújítási keretébe.

Új költségvetést fogadott el a várost jelenleg a járvány miatt egyszemélyben irányító polgármester, Dézsi Csaba András. A legnagyobb változás összességében a februárban elfogadott, májusban a járvány miatt módosított  költségvetéshez képest, hogy az eredetileg mínuszos, a hiányt belső maradványokból pótló költségvetés helyett most egálban van a kiadási és bevételi oldal:

akkor 53 milliárdot kiadással és 45 milliárd bevétellel számoltak, most 69 milliárd forint mind a kiadás, mind a bevétel.

Ebben alapvetően semmi furcsa nincs, hiszen az éve eleji tervezetet általában gyakorlatilag másnap felülírja a valóság, év közben tehát szükség van a korrekcióra, biztosat mondani pedig majd csak jövőre, a zárszámadáskor lehet, ráadásul az adóbevételeket szokás direkt alultervezni. Ráadásul az idei év ilyen szempontból különösen zaklatott, hiszen a járvány miatt gyakorlatilag rögtön borult minden.

Amennyire meg tudjuk állapítani, a bevételi oldalon főleg három, önkormányzati tulajdonú cégre vonatkozó tagikölcsön-visszafizetés okozza a forrásnövekedést: a Győr Projekt Kft.-től 5 milliárd, a Győri Térségfejlesztő és Projektmenedzsment Kft.-től 2,5 milliárd, a Győr-Szoltól 800 millió forint visszafizetését számolja el a bevételi oldalon az önkormányzat mint „működési célú átvett pénzeszközt”;emellett magasabb összeget használnak fel az előző évi maradványból.

Emellett kisebb-nagyobb tételeket faragtak a kiadási oldalon is, például a különféle, egyébként elmaradt városi rendezvények kapcsán. De például 285 millióval kevesebb megy „pályázatok előkészítéséhez kapcsolódó kiadásokra”, vagy például 65 millió forint helyett csak 29 millió forint jut „szociális és köznevelési intézményekben a meglévő munkaerő megtartására, bérkiegészítés fedezetére”, a városháza energetikai felújítása pedig elamrad. Emellett jellemzően az önkormányzati intézmények épületeinek állagmegóvási keretéből is lefaragtak.

Úgy nézett ki, csak 5 millió jut idén a fürdőnek, de a Rába Quelle mégis 73 milliót kap

Múlt héten cikkeztünk arról, hogy az elmúlt években a Rába Quelle által a termálfürdő területének és épületének bérléséért fizetett bérleti díjat egy az egyben elszámolta a város a fürdő olyan költségeire, amelyeket nem annyira felújításnak, mint inkább állagmegóvásnak hívhatunk – ez utóbbiakat pedig a fürdőt üzemeltető cég feladata lenne saját költségén elvégezni. Emellé Balogh József polgármestersége óta fürdőbérleteket vásárolt a város az idős polgárok egy részének, ez a két tétel pedig összesen nagyjából annyit tett ki például 2018-ban és 2019-ben, amennyi a cég profitja volt.

Így dobta össze Győr közpénzből a Rába Quelle profitját: megszereztük a győri fürdő titkosított szerződését

Kedvező összegért bérli a győri termálfürdő önkormányzati tulajdonú épületét a Rába Quelle - de Borkai alatt még ezt az összeget is visszafizette a város, miközben a cég által vállalt fejlesztések elmaradtak. Az elmúlt két évben a cég profitját tulajdonképpen győri közpénzből dobták össze.

Abban a cikkben azt írtuk, hogy ez idén változik, mivel a járvány miatt nem vásárolt termálbérletet az önkormányzat (ez a 45 millió forintos tétel továbbra is le van húzva a költségvetésből), az év elején betervezett közel 35 millió forintos bérletidíj-visszaosztás helyett pedig Dézsi polgármester előterjesztése alapján csak 5 millió forint odaadásáról döntött a közgyűlés.

Ehhez képest a frissített költségvetés szerint 73 millió forintot ad idén a város a termálfürdő felújítási keretébe, aminek egyébként a járvány miatt most másodszor kellett bezárnia.

A költségvetést tartalmazó fájl 62. oldalán (a számozásban ez a 16. oldal) található tétel szerint tehát 38 millió forint plusz forrás kerül a felújítási keretbe, amelyből az elmúlt években különféle munkákat finanszírozott a fürdőt működtető cég számára a város.

Dézsi polgármester azonban második körös kérdésünkre kifejtette: a 38 millió forintos tétel az előző évi maradványösszeg, de ez a 73 millió forintos összeg csak a felújítási keret, hogy ebből mennyi megy felújításra, az közgyűlési döntés. „Közgyűlési döntés nélkül sem jelenleg, sem ezt követően semmilyen kifizetés nem fog történni” – mondta a polgármester. Közgyűlési döntés alapján ez pedig jelenleg a fent említett 5 millió forint.

FRISSÍTÉS: A polgármester válaszai

Polgármester úr első kérdésünkre megerősítettete, hogy a tagi kölcsönök visszafizetése konkrét pénzmozgást jelent, amelyek nem fognak hiányozni ezeknek a cégeknek. Ennél bővebb tájékoztatást nem adott a tagi kölcsönök kapcsán, mivel az elmondása szerint hosszú lenne, azt javasolta, hogy végezzünk közgazdasági tanulmányokat.

A második, Rába Quelléra vonatkozó kérdésünkre a polgármester nem válaszolt, mivel szerinte már a kérdésből is látszik, hogy „az ugytudjuk.hu oldalt át kéne nevezni rosszultudjuk.hu-ra”. A következőt kérdeztük: „Pontosan miből és milyen alapon került 73 millió most a Rába Quelle felújítási keretébe? Ezt meg is kapja a cég? Nem érvényes az a júniusi közgyűlési döntés, hogy idén ötmillió forint jár ebből a keretből?” Második körben érdemi válaszokat kaptunk a polgármestertől, amit bele is írtunk a fenti cikk végére.

Szólj hozzá!

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.

Ezért érdemes biciklis nadrágot húzni a tekeréshez

Míg ha csak a közeli boltba szeretnénk elkerekezni, azt kis túlzással szinte bármilyen hétköznapi ruházatban megtehetjük, addig hosszabb bringatúrákra érdemes már egy kicsit nagyobb figyelmet szentelni a felkészülésnek. Ebbe beletartozik az is, hogy célszerű a megfelelő öltözékben felpattanni a drótszamárra.

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak

A hidegre hajlamos helyeken visszatérhet a gyenge hajnali fagy.

Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

Egy igazi cukiság, a harlekin tacskó nyomában

Vannak olyan emberek, akik szerint a kutya minimum egy németjuhász méreténél kezdődik, a kistestű egyedeket pedig “haszontalan ölebnek” tartják. És van az emberek másik csoportja, aki szerint az apró termetű kutyusok nagyon cukik és ölelnivalóak. 

Vandálok tüntették el az éj leple alatt Szombathely város címerét

Ilyen még nem volt! Gyűlölet-cunami árad a városi útfelújításokra.

Hogyan válassz ajándékcsomagot egy férfinak?

Az ajándékozás komoly fejtörés és idegeskedés lehet, amennyiben az utolsó pillanatra hagyjuk, legyen szó karácsonyról vagy más alkalomról, születésnapról, évfordulóról, közeli és távoli ismerősnek, üzleti partnernek. 

 Dean Bombac nyártól Győri ETOban folytatja

A következő szezonban a férfi csapat is az élvonalban játszik már.