Módosították Nagykanizsa költségvetését, de a közgyűlést már csak a sajtótájékoztatóra hívták meg

Kovács Lilla 2020-05-16 19:52:00
Az Éljen VárosuNk Egyesület "látszat egyeztetésnek" nevezte a történteket.

Erre az évre több mint 900 millió forint bevételkieséssel számol Nagykanizsa a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, ezért a költségvetés több tételén is módosított csütörtökön a polgármester. Balogh László (Fidesz-KDNP) csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a járvány alakítja a büdzsét, de továbbra is kiemelt cél a munkahelyek megőrzése és a gazdaság fellendítése, a módosítás előtt a közgyűlési többséget adó Éljen VárosuNk! Egyesülettel (ÉVE) is egyeztetett - írja az MTI. Máshogy gondolja azonban az említett koalíciós párt (amely a közgyűlés többségét adja), legalábbis Facebook-bejegyzésük szerint:

Mint írják, Balogh László valóban meghívta őket az egyeztetésre, ám akkor már a sajtó képviselői is ott voltak, így hiába adták le a javaslataikat a megszabott határidőre. 

Balogh és az ÉVE kapcsolata egyébként sem indult zökkenőmentesen, februárban az ellenzéki többségű közgyűlés arról határozott, hogy a polgármester döntési jogkörei közül többet bizottsági vagy közgyűlési hatáskörbe adnak. Balogh ezt úgy véleményezte, mint „a népfelség elvének megsértése”, mire az ÉVE képviselői azt válaszolták, hogy a Fidesz-KDNP irányítása alatt álló korábbi testületek adtak át közgyűlési jogköröket a polgármesternek, ő csak visszahelyezték azt. 

Ekkor már hetek óta húzódott az alpolgármester megválasztása is, amire végül márciusban került sor: Balogh - kihasználva a kormány által kihirdetett vészhelyzetet - átvette a város irányítását, majd egyedül döntött az alpolgármester kinevezéséről (aki nem más lett, mint Bizzer András a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője), visszahívta a tanácsnokokat és csökkentette a képviselők tiszteletdíját. 

 

 

Ez utóbbit Balogh azzal indokolta, hogy így 25 millió forintot tudnak megspórolni, amit a vészhelyzetre költhetnek. Horváth Jácint, az ÉVE politikusa viszont ekkor azt mondta, hogy szerinte mindez nem megoldás, mert egy ilyen átcsoportosításnál nagyobb keretösszegű segélyprojektre lenne szükség, amit úgy terveztek megalapozni, hogy az idei évre tervezett 14 millió forintos képviselői keretüket is erre fordítanák. 

"Szeretnénk azt is látni, hogy polgármester úr és alpolgármester úr is hozzájárul ehhez, s a jövedelmük egy részét ők is felajánlják. Ezen felajánlásokból, elvonásokból és átcsoportosításból már elég szép összeg keletkezne, ebből már valóban lehetne segíteni a rászorulóknak."

Balogh László erre a javaslatra a Kanizsa újságnak úgy reagált, hogy

 

"az elvégzett munka után járó saját fizetésünk beosztását magánügynek tartom, melyből természetesen a saját belátásunk szerint adakozásra is költünk".

 

Emellett kiemelte, hogy már dolgoznak az új költségvetésen - ez született meg most.

Az említett sajtótájékoztatón Bizzer András alpolgármester kifejtette: összesen 926 millió forint bevételkieséssel számolnak a járványhelyzet miatt, az iparűzési adóból például várhatóan 25 százalékkal kevesebb folyik be a tervezettnél. Nem nyúltak hozzá, sőt lehetőség szerint többletforrást biztosítanak az egészségügy, a szociális szféra és a vállalkozások támogatására, de csökkentették az önkormányzati cégek költségvetését, elvonták az intézmények dologi költségére szánt keretet, önkormányzati fejlesztésektől vontak el forrást, illetve felére mérsékelték a sport- és kulturális támogatások keretét.


Megmarad a korábban 150 millió forintos összeggel létrehozott veszélyhelyzeti alap, ebből új elemként lakhatási támogatást nyújtanak - legfeljebb három hónapon át havi 20 ezer forintot, illetve munkanélküliség esetén plusz 30 ezer forintot a negyedik hónapban - azoknak, akik a veszélyhelyzet miatt veszítik el a munkájukat. A vállalkozásoknak - a korábbi összeget megemelve - 125 millió forintot adnak támogatásként, hogy talpon maradhassanak.

 

Az ÉVE frakciója szerint a költségvetés átalakítása a Fidesz politikai céljait szolgálja, azt "politikai bosszúra" kívánják felhasználni az önkormányzati cégekkel szemben. A vállalkozásoknak biztosított plusz 25 millió forintos forrást támogatandónak tartják, de azt nem, hogy a város cégeitől 150 millió forintot vonnak el, amivel munkahelyeket veszélyeztetnek.

 

 Hiányolták a tervezetből a polgármester és az alpolgármester költségtérítésének csökkentését, továbbá szóvá tették, hogy jelentős bér- és járulékkifizetést okoz a polgármesteri kabinet létszámának nemrég végrehajtott növelése, ami nem indokolható a veszélyhelyzettel. Balogh minderre azt reagálta, hogy a most felvett munkatársak az eddigi üres pozíciókra kerültek, és erre azért van szükség, mert a városban "egycsatornás a kommunikáció" és mert "a városvezetés jelenleg leginkább a Polgármesteri Kabineten keresztül kommunikál és teszi a dolgát".

 

 

Szólj hozzá!

Hogyan válassz tökéletes munkavédelmi cipőt?

A munkavédelmi lábbeli vásárlása sokszor gondos mérlegelést igényel.

A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei nyár

A legmelegebb nyár továbbra is a 2024-es, amikor 23,58 fok volt az évszak középhőmérséklete.

Durva, de igaz: négy éve nem volt ilyen drága a dízel Magyarországon

A gázolaj átlagára már 700 forint közelében jár, miközben a nemzetközi piacon sokkal gyorsabban drágul a dízel, mint maga a nyersolaj. Mit lép a kormány? 

Csütörtökön ismét összeül a szombathelyi közgyűlés

A rendkívüli ülésnek egyetlen napirendi pontja lesz: az azbesztmentesítés.

Három hétig megváltozik a forgalmi rend a Kardán út és az Audi Hungária út körforgalmánál Győrben

Burkolatsüllyedés javítása miatt lezárják a körforgalom egy részét, a műszakváltások idején jelentősebb torlódásokra is számítani kell.

Nagy fogás: közel 61 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát tárolt egy győrszemerei ingatlanban egy férfi - hiba volt

A csaknem 150 millió forint értékű dohányáru miatt különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolja az ügyészség.

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.