Öt diplomája van, de emellett tíz éven át vagont is rakott. Lassan harminc éve foglalkozik fedél nélküliekkel, s több mint negyedszázada vezeti a győri hajléktalanszállót. Négy polgármesterrel, illetve a legkülönbözőbb párthovatartozású szakpolitikusokkal dolgozott már együtt. A felesége pedagógus, az egyik fia pedig maga is a hajléktalanok között dolgozik. Nyíltan beszél a fiatalkori szenvedélybetegségéről, illetve arról, hogy emiatt volt esély rá, hogy ne igazgatója, hanem lakója legyen az általa vezetett szállónak. Évtizedek óta vezeti az intézményt, s eközben Sütő Csaba maga is intézménnyé vált. Vele beszélgettünk.
Hogy kezd el valaki hajléktalanokkal foglalkozni?
Nekem az eredeti végzettségem agrármérnök. Szokták is mondani rám, hogy az agronómusok között a legjobb szociális munkás, a szociális munkások közt pedig a legjobb agronómus vagyok. Itt a megyében, Táplánypusztán, egy ezer kocás sertéstenyésztő telepen dolgoztam. A sors fintora, vagyis a rendszerváltás utáni spontán privatizáció következménye, hogy sok embert, aki ott a kezem alatt dolgozott, később hajléktalanként láttam viszont. A '80-as évek elejétől pedig már részt vettem az alkoholizmus elleni küzdelemben. Oda először érintettként kerültem be.
Már hogy önnek is voltak alkoholproblémái?
Igen. Ha egy-két évvel tovább lettem volna alkoholmámorban, akkor lehet, hogy ma nem igazgatóként, hanem mint bentlakó vagyok a szállón. Úgy sikerült ettől a függőségtől megszabadulnom, hogy lassan negyven éve absztinens vagyok. Szenvedélybetegség-ellenes aktivistából lettem aztán profi segítő. Eközben a mérnöki diplomám mellé begyűjtöttem még négyet.
Milyeneket?
Szociálpolitikus-szociális szervező, egészségfejlesztő-mentálhigiénikus, szociális munkás, szociálpolitika. Az utóbbi kettőt egyetemi szinten, az ELTÉ-n.
Mit mondana, miért lett az, ami? Ezt dobta a gép?
Biztos van abban valami sorsszerűség, ahogy az ember belesodródik egy ilyen dologba.
A '80-as években mennyire volt látható a hajléktalanság?
1981-től 1991-ig a főállásom mellett vagont raktam. Hát, ott nagyon látszott. Hogy van olyan kollégám, aki az öltözőben alszik. Ott láttam először olyan embert, aki szó szerint a moslékból evett.
Az akkori hatalom miként reagált erre?
Úgy, hogy az egyén a hibás. Ha nincs bejelentett munkája, akkor közveszélyes munkakerülő. Ha pedig, ahogy akkor mondták, a horizontális iparágban dolgozik, akkor üzletszerű kéjelgő. Ezeket az embereket lényegében belekényszerítették ezekbe a rosszul fizetett legális állásokba. Ugyanakkor a rendszer bizonyos mértékig maga termelte a problémákat, sőt érdeke is volt azok fennmaradásában, hogy igazolja a létezését.
A sajtóban erről sem lehetett akkor beszélni?
Volt egy masszív tagadás és tiltás. Biztos ismeri a viccet, hogy a pártbizottság ülésén a prostitúcióról tárgyalnak A felszólalók mondják, hogy ez tűrhetetlen, mire a párttitkár odamegy az ablakhoz, ahonnan épp rálátni az utcasarkon strichelő nőre, s elhúzza a függönyt. Látja? Nem látja! Na, látja! Gyakorlatilag ez volt minden ilyen tabutémában: a homokba dugták a fejüket. Bár a szenvedélybetegségekkel kapcsolatban azért történtek lépések. Muszáj is volt, mert akkor már úgy 800-850 ezer nagyivót számoltak, s a drog is jött befelé. Megyei szintű állami bizottságokat hoztak létre az ügyben Csehák Judit minisztersége idején. Akkoriban évente úgy 8-10 ezer ember került börtönbe szenvedélybetegséggel összefüggő cselekmény miatt. Voltak olyanok is, akiket politikai okból zártak a szenvedélybetegségükre hivatkozva elmeszociális intézetbe.
Ön mikortól dolgozik hajléktalanokkal?
Mint agrármérnök, 1991-ben mondtam fel a munkahelyemen. Akkor hirdettek Győrben állást a létrejövő hajléktalan-ellátásban. 24-en pályáztunk rá, én nyertem, így lettem vezető 1992. január 1-én. Akkor ez még a családsegítő szolgálat részeként működött, a csecsemőotthonnal együtt. Kezdetben ebből a három szervezeti egységből mi voltunk a legkisebbek, de aztán viharos gyorsasággal a legnagyobbak lettünk. 1994-ben pedig önálló intézmény.
A társadalom, illetve maguk a hajléktalanok másképp fogadták ezt a helyzetet akkor, illetve most?
Nagyon másképp. A rendszerváltás - és ezt politikai töltet nélkül mondom - egy eufórikus pillanat volt. Nem volt még internet, de világútlevél már igen, kinyíltak a határok. Mindenki várta a csodát, hogy majd orvosolják a sérelmeit. A többség úgy gondolta, hogy a hajléktalanok is a rendszer csődjének áldozatai. Például az állami gondozottak, akik kihullottak a rendszerből. Vagy akik munkásszállón laktak, de aztán vállalat megszűnt vagy leépült. Győrben volt az ország második legnagyobb munkásszállója. A GYÁÉV-nek, de nagy szállója volt a Vagongyárnak is. Ma is lakik nálunk több olyan ember, aki a GYÁÉV-szállóból került át hozzánk. A rendszerváltáskor a hajléktalanok mintegy kétharmada büntetett előéletű volt. Mára ez az arány megfordult, csak minden harmadiknak van priusza. De akkoriban mégis jobban álltak ehhez hozzá, nagyobb volt a szolidaritás. Az emberek úgy tekintettek egymásra, hogy neked is van bajod, meg nekem is. Ma viszont kicsit a kaparj kurta szemlélet van.
Hogy nézett ki akkoriban egy ilyen szálló? Milyen volt a házirend?
Dolgozni nem volt kötelező, viszont alanyi jogon csak a szállás, az étel, és a tisztálkodás járt. Aki hajlandó a munkából is kivenni a részét, az további juttatásokat is kapott. Akkor még eléggé szabályozatlan volt ez, csak 1993-ban lett rá törvény. A főváros környéki hajléktalanok ellátására például ekkor jött létre szálló Budaörsön. Ekkoriban a politika is sokkal pozitívabban viszonyult a kérdéshez, a Budapestet 1990-től vezető SZDSZ részben a szegényekkel foglalkozó SZETÁ-ból nőtt ki, ott volt a szakpolitikusuk, Solt Ottilia is. A rendszerváltás után Győr polgármestere is SZDSZ-es volt, a területért felelős alpolgármester, Németh Jánosné pedig KDNP-s. Ő működött közre a likócsi Segítőház létrehozásában. Ez az épület eredetileg üzemanyagdepó volt, Győrszentiván és Likócs között. Most az Audi a legközelebbi szomszédunk. A lakóink közül többen járnak ma oda dolgozni.
Amikor 2010 körül újraszabályozták a közterületen tartózkodást, az Győrben mennyire érződött?
Ez tömegméretekben leginkább fővárosi probléma, Győrben kevésbé van jelen. De vannak olyan vidéki nagyvárosok, ahol valamilyen mértékben, de szintén komoly gond. Miskolc. Debrecen, Pécs, valamennyire még Szeged is. Nálunk viszont az Audi miatt olyan volt a foglalkoztatás, hogy ez nem tudott tömegessé válni.
Száz hajléktalanból hány tud újra önálló lakhatáshoz jutni?
A hajléktalanná váló ember nagyon magas százalékban élete végéig az marad. Mert aki ilyen sorsra jut, nem hal ugyan rögtön bele, de a várható élettartama, életkilátásai, életminősége meredeken csökken. Ha arányt akarok mondani, akkor mondjuk talán egyharmaduk az, aki visszailleszthető. Önálló életre nyilván csak az alkalmas, aki képes magát eltartani, tud és akar dolgozni. A fő problémát nem a lakás fizikai megléte vagy hiánya okozza. Hanem az a halmozott hátrány, amit összejött. Szenvedélybetegség, büntetett előélet, az egészségi és családi állapot, valamint a munkaképesség negatív megváltozása. Ez egy nagyon súlyosan értékterhelt állapot, amiből nehéz kijönni. Volt olyan lakónk, akiknek lakást szereztünk, de egy év alatt elvesztette. Komoly mentális, életvezetési gondozás kell ahhoz, hogy ez sikerüljön. Létezett egy program, amibe 100 embert vontunk be: 60 kapott végül lakást, abból 40 mai napig ott lakik. Egy másik program idén ér véget, abba 30 főt vontunk bele.
A nemek aránya milyen a hajléktalanságban?
A hajléktalanoknak mintegy 20 százaléka nő.
Miért lesznek a nők sokkal kisebb eséllyel hajléktalanok?
Ennek oka, hogy válásoknak jóval nagyobbik fele végződik azzal, hogy a nő marad bent a lakásban. Száz esetből talán kettőből költözik el a nő. Illetve a nők általában még 40-50 éves korukban is "elkelnek" a párkapcsolatok piacán, nagyobb eséllyel tudnak új kapcsolatot létrehozni. Amellett jobban képesek alkalmazkodni, megkapaszkodni akár szívességi lakáshasználóként, "ágyasként", cselédként. a férfiak hátrányos helyzete nem a nők bűne, s nem is a válásoké. Az az igazság, hogy férfiak az esetek jelentős részében vétkesek ebben. Ők hamarabb felrúgnak, otthagynak dolgokat, állásokat, kapcsolatokat, kevésbé kitartóak, s nagyobb eséllyel kerülnek emiatt rosszabb élethelyzetbe. Nem kell ezért a férfiakat elítélni, de ez a helyzet.
A romák között több a hajléktalan?
Igen, több. Jóval meghaladja a népességen belüli arányukat. Győrben a rendszerváltás körül volt nagyjából 13 ezer önkormányzati lakás. Ebből maradt úgy négy-ötezer, leginkább a rosszabb minőségűek. Ezekben főleg romák laktak. Innen kerültek ki egyre nagyobb számban roma hajléktalanok, akik teljesen más szociokulturális közegből kerültek ebbe a helyzetbe. A hajléktalan-ellátásban dolgozóknak ezért sem ártana romológiát, roma nyelvet is tanulni. Én tudatosan törekedtem arra, hogy legyenek roma munkatársaim a szállón. Kettőt sikerült találni, de sajnos nem maradtak sokáig. Nem is a lakók miatt, inkább a többségi szociális segítőkkel nem találták a közös hangot. Egy roma hajléktalannak az előítéletek miatt is nehezebb szociális lakást kapni, illetve megtartani. A többség Magyarországon nem szereti a romákat. Hogy ennek mi az oka, az messze vezetne, de ez sajnos tény. Persze van olyan is, ahol elfogadóbb a közeg, ott nekik is van támpontjuk.
Mennyi egy hajléktalan átlagéletkora?
Ez is változó, mert minél jobban dolgozik a szociális munkás, annál tovább él a hajléktalan. Az átlagéletkoruk úgy 48-53 év között van. Az élettartamuk pedig a lakossághoz képest úgy 6-8 évvel kevesebb.
Győrben ön négy polgármesterrel dolgozott együtt. Mik a tapasztalatai?
Valóban, dolgoztam már szadeszes, szoci, fideszes, kereszténydemokrata politikussal is. Balogh József és Borkai Zsolt mellett egyaránt három ciklust húztam le. Borkai idején Somogyi Tivadar alpolgármester felügyelte a területet, vele gond nélkül együtt tudtunk működni. A mostani polgármesterrel meg talán azért is értjük meg jól magunkat, mert én is munkamániás vagyok. 1992 óta minden karácsony egy részét a bent lakókkal töltöm, de szilveszterkor is ki szoktam menni hozzájuk. Tehát ennek én elég sok mindent alárendelek. Nem tudom ezt kikapcsolni. Gyakran jobban értem a hajléktalanok gondolkodását, mint a munkatársaimét. És azt mondom, meg lehet velük egyezni. Tudom, mikor akarnak átvágni, s mikor kell hagynom azt, hogy átvágjanak. Ez egy csapatjáték.
Mik a jellemző konfliktusok?
Van minden, de általában indulati konfliktusok. Ezek hátterében szinte mindig az alkoholos befolyásoltság áll. Rivalizálások, tulajdon kárára történt sérelmek jellemzőek még.
A hajléktalanság együtt jár az alkoholfogyasztással?
Nagyon magas százalékban igen. Az alkohol mentális oldószer, az élethelyzet kontúrjainak elmosására szolgál. Ok-okozatban nagyon nehéz szétválasztani, illetve sorrendet felállítani. Hogy azért iszik, mert hajléktalan lett, vagy azért lett hajléktalan, mert ivott? Valahol kerülgeti egymást a két dolog. Általában ott van, még ha nem is szenvedélybetegség szintjén. Többnyire nagyon olcsó, szőlőt soha nem látott, rossz minőségű, egészségtelen borokat fogyasztanak.
És a drogok?
A dizájnerek jönnek fölfelé, egyre komolyabb konkurenciái a legális drognak, az alkoholnak. 1000-1200 forintért már lehet kapni. Élnek vele, de inkább a fiatalok. Egy öreg piás nem bír már átszokni rá, olyan beteg lesz tőle, hogy majd belehal. Agyonvágja, ahhoz képest a macskajaj semmi.
Van a hajléktalanoknál olyan hierarchia, mint a rabok között börtönben?
Nehéz volt, de letörtük a börtön-szubkultúrát. Mikor a lakók többsége még priuszosokból állt, ott csicskarendszer volt. Ha bementünk a szobába, felugrottak, mint a börtönben a smasszereknek. De elértük, hogy ha valakinek konfliktusa van valakivel, fedje fel előttünk, s ettől ne érezze magát vamzernek. Amire nagyon harapunk, és nem engedjük: az egymás elleni panaszok egymás közti megtorlását. Ha valaki rendszeresen ilyet csinál, előbb-utóbb eltávolítjuk. Az ilyen típusú emberek nem is szeretik a szállót, mert ilyen téren nagy a fegyelem. Tudjuk ki, mikor jött be, mikor távozott. Volt olyan, hogy a mi nyilvántartásunk alapján kapott valaki hosszú börtönbüntetést emberölési ügyben.
A családja hogy viseli a munkáját?
A kisebbik fiam szintén a szakmában dolgozik, mint utcai szociális munkás. A feleségem pedagógus. Ténykérdés, hogy a család megszenvedi ezt. Ennek a szakmának minden vonatkozásban megfizeti az ember az árát. Nekem szerencsém volt, mert egy teljes pályaívet tudtam befutni. Nagyon kevés bántódásom volt a politika részéről, nem piszkáltak se jobbról, se balról, bár én nagyon nem vagyok simulékony típus.
A koronavírus jobban érintette a hajléktalanokat?
Nem, mert az első hullám idején bezárkóztunk. Egy fertőzött sem volt akkor, de most sincs. De szerintem biztosan lesz, mert a kezdeti ijedtség után nagyon kinyílt a társadalom, ám ez nem rajtunk múlik.
A járvány gazdasági hatása miatt váltak már emberek hajléktalanná?
Nem, a hajléktalanná válás azért ennél hosszabb folyamat. Ezek a helyzetek lassabban csorognak le a társadalomba. Viszont az például, hogy az Audi kicsit visszafogta a termelést, nyilván éreztetni fogja a hatását.
Hol vannak láthatóan jelen a hajléktalanok Győrben?
Ahol mondjuk a lakosság számára észlelhető, illetve zavaró a jelenlétük, az például a belváros, az Arrabona udvara. De ez összesen tizenvalahány ember.
Egy hajléktalannak hogy néz ki egy átlagos napja?
Aki kívül van a rendszeren, az egyvalamivel biztosan nem foglalkozik: az idő múlásával. Az, hogy nekem időre kell mennem valahova, náluk már nem játszik. A munkával járó kötöttségek azok, amik strukturálják a létezést. S pont ez hiányzik az ő életükből.
Mennyire vannak értelmiségi, diplomás hajléktalanok?
Legtöbb az agrármérnökök között van. Nekünk volt legalább fél tucat agrármérnökünk, de két jogászunk, sőt közgazdász és pedagógus lakónk is. Orvos még nem. Mármint humán orvos.
Van különbség náluk a hajléktalanná válásban?
Semmi. Ugyanaz a lepusztulási folyamat.
Mennyire tud egy hajléktalan szexuális életet élni, párkapcsolatot kialakítani?
Volt már legalább három hajléktalan-esküvőnk is. Köztük ugyanúgy megvan a vonzalom, illetve a féltékenység. De szerintem még mindig jobb, ha az embernek ez a problémája, mint a szenvedélybetegség.
