Mészáros veje átvette a hatalmat, puskaporos hordó lett a Haladás Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2019-07-12 06:41:00
A focicsapat befogadásával kezdődött, most a kézis lányok be nem engedésével folytatódott Homlok Zsolt hatalomgyakorlása. A nemzetközi klasszis női sportolók távol tartásában a ligetben balhézó ultrákhoz köthető biztonsági cég is segít.

Közel egy éve foglalta össze az Átlátszó a 15,4 milliárd forintból felépült szombathelyi Haladás Sportkomplexum születését, majd első egy éves működését.  A létesítmény jelenlegi elnöke a csupán érettségivel rendelkező Gál Sándor, aki a Fidesz városi alelnöke is. Korábban a Haladás VSE kézilabda szakosztályának vezetője volt.


Legutóbb akkor foglalkozott a lap a Haladással, vagy, ahogyan a helybeliek hívják, a Halival, amikor a Sportkomplexum vezetője megtagadta a Transparency International adatigénylését az üzleti tervre vonatkozóan, mivel Gál szerint a közpénzből épült és közpénzen fenntartott létesítmény ezzel versenyhátrányba került volna. Májusban aztán a Szombathelyi Törvényszék úgy döntött, a Sportkomplexumnak ki kell adnia a tervet. 
Ennyit az előzményekről, most pedig jöjjön az elmúlt néhány nap történése, ami más esetekben, akár több évre is elegendő lenne. De, hogy minden világos legyen, gyorsan ismertetjük a szereplőket:

  • a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. az az önkormányzati cég, amelyik a Sportkomplexumot üzemelteti,
  • a Haladás VSE sportegyesület, amely bérlőként használja a Sportkomplexumot,
  • a Haladás Labdarúgó Kft. a szombathelyi, korábban első osztályú focicsapatot működtette,
  • a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia korábban a Haladásban versenyzett felnőtt női csapat kiválásával jött létre 2015-ben.


Minusz 400 millió 1 forintért 

Nagy a baj a Szombathelyi Haladás labdarúgó csapatnál  - szóltak a hírek márciusban. Több portál is belső informátorokra hivatkozva közölt híreket arról, hogy a labdarúgók és az edzők nem kaptak fizetést, csúszás van a beszállítók felé is. Több százmillió forintos adósságról beszéltek, volt olyan lap, amelyik azt írta, hogy 800 millió forint hiányzik a kasszából. Bár a klub először tagadott, és azt mondta, hiányuk ”mindössze” 95 millió forint, később mégis 150 millió forintos gyorssegélyért folyamodtak az önkormányzathoz.


Az áprilisi közgyűlésen a Labdarúgó Kft. egyik többségi tulajdonosa, a korábbi klasszis, Illés Béla kiállt és azt mondta egy forintért bárkinek átadják a csapatot. A város ebből nem kért, a 150 millió forintot pedig úgy adták volna oda, hogy az évi 50 millió forintos támogatást, három évre előre odaadják. Ezt így is szigorú feltételekhez szabták:

  • teljes átvilágítás lesz a klubnál, hogy meg tudják nevezni, az összes felelőst, akik a kialakult helyzetért tettek,
  • független könyvvizsgáló nézi át a papírokat és tiszta képet kapnak arról, hogy mennyi is a valós tartozása a csapatnak,
  • a tulajdonosok ténylegesen tegyék a számlára a pénzt, a város pedig utolsóként teszi be a saját részét. (Az önkormányzatnak mindössze 5,2%-os tulajdonrésze van),
  • a most adott pénzt előrehozott támogatásként számolják el. Vagyis 3 évig nem kap több önkormányzati támogatást a klub.

Illésék azonban köszönték a lehetőséget, a mai napig nem éltek vele, inkább összebútoroztak a Homlok Zsolt elnökölte Haladás VSE-vel.
A HVSE közleményben tudatta: szándéknyilatkozatot tettek arról, hogy a Haladás Labdarúgó Kft. többségi tulajdonosának, az Illésék féle Halmill Kft.-nek ajándékaként fogadják el az üzletrészét.  Azt már a közlemény kiadásának napján összehívott szurkolói ankéton jelentették be, hogy a csapat tartozása 400 millió forint. 


Csak, hogy az arányokat mutassuk: a HVSE költségvetése  - a klub sportigazgatója szerint - 480 millió forint. Ehhez tavaly 41,5 millió forintot adott az önkormányzat és további 132 millió forintot kapott az egyesület a Sportkomplexum bérleti díjának fizetésére. Ehhez az év végén még további 180 millió forintot kaptak a kormánytól. Ez összesen 353 és fél millió forint, a többit tagdíjakból és szponzoroktól szedték be.
A focicsapat 400 milliója pedig csak az eddigi tartozások rendezése, ebben nincsen még benne, a csapat működtetése, ami szakmai becslések szerint további 1 milliárd forint. Vagyis a HVSE tavalyi költségvetésének közel duplája. 
A szándéknyilatkozat minden esetre megvan. Így ha az egyesület közgyűlése úgy dönt, akkor befogadják a focistákat. 

Előre ezt tervezték?

Idén májusban kormányhatározat született arról, hogy a Haladás Sportkomplexum fenntartásra pénzt küld a magyar állam. 297 millió 800 ezer forintról volt szó - ahogy azt annak idején a Magyar Közlöny éppen aktuális száma is közölte.


Azt azonban már akkor is sokan furcsálták, hogy a kormány a Sportkomplexumot bérlő három egyesület (Haladás Labdarúgó Kft., Haladás VSE, Haladás VSE Kft.) közül egy, a Haladás VSE kapta meg. Még a májusi szombathelyi közgyűlésben is téma volt, hogy a kormányt fel kell kérni arra, hogy módosítson a határozaton, a HVSE ugyanis nem tud ennyi pénzt kifizetni bérleti díjra, mert nem vesz igénybe ennyi szolgáltatást. 
Módosítás azóta sem történt, viszont a labdarúgók és a Haladás VSE fúzinálásával máris elkölthető ez a pénz.

Botrány a kézilabdában

Szombathelyen jó ideje két női kézilabda csapata van. Korábban a Haladásban kézilabdázott egy kemény mag, akik aztán 2015-ben úgy döntöttek saját egyesületet alapítanak, így jött kétre a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia. 
Egy évre rá a csapat már a másodosztályban volt, amikor egyszer csak a Haladás bejelentette, ők is csapatot indítanak az NB 1/B-ben. A meglepő ebben az volt, hogy se játékosok, se edzőjük nem volt. Hamar ki is estek, de a következő 2 bajnoki kiírásban sem vitézkedtek.
Az idei pontvadászatban aztán ismét nyeretlenül estek ki, míg az SZKKA veretlenül lett bajnok. A Haladás most se első, se másod, se harmad osztályba nem adott be nevezést, az SZKKA azonban az élvonalban folytatja.


Az áprilisi városi közgyűlésen aztán döntés is született, hogy a Haladás Sportkomplexum és az Aréna Savaria, a városi sportcsarnok üzleti tervét úgy kell módosítani, hogy az első osztályba jutott kézilabdásokat be kell engedni a létesítményekbe edzeni és meccset játszani is. A két létesítmény ügyvezetőjét arra kötelezték, hogy június 30-ig szerződjenek le a klub ügyvezetőjével, és állapodjanak meg az edzés, illetve a lehetséges meccs időpontokról.


Ez az Aréna esetében meg is történt. Az SZKKA kézisei ott is kezdték meg a felkészülést. Azonban a Haladás esetében ez nem történt meg.
A Sportkomplexum ügyvezetője, a Fidesz alelnök Gál ugyanis arra hivatkozik, hogy hiába a közgyűlési döntés ők már bérbe adták a létesítményt a Homlok elnökölte Haladás VSE-nek, ők pedig minden nap 8-22 óra között csúcsra járatják a termet. De ha akarnak a kézilabdások mehetnek este tíz és reggel 8 óra között edzeni. 


Az SZKKA-nak így - Gál szerint - nem velük, hanem Homlokkal kell egyezkedniük arról, hogy mikor mehetnek be edzeni a terembe. 
Ez azonban komoly aggályokat vet fel, hiszen Gálnak a munkáltatója, a közgyűlés adta ki, hogy üzleti tervét úgy kell kialakítania, hogy a kézilabdások ne kerüljenek hátrányba. Ezt azonban nem tette meg.


Minden esetre hétfőn biztonsági őrök jelentek meg a Haladás Sportkomplexumnál, nem is akárkik: a vasi fideszes önkormányzatok kedvenc szekusairól egyebek mellett itt írt az Átlátszó.


Korábban szabadon lehetett ki- és bejárni a sporttelepre, most a Marcus Security dönti el, ki juthat be. Egyes feltevések szerint mindez azért van, hogy nehogy kiderüljön, hogy a csarnok kong az ürességtől, közben pedig a világ legerősebb bajnokságára készülő, 44 év után ismét Szombathelyt képviselő csapat nem tudja biztonságban az alapozását. 


Kedden egyeztetett Homok az SZKKA ügyvezetőjével Pődör Zoltánnal, egyelőre nem született megállapodás. Szombathelyhez közel Bükön lehetne még játszani NB 1-es meccset a kézilabdások, könnyen előfordulhat, hogy ott kell esetleg új otthon keresniük a kéziseknek. 
 


 

Szólj hozzá!

“Rendelkezésünkre áll a klub és az ELTE közötti teljes levelezés”

SZKKA szülői munkaközössége is reagált arra, hogy az ELTE kitette az kéziseket a sportcsarnokból és az irodákból is.

Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Uros Rosic elhagyta a Kaposvár csapatát és a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Falco KC Szombathely színeiben folytatja pályafutását.

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

A megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejönne a Független Közmédia Testület.

Magyar Péter: az illegális migráció elleni harc az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága

A miniszterelnök szerint az előző kormány hazudott a költségvetési számok, az uniós források, az orosz-ukrán háború, a rezsicsökkentés kapcsán, és az ország társadalmi helyzetéről is.

Nem vagyunk “haveri kivitelezők “-k!

Közleményben reagáltak Magyar Péter kijelentésére a hónapok óta a pénzükre váró honlapfejlesztők, akik részt vettek a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” Programba.

Polgármesteri dicséretet kaptak Győr legkiválóbb diákjai

A város először rendezte meg az Érdemes Diákok Köszöntése ünnepséget, ahol tanulmányi, sport- és közösségi teljesítményeket ismertek el.

Tóth Péter: Az olvasás ünnepe a győri könyvhét

A kabinetvezető szerint a személyes találkozások és a könyvek közös felfedezése ma talán fontosabb, mint valaha.

Hétfőtől sávbővítés és forgalomkorlátozás lesz a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontjában

Június 15-én kezdődik az a fejlesztés, amelytől a torlódások csökkenését és a közlekedés gördülékenyebbé válását várják.

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.